Öt orosz hadvezér, aki leverte a magyarokat

Szovjet tank Budapest utcáján 1956-ban (Wikipédia)

A Mongol Birodalom összeomlása után Kelet-Európában Oroszország emelkedett fel. Lengyelország három felosztása után az oroszok közvetlenül határosak lettek a Habsburg Birodalommal, amelynek részét képezte Magyarország. Nem véletlen, hogy a reformkori magyar politikusoknak az egyik legnagyobb félelme már a pánszlávizmust támogató és így a történelmi Magyarországot feldarabolni kívánó orosz előretörés volt. Az elmúlt két évszázad történelmében a birodalom mind a Habsburgok, mind Magyarország ellen számos háborút viselt, amely több, magyarokat legyőző orosz hadvezért adott a világnak. Őket mutatjuk be, röviden.

Az orosz hadvezér, aki leverte a szabadságharcot

Ivan Fjodorovics Paszkevics nem számított fiatalnak, amikor megkapta azt a feladatot I. Miklós cártól, hogy verje le a magyarok szabadságharcát. Az orosz hadvezér 1782-ben született, a csatájáról híres Poltavában, előmenetelét főleg a napóleoni háborúkban nyújtott teljesítményének köszönhette. Harcolt Szmolenszknél, Borogyinónál és Lipcsénél, részt vett Párizs bevételében. Közben az oroszok déli frontjain is harcolt a törökök és a perzsák ellen. Legismertebb teljesítménye a lengyel szabadságarc leverése volt 1831-ben, miután elődje halálát követően átvette az orosz csapatok vezetését. Paszkevics ezt követően Lengyelország helytartója lett. A lengyel történelmi emlékezet “paszkevicsi éjnek” nevezi ezt az időszakot, miután a lengyel autonómia visszanyesése és az oroszosítási törekvések jellemezték uralkodását.

Paszkevics portréja 1849-ből (Wikipédia)

1849-ben kapott megbízást arra, hogy a Ferenc József és I. Miklós cár közötti segítségnyújtási egyezmény értelmében verje le a magyar szabadságharcot. Paszkevics nem a brilliáns hadműveleteiről vált ismertté az orosz adseregben, ellenben munkabírása, személyes bátorsága és kitartása alkalmassá tette a kijelölt feladatra. A hatalmas túlerőben lévő orosz hadsereg az ő vezetésével semmilyen katonai jellegű vereséget nem szenvedett Magyarországon. Lassú mozgásával és a hadserege egybentartásával inkább logisztikai kihívások elé állította az embereit, mert az osztrákok által megígért élelmezés akadozott. Bár sokan vitatják hadvezéri talentumait, a rendelkezésére álló erőforrásokat magabiztosan érvényesítette ellenfeleivel szemben és Világosnál a túlerőben lévő oroszok előtt a magyar honvédek letették a fegyvert.

A szabadságarc leverése után Lengyelországba tért vissza. 1854-ben a dunai orosz hadsereg parancsnokaként szolgált a krími áborúban. Az orosz hadvezér ekkor már betöltötte a 72. évet (!) is. Végül Silistránál megsebesült, így visszavonult a katonai pályától, két évvel később hunyt el.

Aki a Kárpátokig vezette az cári birodalmat

Nyikolaj Ludovics Ivanov tüzértiszti iskolát végzett, majd az 1877-78-as orosz-török háborúban tüntette ki magát. Részt vett a boxerlázadás leverésében (1899-1901), majd az orosz-japán háborúban is (1904-05). Az 1905-ös forradalom idején Ivanov Szentpéterváron szolgált, ahol keményen kézben tartotta a hadsereget is elérő nyugtalanságot. Később a kijevi katonai körzet parancsonka lett, 64 évesen ebéli minőségében érte őt az első világháború.

Nyikolaj Ivanov (Wikipédia)

Ivanovot a Délnyugai Front parancsnokaként érte el a legfontosabb, igaz később csak átmenetinek bizonyuló katonai sikereit. Az osztrák-magyar hadsereg vezérkara a háború elején a galíciai front északi részén támadott és kezdetben sikeresen verte meg az orosz hadseregeket. Ivanov és a felettese, Nyikolaj nagyherceg azonban úgy vélte hogy ez csak elterelő támadás, az osztrák-magyar főerők a front déli szakaszán indulnak majd meg. Így Ivanov támadása ezen a szakaszon a gyengébb osztrák-magyar seregekkel szemben megsemmisítő erejűnek bizonyult. Hogy a később északra forduló orosz csapatok ne kerítsék be az egész frontot, az osztrák-magyar vezérkarnak fel kellett adnia Galíciát. Ivanov csak azért nem vált igazán sikeres hadvezérré, mert a késlekedése miatt nem tudta katlanba zárni az osztrák-magyar csapatokat.

A galíciai front 1914 szeptember végén (Wikipédia)

Az orosz haditerv a Monarchia kiütése volt a további küzdelemből, az orosz csapatok sikeresen betörtek Magyarország területére is. Ivanov nevéhez fűződik Przemyśl elfoglalása is, ahol számos magyar katona vesztette életét vagy esett fogságba. 1915-ben aztán a gorlicei áttöréssel a központi hatalmak megfordították a keleti front dinamikáját. Az oroszoknak fel kellett adniuk Galíciát és a visszavonulásuk során irdatlan emberveszteséget szenvedtek, emiatt pedig az orosz sereg morálja is szétesett. Emiatt és a sorozatban elkövetett hibáiért végül az orosz hadvezetés leváltotta. Élete végéig hűséges maradt a cárhoz, sikeres katonai vállalkozást azonban már nem igen tudott lebonyolítani. Az orosz polgárháborúban a cári család és a fehérek rendíthetetlen híveként 1919-es haláláig kitartott.

Aki miatt a Monarchia térdre kényszerült

Ivanovot Alexej Bruszilov tábornok követte a parancsnoki poszton, akit sokan az első világháború legtehetségesebb orosz tábornokának tartanak. Bruszilov Grúziában született, de édesanyja lengyel, édesapja orosz volt. Utóbbi révén három generációra visszamenőleg katonai szolgálatot vállalt a cári seregben. Amikor Bruszilov korán árvaságra jutott, a katonai pálya őt is várta.

Harcolt az orosz-török háborúban a Kaukázusban, közben elismert lovassági vezetővé képezte magát. Az első világháborúban a 8. Hadsereg vezetését bízták rá és szép sikereket aratott, bár nem ő volt a főparancsnok, a legtöbbször az ő hadserege vívott sikerrel az osztrák-magyar erők ellen. Ivanov eltávolítása után lett a front parancsnoka és ekkor indította el a nevéről elnevezett Bruszilov-offenzivát.

Bruszilov azzal újított, hogy a keleti fronton először alkalmazta a rohamcsapatokat és kisméretű gyenge pontokat alakított ki pontos tüzérségi előkészítéssel. Ez az osztrák-magyar csapatok ellen olyan jól sikerült, hogy az orosz hadsereg ismét megközelítette a Kárpátokat, ráadásul háborúba lépésre ösztönözte Romániát. A brutális veszteségek miatt a Monarchia elvesztette önálló hadviselési képességét, ettől fogva végig német segítségre szorult.

Bruszilov 1917-ben támogatta a cár lemondását, de a bolsevikokat eleinte elutasította. Később viszont belépett a Vörös Hadseregbe és tanácsaival segítette a polgárháború megnyerésében, de sosem nyerte el az új rendszer teljes bizalmát.

Az orosz hadvezér, aki utálta Zsukovot

Filipp Golikov azok közé tartozott, akiknek a bolsevik fordulat teremtette meg a karrierlehetőségét. Már 18 évesen csatlakozott a párthoz és katonai iskolát is végzett, de elsősorban agitátori tevékenységében jeleskedett. Ezért a Vörös Hadseregnél politikai tisztként szolgált a polgárháború alatt és utána is. A sztálini nagy tisztogatásban aktív szerepet vállalt és részben ez könnyítette meg a ranglétrán való előrejutását. A fehérorosz katonai körzetben felügyelte a tisztogatást, ahol megismerte Zsukovot is, utóbbi az itteni szerepe miatt élete végéig gyűlölte. 1940 júliusa és 1941 októbere között a szovjet katonai hírszerzés, a GRU vezetője. Elődjeit Sztálin mind kivégeztette, Golikov azonban ezt megúszta, az angolszász szövetségesekkel jó eredménnyel tárgyalt a leváltása után.

Filipp Golikov a GRU egyenruhájában, 1941-ben (Wikipédia)

1942-ben már a fronton szolgált, ám Sztálingrádnál csapnivalóan szerepelt, amint azt Nyikita Hruscsov, a front politikai tisztje több jelentésében kiemelte. Ám amikor visszahívták, kimagyarázta magát Sztálinnál és ismét a Voronyezsi Front parancsnokságával bízták meg, amelyet már korábban vezetett egy rövid ideig. A Vörös Hadsereg “Kis Szaturnusz”-hadműveletének keretében indított Osztrogorszk-Rosszos-offenzívában került szembe a 2. magyar hadsereggel, valamint a 8. olasz hadsereg egyes alakultaival. A gyengén felszerelt, nem feltöltött, a képességeihez mérten eltúlzott feladatokat kapó magyar hadsereg ellen lényegében élete legnagyobb katonai diadalát aratta. Ez talán elbizakodottá tette, hiszen részt vett Harkov elfoglalásában is, ám Manstein ellentámadása miatt a várost fel kellett adnia. Zsukov a kudarcokért őt tette felelőssé, és Sztálinnál elérte Golikov leváltását.

Ezt követően Golikov harctéri feladatot nem kapott. Amikor Sztálin a háború után féltékenységből fellépett Zsukov ellen és egy speciális bíróság elé vitette, Golikov lelkesen vallott riválisa ellen. Részt vett a leningrádi pártban történt tisztogatásokban is. Sztálin halála után Zsukov visszanyerte korábbi presztízsét, de Hruscsov is eltávolította a marsallt, amihez Golikov véleményét újfent felhasználta. Ám Hruscsov nem felejtette el a korábbi konfliktusukat sem, így amikor Golikov ellenezte azt, hogy Kubába atomrakétákat telepítsenek, a főtitkár leválttatta őt. 1980-ban hunyt el.

Akinek a magyar forradalom leverése csak egy epizód volt

Ivan Sztyepanovics Konyev 1897-ben született és az első világháborúba sorozás révén csöppent bele. 1917-ben leszerelték, a következő évben viszont csatlakozott a bolsevikokhoz. Az orosz polgárháborúban a Távol-Keleten vívott harcokban tüntette ki magát. Itt Vorosilov volt a parancsnoka, akinek az ismeretsége megvédte őt a sztálini tisztogatások idején. A második világháborúban számos csatát megvívott, többek között részt vett a Moszkva körüli harcokban, különböző frontok parancsnokságát bízták rá, majd Kurszk következett. A mai Ukrajna és Lengyelország területén vezette a szovjet hadsereget, Zsukov mellett az ő csapatai érték el először Berlint. Torgau városánál az Elbánál ő találkozott a nyugati szövetségesekkel.

Ivan Konyev marsall 1945-ben (Wikipédia)

A háború után az ausztriai és a kelet-német területek parancsnokává nevezték ki. Zsukov 1946-os megbuktatása után a Szovjetunió szárazföldi erőinek főparancsnoka lett. 1950-ig őrizte meg a posztját, ekkor vette át a kárpátoki katonai körzet parancsnokságát, 1956-ban azonban a Varsói Szerződés haderejének lett a főparancsnoka. Az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörését követően parancsot kapott annak leverésére. A Forgószél fedőnevű hadműveletet egyesek szerint személyesen irányította. Bár a szovjeteket érték veszteségek, a kijelölt célt a csapatok teljesítették.

A magyarországi sikere epizódszerep maradt a karrierjében. 1960-ban nyugdíjazták. Haláláig a Szovjetunió egyik legnépszerűbb és legmegbecsültebb katonai vezetője maradt. 1973-ban a Kreml falába temették el.