Volt már rosszabb, mégis itt vagyunk – történelmi aszályok Európában

Történelmi aszályt él Európa, olvashattuk számtalanszor az elmúlt hónapokban, ahogyan azt is, hogy földrészünk folyóiból rendre bukkannak fel a vízszint kritikusan alacsony állását jelző tájelemek,  éhség-kövek.

“Ha látsz engem, sírj,”

olvasható az egyiken, 1616-os dátummal..

A Morvában pedig láthatóvá váltaz a sziget, aminek felbukkanását utoljára 1540-ben jegyezték fel. 

De mit is élt ekkor a kontinens? 

“Mind férfiak,  mind nők a tébolyulás szélén” – Az 1539-1540-es aszály

1539 októbere és 1540 szeptember között 11 száraz hónap telt el anélkül, hogy Európában jelentősebb esőt jegyeztek volna fel. Az aszály Észak-Itáliában kezdődött, onnan húzódott a kontinens belső területei felé, ahol a téli időszakban sem esett 9°C alá a hőmérséklet, a nyári pedig 40°C körül mozgott. Rendszeressé váltak az erdőtüzek. Európa egyetlen plébániájának egyetlen annaleséből sem maradt fenn még csak zivatar említése sem egy egész nyáron át. A vízimalmok leálltak, éhínség sújtotta a német fejedelemségeket. Mintegy félmillió ember halt meg az áz állot vizek következtében terjedő vérhasban.  Július folyamán számos Rajna, Elba, és Szajna-parti plébánián miséztek esőt kérve, mivel ezek a folyók a feljegyzések szerint úgy leapadtak, hogy lábon át lehetett kelni rajtuk.

Luzern városának lakói kétségbeesésükben másfél méter mélyre ástak a várost kettészelő Reuss folyó nagyrészt kiszáradt medrében hogy vizet találjanak, erőfeszítésüket azonban nem koronázta siker. 

 Az állóvizek sok helyen elposványosodtak, elhullott haltetemek borították felszínüket. Hihetetlen sikeres évnek bizonyult ugyanakkor a száraz időszak a bortermelésben. Az első szőlőfürtöket a Cseh Királyságban, és Würzburgban is augusztus második hetében szüretelték. A nyár végére a szőlő mazsolává aszalódott a tőkén, Würzburg városában a legendás szüret borából négy üveget eltettek az utókór számára, 1961-ben bontottak fel belőle egyet helyi borszakértők, 421 évvel később. 

Végítélet-illusztráció az 1540-es szárazság idején

Sziléziában egyáltalán nem esett eső április vége és szeptember között. A patakok többsége kiszáradt, az Odera medre zöldbe fordult. Az erdők rendre lángra lobbantak, éhségtől hullott a marha és juhállomány. 

Morvaországban alig maradt learatni való gabona, a helyi annalesek rendre éhínségekről számolnak be gyülekezeteikben a következő télen. 

A Lengyel Királyságban a csapaték nélküli tavasz és nyár után száraz ősz és tél következett, ami – az időjárás hidegre fordultával rendszeres porviharokat eredményezett. 

A Magyar Királyság és Erdély

Magyarországon ez volt az a nyár, amikor néhány héttel azután, hogy Szapolyai János király meghalt,  a török csellel bevette Buda-várát. Erdélyben ez volt az a nyár, amikor Budáról menedéket keresett özvegy magyar királyné, az első erdélyi fejedelem, János Zsigmond édesanyja. 

Bethlen Farkas 1782-es Erdély történetéről szóló munkájában a 250 évvel korábbi augusztust úgy idézi fel.

“Akkora volt a hőség, hogy mind férifak mind nők, tébolyulás szélén”

ruháikat az illem határán is túl elhagyva közlekedtek az utcákon. A búza nagyrészt elpusztult ebben az évben Erdélyben is, a török mégis 10-15 ezer aranyat követelt a kirélynétól,, amit a tartomány lakosainak kellett megfizetnie.

“Ha engem látsz, könnyezz” – az 1616-os aszály

A -nagyrészt német területekről-származó évgyűrűvizsgálatok szerint az 1616-os szárazság súlyosságában meghaladta a  76 évvel korábbi mértékét, területi kiterjedésében viszont elmaradt attól, bár szintén érintette Közép-Európa teljes területét. .A kölni katedrális annalese szerint áprilisban kezdődött abban az évben a szárazság birodalom-szerte. Június végén jégeső pusztított, majd erdőtüzek sújtottak a város környékén. 

Svájcban június és augusztus között egyáltalán nem esett eső, a fű teljesen kiégett. Csehországban és Morvaországban a feljegyzések szerint megyényi távolságokat is utaztak néhány településről, hogy vízhez jussanak. A vízimalmok működése leállt, A Morva folyó mocsárszagot árasztott magából, s döglött halak borították teljes hosszában.

2022-ben előbukkant, 1616-ban megjelölt “éhségő” az Elbában

Európa-szerte hiánycikké vált a gabona, ezzel együtt a szalma, ami éhínséget, s az állatállomány fogyatkozását eredményezte a télen. 

Az Isztrián valamiféle emésztőrendszert támadó vírus járványa pusztított, feltehetően az állott víztől.

A három részre szakított Magyarország északi területein, a Magyar Királyság városaiban tömeges baromfihullásról számolnak be a Helytartónács iratai.

Történelmi tapasztalataink alapján súlyos télre kellene számítanunk Európában az elkövetkező hónapokban akkor is, akkor is, ha Ukrajna, Európa egyik legfőbb gabona és olajexportőrének termőföldjein nem dúlna háború éppen. Az azonban  mindenképpen biztos, hogy az idei évet sokáig fogják legendásnak tartani borosüvegek oldalán az elkövetkező évtizedben.