Lepra kínozta Nagy Lajos királyt?

A lepra a középkor egyik rettegett betegségének számított. Elrettentő szándékkal gyakran találkozunk filmes ábrázolásokban, mint a korszak jellemző és gyógyíthatatlan betegségével. A középkor embere félt a leprásoktól, hiszen két dolgot biztosan tudott róla. Az egyik, hogy a betegség rettenetes pusztítást végzett az áldozat szervezetén, mielőtt az elhunyt volna. A másik, hogy a lepra fertőző betegség volt. Éppen ezért különítették el a betegeket és alakítottak ki jól szeparálható lepratelepeket (latinul leproriumokat) a nagyobb települések vagy gócpontok közelében. Magyar királyaink egyikéről, Nagy Lajosról feltételezik többen is, hogy elkaphatta a leprát.

A visszahúzódó Nagy Lajos

Nagy Lajos király a legtöbbünk emlékezetébe többnyir lovagkirályként vonult be. Gyakran vezette személyesen a hadjáratait, tudunk arról, hogy olykor maga is az első sorokban harcolt. A háborúi mellett rengeteget volt úton, nemcsak a hadseregével, hanem diplomáciai tárgyalásokra is. Ez az emlékezetünkben élő kép azonban csak Nagy Lajos ifjú korára jellemző. Uralkodásának utolsó éveit szokatlan “csend” jellemezte, a korábbinál lényegesen kevesebbet mozdult ki az ország központjaiból. Ez feltűnt a krónikaíróknak is. Küküllei János az alábbiakat jegyezte le Nagy Lajos kései éveiről:

“a gyermekkorától szokásból és élvezettel űzött vadászatot igen kedvelte, végül mégis a földi dolgokkal kapcsolatos elfoglaltságokat – amelyeknek nehéz bűnök nélkül eleget tenni – és a gondokat hátrahelyezve, a testi vágyakat elnyomni megkordában tartani, és az isteni parancsoknak engedelmeskedni akarva (…) az emberi sokaság tömegétől félrevonulva, hogy buzgóbban és ájtatosabban tudjon foglalkozni kegyes cselekedetekkel, és legyen ideje az imádságokra, a szemlélődő életet választotta.”

Igaz, Nagy Lajos vallásossága fiatalabb korában is feltűnt a kortársaknak. Már a kezdetektől fogva számos adományt tettt különböző templomoknak, amelyeknek a száma és mértéke jócskán felülmúlta más magyar királyok vagy a korabeli Európa uralkodóinak kegyességét. De Nagy Lajos utolsó éveihez köthető Remete Szent Pál erekélyéinek megszerzése Velencétől, ami hozzájárult a pálos rend megerősítéséhez.

Lepra a Képes Krónikában?

Pór Antal, a 19. század végének történésze vetette fel, hogy Nagy Lajos esetleg leprától szenvedett. Erre egyrészt egy közvetlen forrás utalt. A Reggio Emiliában alkotó bencés szerzetes, Petrus de la Gazata egészen konkrétan azt jegyezte le, hogy Lajos hosszú betegség után leprában elhunyt. Másrészt Lajos külpolitikája ingadozóvá vált uralkodása második felében. Ez esetleg arra utalhat, hogy a király már nem volt birtokában korábbi akaraterejének. Erre utal az is, hogy a király nagypecsétjének a hátlapja a bárók ellenőrzése alá került az 1370-es években. A harmadik érv, amelyet sokan osztanak, a Képes Krónikában látható, kortárs Lajos-ábrázolásból indul ki.

Nagy Lajos király a trónon ülve a Képes Krónika miniatúráján (Wikipédia)

A trónon ülő uralkodó fehér kesztyűt visel, ami talán utalhat arra, hogy Nagy Lajost megtámadta a lepra, vagy legalábbis valamiféle bőrbetegség. (A fehér kesztyű a korszakban egyértelműen a leprások viselete, a Képes Krónika más királyai nem viselnek hasonlót). Szintén a kép alapján tünetnek tekintik az ún “oroszlánarc” meglétét, amely a leprások egy jellemző tünete, az arc átalakulása. A képen ülő alaknak ráadásul a feje aránytalanul nagy a testhez és a vegtagokhoz képest, márpedig egy egészséges, a vadászat és a háborúk okán sok mozgással járó életmód esetén, ami Nagy Lajost fiatalabb korában jellemezte, nem ilyen arányokkal kellene rendelkeznie.

Lehet-e leprás uralkodója egy országnak?

A kérdés azért is érdekes, mert a középkorban a lepra az uralkodásra való alkalmatlanságot is jelentette egyúttal. Leprás középkori uralkodó így nem igen számított gyakori esetnek. A magyar hagyományban nincs nagyon arra utalás, hogy mivel kell szembesülnie a betegség által megtámadott királynak. Azonban a Budai Jogkönyvben, amely alig fél évszázaddal Nagy Lajos halála után keletkezhetett, kitérnek rá. Eszerint a koronás uralkodókat le lehet taszítani a trónról, ha elkapják a leprát.

Ennek ellenére ismerünk olyan eseteket, amikor uralkodót fertőzöt meg a lepra. Talán IV. Baldwin (1174-1185) jeruzsálemi király a legismertebb, aki még gyermekkorában kapta el a betegséget. Viszont a Jeruzsálemi Királyság öröklési viszályai miat nem keríthettek hirtelen a helyére valakit, így hosszabb ideig eredményesen tudott küzdeni a muszlimokkal szemben, noha élete végén már járni sem tudott és a látását is elvesztette. Fiatalon, alig 24 évesen hunyt el.

Türoszi Vilmos felfedezi IV. Balduinon a lepra tüneteit (Wikipédia)

Nem mindenki járt ilyen szerencsével. VII. Henrik német királyt az édesapja, II. Frigyes császár 1235-ben bebörtönöztette, miután fellázadt ellene. 1242-ben szabadon engedte és megbocsátott neki, Henrik azonban úton az apja felé egy lovasbalesetben meghalt. Korabeli beszámolók alapján akár öngyilkosságnak is tűnhetett a dolog. Henrik csontvázának a vizsgálata rámutatott, hogy elkapta a leprát, így könnyen lehet, hogy tényleg megölte magát.

Ami miatt a király betegsége nem biztos, hogy lepra volt

Reggio Emilia krónikaíró szerzetesével szemben érdemes megemlíteni, hogy ő maga sosem láthatta Nagy Lajost. Ráadásul a középkorban a lepra diagnózisa a bibliai bélpoklosságra ment vissza, így gyakran olyan embereket is leprásnak minősítettek, akik valójában egyéb bőrbetegségben szenvedtek. A Képes Krónika ábrázolása, amennyiben elfogadjuk, hogy a szerzője valóban pontosságra törekedve ábrázolta a királyt, nem perdöntő. Ugyan tényleg fehér kesztyűt visel az uralkodó, de a testarányok pontossága már kételyekett ébreszthett bennünk. A lepra esetében pedig az oroszlánarc, mint tünet, csak a végső stádiumban lép fel, amikor a beteg már túl van egyes ujjainak az elvesztésén. Márpedig ez a képen nem látszik.

Nagy Lajos király legyőzi a törököket a Magyar Anjou-legendáriumban (Wikipédia)

További érvként hozták fel Lajos betegségével kapcsolatban, hogy a francia királytől orvost kért. Radlicza János meg is érkezett 1376-ban, ám pont a következő esztendőben Nagy Lajos a litvánok ellen személyesen vezetett egy hadjáratot. Amennyiben Nagy Lajos leprás lett volna, a lengyelek aligha fogadták volna el 1370-ben királyként. Ráadásul a leprásoknak nem igen születhettek gyermekei, márpedig Nagy Lajosnak 1370 körül született Katalin nevű lánya, akit 1371-ben Mária, 1374-ben pedig Hedvig követett. Ennek alapján a Nagy Lajos betegségéről mostanság kutatók úgy vélik, hogy nem valószínű, hogy a király ténylegesen leprában szenvedett volna.