Ezekkel a római katonákkal vegyifegyver végzett

Az 1930-as években a szíriai Dura-Európoszban végzett régészeti ásatások egy szokatlan csatajelenet maradványait tárták fel. Az ókori város nyugati falai közelében talált csontvázak alapján a szászánida perzsák és a megszálló római katonák közötti harc egy kis aknában zajlott, amely ahhoz sem volt elég nagy, hogy állva elférjenek benne.

Tizenkilenc római katonát, valamint egy perzsa katonát temettek el a helyszínen Kr. u. 256-ban. A nyomokat összerakva a régészek nagyjából megállapították, hogy mi történhetett. A tervek szerint a szászánidák rést akartak ütni a római védelmen.

“A céljuk az volt, hogy a város védelmén nagy rést üssenek, aláásva mintegy 15 méternyi falat és a szomszédos tornyot, elég széles rést nyitva egy csapat rohamához” – írta Simon James régész a támadásról egy 2011-es tanulmányában, számol be az IFLScience a Live Science cikke alapján.

A katonák alagutat kezdtek ásni a római katonai bázis vastag falai alatt, valószínűleg egy közeli nekropolisz egyik sírkamrájából kiindulva. Céljuk az egyik torony ledöntése volt. Közeledésüket a római megszállók valószínűleg meghallották, és elkezdtek ellenaknát kialakítani.

“A rómaiak rájöttek, hogy a perzsa aláaknázási művelethez a bástya közelében valószínűleg egyetlen függőleges aknán keresztül lehetett hozzáférni. Ha sikerülne elfoglalniuk a perzsák bástya alatti helyét és irányításuk alá vonni a megközelítő aknát, akkor a támadást meghiúsíthatnák, és úgy tűnik, ez volt a gyakorlati céljuk”.

Meglepő eszközzel jártak túl a római katonák eszén

A helyszín korábbi értékelései szerint a két akna találkozott, és az alagutakban csata folyt. Robert du Mesnil du Buisson régész, aki az ásatásokat végezte, úgy vélte, hogy a szászánidák visszaszorították és megölték a rómaiakat, majd felgyújtották az alagút római részét. Így magyarázta az alagútban talált kén- és bitumenlerakódásokat.

Amikor azonban James évekkel később újraértékelte a jelenetet, nem állt össze a kép. Egyrészt az alagutak túl kicsik voltak ahhoz, hogy harcolni lehessen bennük, illetve a holttestek sem stimmeltek.

“Ez nem egy halom ember volt, akiket egy kis helyre zsúfoltak be” – mondta James a LiveScience-nek. “Ezek a katonák itt vesztették életüket.”

James egy alternatív magyarázattal állt elő. A római katonákat a vegyi hadviselés egy korai példájával ölték meg. Szerinte a perzsák valószínűleg tudtak a római ellentámadásról, mint ahogyan azok tudtak a kezdeti alagútjukról is, és lesben álltak.

“Amikor a rómaiak elkezdtek betörni a városfal alatt keletkező, támasztékkal teli térbe, a perzsák visszavonultak az alagútjukba, a tűzhelyük mögé, és rájuk dobtak néhányat a bitumenből és kénkristályokból. Tudjuk, hogy voltak náluk ilyen eszközök, mert valószínűleg percekkel később felgyújtották a római alagutat” – magyarázta James a tanulmányában. “Ezek az anyagok forró füstök sűrű felhőjét, szén-dioxidot, szén-monoxidot és még ennél is kellemetlenebb kén-dioxid-gázt tartalmazó olajos füst halálos egyvelegét termelték.”

James feltételezi, hogy a katonák ezeket a gázokat fúvókák segítségével juttatták át az alagúton, ahogyan azt korábban is használták hasonló csatákban az ellenség kifüstölésére. Az is lehetséges, hogy az alagutak magassága segített a gáz terjedésében az ő irányukba. A rómaiak alagútja feljebb helyezkedett el, megpecsételve ezzel a sorsukat.

Néhány másodpercen belül a római katonák fuldokolni kezdtek, és megpróbáltak eltántorogni a kénes füst elől. Közülük tizenkilencen meghaltak, és elhurcolták őket, “néhányukat talán még élve”, hogy egy torlaszfalat hozzanak létre.

A tanulmányt az American Journal of Archaeology 2011-es számában tették közzé.

Érdemes elolvasni:

Ha szeretnéd segíteni a HellóMagyar munkatársainak munkáját és a független újságírást,
itt tudod támogatni az oldalunkat