Féltucatnyi középkori fővárosa volt Magyarországnak
Manapság megszoktuk, hogy egy országnak egyetlen fővárosa van. A középkorban ez nem mindig alakult így, olykor több település is a magáénak mondhatta ez a címet. Ennek az az oka, hogy a középkori főváros fogalma kissé mást jelentett, mint manapság. Az egyes, fővárosokra jellemző funkciót el lehetett választani egymástól. A középkori Magyar Királyságnak a története során több fővárosa is volt. Ezeknek a városoknak a fővárosi funkcióit mutatjuk be alábbi írásunkban.
A várospáros: Székesfehérvár és Esztergom
A honfoglaló magyarságnak, akárcsak a steppei népek zömének, nem volt szüksége állandó fővárosra. A középkori főváros ott volt, ahol a mindenkori fejedelem tartózkodott. A letelepült életmód elterjedése eleinte csak részben változtatott ezen a helyzeten: a középkori főváros a mindenkori király leggyakoribb tartózkodási helyével vált azonossá. Ez a kora középkori nyugat-európai királyságokban is így volt. Hogy a középkori főváros mennyire eltért a mai fogalmainktól, azt az is jól mutatja, hogy
a királyi udvarok településről településre jártak, és egy helyen addig időzött, ameddig az el tudta látni.
Megfelelő írott források híján nincs pontos tudomásunk arról, hogy mikor és miként alakult ki legelőször a fővárosi funkció a korai középkori magyar városokban. Egy valami biztos: az államalapítás kora körül már kiemelkedett az a két város, amelyeket századokon keresztül a középkori fővárosnak hívhatunk: Székesfehérvár és Esztergom.
Esztergomot vélhetően még Géza fejedelem alapította. Jelentőségét az emeli ki, hogy itt alakult meg az első magyar érsekség. A Magyar Királyság szuverenitásának megőrzéséhez nagyban hozzájárult, hogy például a Cseh Királysággal szemben, érseki rangú egyházszervezeti vezetővel rendelkezett. A hagyomány szerint maga I. (Szent) István is Esztergomban született.
Az esztergomi vár látképe a Duna felől (Wikipédia)
A törvényhozással kapcsolatos legfontosabb funkciók viszont Székesfehérvárhoz kötődtek. A korai Árpád-korban évente itt tartották meg a székesfehérvári törvénynapokat, amelyek eleinte augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén zajlottak, később Szent István napjára, augusztus 20-ra kerültek. A törvénynapok egyfajta országgyűléssé vált, a király itt hallgatta meg és orvosolta a legfontosabb panaszokat. Az 1222, évi Aranybullát is Székesfehérvárott hirdették ki.
Középkori főváros változó helyszíneken
A 13. századig ez a felosztás nem változott jelentősen. Az ekkor zajló változásokkal kapcsolatban azonban még a közvéleményben is számos félreértés uralkodik. Egyrészt kialakul a “medium regni”, azaz az ország közepe, amelynek közelében a fontosabb királyi központok később is elhelyezkedtek. Másrészt a hagyományos Esztergom-Székesfehérvár duó mellett ekkor bukkannak fel más uralkodói székhelyek is. Esztergom jelentőségének a csökkenését azzal szokták indokolni, hogy
az ottani palotát Imre király az érseknek adományozta.
A 13. század első harmadában Óbuda városa emelkedik fel a két korábbi székhely mellé. Ennek egyik fontos jele, hogy III. Béla király az átvonuló keresztes hadak fővezérét, Barbarossa Frigyes császárt nemcsak Esztergomban, de Óbudán is vendégül látta. A város közelében II. András király építtet egy várat, amely évtizedeken keresztül szolgál királyi központként is. A késő Árpád-kor uralkodói gyakran ülték a legfontosabb egyházi ünnepeket Óbudán. Bár a tatárjárás során Óbuda súlyos károkat szenvedett, a királyok továbbra is előszeretettel időztek itt. Számos, a középkori magyar főváros kérdését tárgyaló népszerűsítő írás tudja úgy, hogy Buda a tatárjárás után vált királyi székhellyé.
Valójában ez egy későbbi fejlemény, keveredik benne Buda és Óbuda szerepe.
I. Károly számos próbálkozás után jutott fel a magyar trónra és még sok évtized telt el, amíg meg tudta szilárdítani a hatalmát. Hogy mennyire ingatag volt a helyzete, arról jól árulkodik, hogy a királyi székhely, az ország történelmében először, távol került a “medium regnitől”. 1315 és 1323 között I. Károly Temesvárott rendezte be az udvarát. A jól védhető erősség távol esett az olyan nagyhatalmú tartományurak birtokaitól, mint Csák Máté. Csak azután költözött vissza az ország közepébe, miután kellően stabilnak érezhette az uralmát.
A királyi palota romjai Visegrádon (Wikipédia)
Károly azonban nem Óbudát vagy Budát szemelte ki helyszínül, vélhetően nem függetlenül attól, hogy az utóbbi város polgárságával a trónharcok alatt összerúgta a port, hanem Visegrádot. A hegyek lábánál fekvő településen előbb az Alsóvár, majd a felépített királyi palota vált uralkodói központtá. Itt követte el a királyi család ellen a híres merényletét Zách Felícián.
Buda, mint középkori főváros
Óbuda jelentősége már az Anjouk alatt megszűnt, I. (Nagy) Lajos pedig az édesanyjának adományozta az ott található várat nem sokkal az uralkodása megkezdését követően. Eleinte Visegrádon tartózkodott rendszeresen (kivéve, amikor külországi hadjárataira vonult), ám már
I. Károly uralkodásának a végétől megjelent az uralkodók gyakori tartózkodási helye között Buda.
Budát a tatárjárás után IV. Béla építtette fel, ám ekkor még a vár nem funkcionált királyi székhelyként. Buda előnyben volt a korábbi királyi székhelyekkel szemben. Nem rendelkezett olyan egyházi birtokossal, amely akadályozta volna a mindenkori uralkodó terveit. Esztergomban az érsek, míg Óbudán és Székesfehérvárott a prépostok játszottak ilyen szerepet. Ugyanakkor Visegráddal szemben már egy jelentős város alakult ki.
A mai Várhegy építéstörténete akkor kapott új lendületet, amikor I. (Nagy) Lajos uralkodása vége felé elűzte innen a zsidónegyedet és a helyére új palotát emeltetett. Amikor Luxemburgi Zsigmond került trónra (1387-1437) már gyakrabban tartózkodott Budán, mint Visegrádon. 1410-ben az udvarát Budára költöztette, de a királyi adminisztráció jobban kedvelhette Visegrádot, mert amikor Zsigmond hosszú európai útra indult, átmenetileg visszatért a korábbi székhelyre. Végül az 1420-as évektől kezdve rögzült, hogy Buda lett Magyarország fővárosa.
Buda a középkori főváros Schedel 1492-es krónikájában (Wikipédia)
A korábbi székhelyek nem veszítették el jelentőségüket, Székesfehérvár például továbbra is koronázóvárosként, valamint az uralkodók temetkezési helyéül is szolgált. Visegrád pedig Mátyás idején a király egyik kedvelt palotájává nőtte ki magát, ahová az uralkodó gyakran telepedett át az udvarával együtt. Buda egészen 1541-ig, a török hódításig betöltötte a középkori főváros szerepét.
