Hatalmas nekropoliszt találtak Egyiptomban kutatók
A tudósok felfedeztek egy hatalmas temetkezési helyet Egyiptomban, amit azóta csak a “holtak városának” neveznek.
A helyszín Asszuán városának közelében található, amely több mint 4500 évvel ezelőtt fontos kőbányászati, kereskedelmi és katonai övezet volt, de az ott élő emberek élete eddig tisztázatlan volt. Most azonban több mint 300 sírt találtak, így rengeteg mindent tudhatnak meg a korabeli emberek életéről, derül ki az Indy100 riportjából.
A régészek öt éve dolgoznak a helyszínen, és nemrég 36 sírt találtak, amelyeket 900 év alatt többször is használtak. Mindegyikben 30-40 múmiának volt elegendő hely, és volt, hogy teljes családok temetkeztek egy helyre.
Többszintes a nemrég megtalált egyiptomi nekropolisz
Patrizia Piacentini, a Milánói Egyetem régésze a Daily Mailnek nyilatkozva elmondta, hogy “ez egy igazán látványos lelet volt, nagyon egyedülálló Egyiptomban. Ez egyfajta halottak városa.” Azt is elmondta, hogy a III. Aga Khan mauzóleuma közelében lévő temetkezési hely közel 25 ezer négyzetméternyi területet ölel fel, és 10 rétegesen elrendezett ősi sírhelyet tartalmaz.
Az ásatás során az is kiderült, hogy az embereket osztályuktól függően temették el. A kiváltságosabbakat a domb tetején temették el, a középosztálybelieket középen, az alsóbb osztálybelieket pedig legalulra. A sírok a Kr. e. 6. század és a Kr. u. 9. század közötti időszakból származnak.
A csapat úgy véli, hogy a helyszínen eltemetett emberek többsége valószínűleg betegségekben halt meg. A sírok belsejében ezenkívül rengeteg áldozati tárgyat találtak. Azonban amíg a csapat a sírokat és a maradványokat tanulmányozza, Piacentini megígérte, hogy a lehető legtisztelettudóbbak lesznek.
Úgy fogalmazott, “ez az ő nyughelyük. Feltárjuk a történetüket, majd visszahelyezzük őket, és lezárjuk a sírt. Számomra ez már a kezdetektől fogva fontos volt.”
Érdemes elolvasni:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Mi van a Gízai Nagy Piramisban, ha nincs benne múmia?
Magyarország legnagyobb spirituális fesztiválja 30 éves – így ünnepel a Krisna-völgy
A kínai Szucsou városa bemutatkozott Budapesten: stratégiai együttműködés kultúrában, gazdaságban és turizmusban
Ez az őrült kínzási módszer látszólag ártalmatlan, mégis tönkreteszi az elmét
Súlyos sérüléseket is okozhat: megjelent Magyarországon a kaukázusi medvetalp!
KÉPEK: Július végétől új Mercedes buszok szállítják majd az utasokat Budapesten!