Miről híres Asszuán? Nem, nemcsak arról, hogy ha lebombáznák az Asszuáni-gátat, akkor egész Egyiptomot elsöpörné a Nílus

Egyiptom a Nílus ajándéka – tartották már az ókorban, hiszen a 2700 kilométer hosszú folyam nyári áradásai által lerakott termékeny hordalék biztosította évezredek óta az ott élők létfeltételeit, tette lehetővé a magas kultúra kialakulását. Az áradás azonban néha elmaradt, ami katasztrofális helyzetet idézett elő. Egyes években viszont Asszuánnál, az ókori Egyiptom déli határán a vízszint olykor 15 métert is emelkedett, így felmerült az igény a víz tartalékolására és az árvizek pusztító hatásának csökkentésére.

A Nílus, Fotó: Mayer Jácint

A szocialista tömb “győzelme” volt a hatalmas építkezés

A gát építése 1960. január 9-én kezdődött szovjet gazdasági és műszaki támogatással. A terveket a Szovjetunióban készítették, az elképesztő összegeket felemésztő munkák során a helyszínen huszonötezren dolgoztak. Az első szakaszt 1964. május 16-án Nasszer egyiptomi elnök és Hruscsov szovjet pártfőtitkár jelenlétében adták át, a teljes egészében elkészült gátat 1971. január 15-én Szadat elnök avatta fel.

Az Asszuáni-gátnál újra kezdődő Nílus, Fotó: Mayer Jácint

Az Asszuáni-főgátat 1970. július 21-én helyezték üzembe. A szovjet gyártású turbinák évente 10 milliárd kilowatt energiát termelnek, működésük kulcsfontosságú az afrikai ország ellátása szempontjából. A Nasszer-tó vize az öntözés mellett az elmúlt évtizedekben az ivóvízellátásban is fontos szerepet játszott, az 1984–88 közti száraz években például szudániak millióit mentette meg a szomjan halástól.

Az Asszuáni-főgát, Fotó: Mayer Jácint

A gát üzembe helyezésével azonban megritkult a Nílus élővilága, ami nem csak az egyiptomi halászfalvakban, de még a Földközi-tenger partvidékén is éreztette hatását. Ennél is súlyosabb következmény volt, hogy az áradás szabályozásával a korábbi árterületek elvesztették azt a tápanyagban gazdag iszapot és hordalékot. A kiterjedt öntözés felgyorsította a talaj szikesedését és romlását, amit mesterséges módon nem lehet következmények nélkül pótolni. Az éves termésátlagok így egyre csökkennnek.

Ezen problémák ellenére mára már más ország is erőművet épít a Níluson, jelesül Etiópia. Ez befolyásolni fogja a Nasszer-tó vízszintjét, ezen keresztül Egyiptom áramtermelési mennyisége csökkenhet, és Egyiptom energia-monopolhelyzete is megszűnne. Szóval bármikor megszólalhatnak a fegyverek, ha nem tudnak megállapodásra jutni.

A Nílus vadregényes szakasza, Fotó: Mayer Jácint

Ne adja Isten!

Az Asszuáni-gát ránézésre Egyiptom legsebezhetőbb pontjának tűnik. Ha sikerülne felrobbantani valamilyen ellenséges erőnek, akkor a világ egyik legnagyobb víztárolója, a Nasszer-tó cunamija Egyiptom tulajdonképpen összes mezőgazdasági és lakott területét letarolná, elérve az északi részeket is.  A túlélők is maximum a sivatag irányába menekülhetnének, ami szintén nem sokáig jelentene haladékot számukra.

A gátat persze az atombomba fenyegetettség idején építették már az arab-izraeli konfliktusok időszakában, az állandó háborús veszélyhelyzet ismeretében. Ezért átszakadása nem is képzelhető el egyszerűen végrehajtható módszerekkel, és a védelemre is komoly hangsúlyt fektet a hadsereg. Látogatása komoly ellenőrzések után lehetséges, fokozott biztonsági előírások betartásával.

Nílus-part, Fotó: Mayer Jácint

A világhírű látnivalók

A Níluson való hajózást a filmek hatására sokan vadregényes formában képzelik, pedig ilyen rész csak egy rendkívül rövid szakaszon van, közvetlenül Asszuán mellett. A filmekben álltában csak ennyi látható, ugyanis északabbra Luxor irányába már egy csatorna egyenességére hasonlít a történelem egyik legismertebb folyója, és a krokodilok is hiányoznak belőle. Ezen a néhány kilométeren azonban tényleg rendkívül szép tájat láthatunk tele az ókori emlékekkel: templomokkal, sírokkal.

A befejezetlen obeliszk, Fotó: Mayer Jácint

Az Asszuánhoz tartozó Elefánt-sziget déli vége az ókori Abu helyét foglalja magában . Neve az ókori egyiptomi nyelven elefántot és elefántcsontot is jelentett, emlékeztetve arra, milyen fontos szerepet játszott a sziget egykor az elefántcsont-kereskedelemben. Az 1. dinasztia kezdetén (i.e. 3000 körül) erődöt építettek a szigeten Egyiptom déli határának megállapítására. Abu hamarosan fontos vámpont és kereskedelmi központ lett. A fáraói időszakban stratégiai jelentőséggel bírt, mint a Núbiába és délre irányuló katonai és kereskedelmi expedíciók kiindulópontja. A 6. dinasztia idején (Kr. e. 2345–2181) Abu politikai és gazdasági központként erősödött meg, és az időnkénti hullámvölgyek ellenére a sziget egészen a görög-római korszakig megőrizte jelentőségét.

Az Elefánt-sziget, Fotó: Mayer Jácint

Asszuán nyugati hegyvonulatában, közvetlenül a Nílus partján rendkívül mutatós környezetben nemesi sziklasírok találhatók. Ezekben az i. e. 23. századra datálható, különleges sírokban az Óbirodalom időszakától kezdve a római korig élt hercegek fekszenek. Mindegyik sírt élénk színű, a mindennapi élet egy-egy mozzanatát, vagy többek között az elhunyt afrikai útját ábrázoló falfestmények, valamint hieroglifák és az elhunyt címeit felsoroló irományok díszítik. Felépítésük egyszerű tervet követ, elülső teremből, oszlopos teremből és a sírkamrához vezető folyosóból állnak. A dombot átlósan metsző lépcsősor visz fel a sírokhoz a komp kikötőjétől. Feltárásuk jelenleg is zajlik, napjainkban több jó állapotú sír áll a látogatók rendelkezésére.

Az új helyen felépített Kalabsa-templom a Nasszer-tóval, Fotó: MJ

A műemlékek megmentése

A Níluson végzett nagymértékű beavatkozások miatt nemcsak a természet, hanem nagyszámú műemlék is veszélybe sodródott. Sokukat a felduzzasztott vízszint miatt szükséges volt elbontani és más helyszínen megépíteni, mely jelenségről Szigettemplom a Níluson, melyet elbontottak és 500 méterrel távolabb egy másik szigeten építettek újjá. Philae című írásunkban számoltunk be.