A vallás, amit a toleráns Római Birodalom sem tűrt meg

Kr. u. 186-ban az ókori Róma, amely korábban híresen toleráns volt a vallásokkal kapcsolatban, erőszakosan üldözni kezdte Bacchus isten kultuszának követőit. Ilyesmire az ókori Rómában még soha nem volt példa, és a kereszténység kezdetéig nem is került rá sor.

Bacchus (görögül Dionüszosz) római isten volt, akit elsősorban a borral, a mezőgazdasággal és a termékenységgel hoztak összefüggésbe, emellett a művészetek pártfogója és a színház védelmezője is volt. Ünnepeit, a Bacchanáliákat széles körben rendezték meg, és gyakran vad mulatozással jártak, számolt be a Greek Reporter.

Tolerancia, egy római tradíció

Ugyanaz a kultúra, amely a Pantheont építette, most a vallás követőinek üldözésébe kezdett. A rómaiak minden pogány istennek templomot épített, hogy az alattvalói a birodalom fővárosába jöjjenek, ahol istentiszteleti helyük lehetett. Még úgy is, hogy a városnak nem volt temploma, ami a sok vallás iránti nyitottságának bizonyítéka. Ugyanez a kultúra azonban aztán üldözni kezdte azon a polgárait, akik Bacchus vagy Dionüszosz követőinek tartották magukat.

Marcius és Philippus konzulok a római történelem egyik legkeményebb és leghírhedtebb vallásüldözését indították el. Ez azonban nem volt elég ahhoz, hogy a kultusz követőit elrettentse. Emiatt sok szektavezetőt inkább megöltek, mint bebörtönöztek.

Bacchus kultusza Rómával egyidős

Titus Livius történetíró a Bacchus-kultuszt az etruszk világból rájuk ragadt csapásnak tartotta, amelyet a rómaiak degeneráltnak tartottak. Túl szabadnak látták a nőiket, és ezért kigúnyolták őket. Éppen ezért is tették bűnbakká őket, amikor a római társadalom látta, hogy a Bacchus-kultusz elterjedt, és először a férfiakat is magába foglalta, ami erkölcsi válaszlépésekhez vezetett.

Az etruszkok, akik már Róma alapítása előtt is Olaszország területén éltek, és a kezdetektől fogva kiterjedt kereskedelmet folytattak Görögországgal, később Róma hellenizálódásában is fontos szerepük volt. Ez még a rómaiak a görög Dél-Itáliával való találkozása előtt történt, ami aztán a római kultúra és ízlés finomodásához vezetett, mivel a görög kultúrát magasan felsőbbrendűnek tartották.

A Bacchus-kultusz azonban valójában mindig is igen népszerű volt, és elterjedése valójában nem sokban különbözött más, eredetileg görög eredetű, majd romanizált vallások elterjedésétől. Valójában nem az etruszkok tehetnek a kultusz elterjedéséről, ahogy azt Livius szerette elhitetni.

Az arisztokratikus Rómában a vallás sokkal inkább politikailag szervezett volt. A papok római nemesi családokból származtak, és az ünnepek állami ügyek voltak, amelyeken a papokat és papnőket külön jelölték, hogy szolgáljanak. Így bizonyos kultuszok, amelyek a görögországi demokratikus városállamokból ellenőrizetlenül terjedtek el, nehezen illeszkedtek a szervezett római valláshoz.

Úgy tűnik, hogy a Bacchus-kultusz akkor vált igen problémássá, amikor a közeli görög Nápoly városából származó papnő révén elterjedt Róma városában. Paculla Annia megváltoztatta a szertartást, és férfiakat is belevont. Ez egészen új volt, mert évezredeken át a titkos dionüszoszi ‘bulikat’ mindig csak nők, úgynevezett bacchánsok vagy menádok látogatták. Gyakran teljes tombolásig itták magukat, és minden férfit, akit kémkedésen kaptak, valószínűleg megöltek volna.

Dionüszoszhoz képest Bacchus új megtestesülése megtisztult nőiességétől, amely Libera istennő alakjává vált. A kultusz római követői így a Libera-Bacchus-Demetra hármasát tisztelték. A kultusz széles körben elterjedt az újonnan meggazdagodott római plebejusok körében, és az ő triászuk határozott ellentétben állt a patríciusok Jupiter-Juno-Minerva triászával.

A dionüszoszi misztériumok erőszakos elfojtása

Míg Bacchus mindig is népszerű volt Dél-Itáliában, a hódítás után is, magára Rómára való átterjedése politikai problémává vált, amikor a gazdag és plebejus rómaiak elkezdtek részt venni a Bacchanáliák szertartásain, és titkos összeesküvésre használták azokat. A rituálékat titokban, az erdőben végezték, és a kultusz misztériumokba szerveződött, amelyeket csak a beavatottaknak fedtek fel. Pacullia Annia új kultusza, aki két fia kíséretében végezte a szertartást, elindította a botrányt, amely a rendelethez vezetett.

Maga Livius is beszámolt az első és legdurvább elnyomásról:

És sokféle bűntett volt, az erőszak szabad férfiakat és nőket sújtott különbség nélkül; hamis tanúk, pecséthamisítás, végrendeletek és bizonyítékok kerültek elő egy-egy műhelyből, olyan titkosak voltak, hogy néha még holttesteket sem lehetett eltemetni. Rosszindulattal sokat lehet tenni, erőszakkal még többet.

Egy idő után az összegyűlt szenátorok úgy döntöttek, hogy rendeletet hoznak az isteneknek szentelt imahelyek számának korlátozásáról. Minden szükséges intézkedést megtettek annak érdekében, hogy végleg eltöröljék a kultuszt és követőit.

A törvénysorozatot Senatus consultum de Bacchanalibus néven ismerték, és Kr. u. 186. október 7-én adták ki. Egy bronztáblát, amely a teljes ediktumot reprodukálja, nemrég találtak Dél-Itáliában, de Livius római történetíró felidézi a botrányos esetet. Úgy tűnik, hogy az elnyomás olyan erőszakos volt, hogy a kultusz csak Dél-Itáliában maradhatott fenn. A régió kulturálisan még mindig görög volt, és még sokáig az is maradt a birodalom bukása után is, távol a főváros politikai zűrzavarától ragaszkodva hagyományaihoz.

Érdemes elolvasni:

• Az óriásbálna, amely rettegésben tartotta Konstantinápoly lakóit
• VIDEÓ: 90 ezer éves emberarc elevenedett meg