Megtalálták a Tejútrendszer ikertestvérét, amelynek nem lenne szabad léteznie

Nagyon messze, amikor az univerzum még alig pár milliárd éves volt, ott lebegett egy galaxis, amely kísértetiesen hasonlított a miénkhez. A csillagászok pedig nem igazán tudják, hogy mit kezdjenek vele.

A ceers-2112 néven ismert távoli képződményt nemrég azonosította egy nemzetközi kutatócsoport a James Webb Űrteleszkóp (JWST) képeinek elemzésével.

Bár a képek elsőre nem mutattak többet egy homályos foltnál, a Hubble által hozzáadott hullámhossz-tartományt vizsgálva kiderült, hogy mi is ez az ősi rendszer. Egy összetett, küllős spirális struktúra, akárcsak a Tejútrendszer, csak valamivel kisebb.

A galaxisok mindenféle fornájúak, méretűek és fényességűek, ami elárulja evolúciós történetüket. Némelyikük nagy és gömbölyded, mások kicsik és szabálytalanok, de van, amelyik óriási és elnyújtott.

Aztán vannak olyanok, mint a miénk, amelyek örvénylenek, csillagok és gázok koncentrálódnak sugárzó vonalakban, amelyek úgy görbülnek, mint a kozmikus szalagok, írja a Science Alert.

Bár a galaxisok alakját számos tényező befolyásolja az ütközésektől kezdve a szomszédos galaxisok összezsúfolódásáig, úgy tartják, hogy az összetett formák kialakulásához rengeteg idő kell. Általános szabályként elmondható, hogy a Tejútrendszerhez hasonló küllős spirálgalaxisok körülbelül 8 milliárd éve létezhetnek.

A ceers-2112 megnyújtott fényének mérése azonban azt sugallja, hogy már 2 milliárd évvel az ősrobbanás után is meglehetősen érdekesnek tűnt.

Olyan, mint a Tejútrendszer, de nem létezhetne

Bár a galaxis még mindig túl halvány ahhoz, hogy láthassuk részleteit, a középpontján keresztül húzódó megvastagodott küllő észlelése elég ahhoz, hogy a csillagászok meggyőződjenek arról, hogy a ceers-2112 korához képest figyelemre méltóan jól fejlett.

“Majdnem minden küllőt spirálgalaxisokban találunk”, magyarázza Alexander de la Vega, a riverside-i Kaliforniai Egyetem csillagásza.

A ceers-2112-ben található küllő arra utal, hogy a galaxisok sokkal gyorsabban rendeződtek, mint azt korábban gondoltuk, ami azt jelenti, hogy a galaxisok kialakulásáról és fejlődéséről szóló elméleteink néhány aspektusát felül kell vizsgálni.

A galaxisok többé-kevésbé hatalmas por- és gázkoncentrációk, amelyek a gravitáció hatására összeállnak. Ennek a gravitációnak egy részét maga a törmelék biztosítja, jelentős részét pedig vélhetően a sötét anyagnak köszönhetik.

Ha elég anyag gyűlik össze egy helyen, akkor a magfúzió csillagokat és a bolygókat eredményezheti. Eközben a kavargó porban és a száguldó napokban rejlő tehetetlenségi erő összessége képes megforgatni az újszülött galaxist.

Az erők keveréke végül korong alakúra lapíthatja a galaktikus pacát. Mivel egyes csillagok kevésbé kör alakú pályára húzódnak, mint mások, a pályák eltérései lassan felnagyítódhatnak, befolyásolva más csillagok útját, és olyan határozott mintákat alkotnak, amelyeket mi küllőkként látunk.

A küllőkhöz vagy a közeli galaxisokhoz hasonló struktúrák viszont befolyást gyakorolhatnak a galaxisban lévő objektumok terjedésére. Hatalmas hullámokat hoznak létre, amelyek spirálként jelennek meg, ahogy a galaxis elfordul.

Ahogyan azt elképzeltük, a galaxis formálásának hosszú időn keresztül ható, tartós erőket kell igényelnie. A ceers-2112 felfedezése azonban újragondolhatja, hogy mi szükséges ahhoz, hogy egy ködös pacát fenséges örvényké változtassunk.

A múltban, amikor az univerzum még nagyon fiatal volt, a galaxisok instabilak és kaotikusak voltak. Úgy gondolták, hogy a korai univerzumban a galaxisokban nem alakulhattak ki vagy nem tarthattak sokáig a küllők.

A felfedezés a közelmúltban tett váratlan felfedezések sorát gyarapítja, amelyek a korai univerzum körülményeivel, a túl fényesen ragyogó galaxisokkal vagy a túl gyorsan növekvő koraérett fekete lyukakkal kapcsolatosak.

Ahogy a JWST továbbra is lenyűgöző képeket készít a kozmoszról a kezdetektől fogva, kétségtelenül meg fogjuk tudni, hogy nem csak azt, hogyan jöttek létre a ceers-2112-hez hasonló galaxisok, hanem azt is, hogy a saját galaxisunk hogyan vált olyan lenyűgözővé, mint amilyennek ma látszik.

Érdemes elolvasni:

• Egy magyar csillagász megtalálta a legősibb fekete lyukat a Világegyetemben
• Oxigént találtak a Vénusz világos és sötét oldalán is