A maják az ősi Amerika egyik legfejlettebb civilizációja voltak, akik kifinomult matematikai és csillagászati tudással rendelkeztek, így képesek voltak “megjósolni” a legközelebbi hold- vagy napfogyatkozást is. A korban ezt rendkívül hasznosnak gondolták, mivel utóbbi eseten úgy tartották, haldoklik a Nap, véráldozatra van tehát szükség ahhoz, hogy győzzön.
Kiváló tudósok voltak a maják
Bár a maják remek matematikusok és csillagászok voltak, környezetük történései közül csak kevés dolgot tudtak minden kétséget kizáróan megmagyarázni, így istenekkel népesítették be az őket körülvevő világot. Ennek következtében minden jelenség, történjen az akár a földön, akár az égben, transzcendens jelentést is kapott.
A maja főpapok pontosan ki tudták számolni azt, hogy mikor lehet hold- vagy napfogyatkozás, ám utóbbiról úgy gondolták, hogy annak oka nem a Hold mozgásában keresendő, hanem istenek harcában. Egészen pontosan Kinics Ahau maja Napisten és Chac Ek (a Vénusz) küzdelmében, melynek során a Napistent támogatniuk kell, írja a space.com.
Az uralkodó is felvágta az ereit, ha kellett
Ennek az oka, hogy napfogyatkozásnál az eltűnő Nap mellett a Vénusz elképesztő fényességgel ragyog. Így a maják úgy gondolták, hogy küzdelmükben ilyenkor a Vénusz, azaz a háborút hozó Chac Ek (majául Hatalmas Csillag) áll győzelemre, tehát azonnal segíteniük kell.
A Napisten a majáknál a bőséget és a gyarapodást jelentette, míg az Esthajnalcsillag istene a háborút és a romlást. A maják úgy gondolták, hogy isteneik őket saját vérükből és kukoricalisztből alkották meg, ezért egy ilyen hatalmas harcban nekik kötelességük segíteni a Napisten győzelmét. És nem is akárhogyan. A legnagyobb áldozatot hozták, ami a korban elképzelhető volt.
Az előkelők, sőt maga az uralkodó is megvágták magukat, kiömlő vérüket pedig összegyűjtötték, hogy elégethessék, így juttatva el életet adó nedűjüket a Napistenhez, hogy győzelmet arathasson. Mondanunk sem kell, hogy a rituálé mindig bejött.
Ez is érdekelhet:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Mennyire ismered Erdélyt? Tedd próbára a tudásod! kvíz
Senki sem ismeri a hattuszaszi templom rejtélyes monolitjának valódi funkcióját
Olyan egyedülálló bolygót találtak, amelyik ‘belülről kifelé olvad meg’
A Neuralinknél tudták, hogy az első, emberbe ültetett chip tönkre fog menni, mégis elvégezték a műtétet
Rekonstruálták a történelem talán leggazdagabb emberének arcát
Az univerzum legősibb csillagai közül hármat is a Tejútrendszerben találtak meg