Város a budai vár alatt: lelátogattunk a vár alatti 10 km-nyi barlang- és bunkerrendszerbe

A Labirintus útvesztőin, Fotó: Mayer Jácint

A járatrendszert a szakmai leírásokban számos néven említik: Budavári barlang, várbarlang, Vár-barlang, Budai vár alatti barlangok, pincék, sziklapincék, mélypincék, törökpincék, barlangpincék, pincebarlangok, üregek. Magyarország barlangjainak hivatalos jegyzékében a neve Budai Vár-barlang.

Megunt háremhölgyek kútja, Fotó: Mayer Jácint

A budai vár alatt több mint 10 km-nyi különböző rendeltetésű föld alatti járatrendszer található

A vár alatti földalatti világ körülbelül 2000 üregből, és az ezeket összekötő folyosórendszerből áll. A legfelső részen lévő pincéket sok helyen elfalazták a várbarlangtól, mivel a lakóházak alulról megközelíthetőek voltak. Egykor 300 házból nyíltak pincék, vagy pincejáratok és az ezekhez köthető 285 földalatti kút biztosította a várhegy vízellátását.

A budai vár Magyarország egyik leglátogatottabb idegenforgalmi helyszíne és az UNESCO Világörökség része. Maga a kiemelkedés egy uralkodóan márgából felépülő tanúhegy, amelynek felszínét a pleisztocénben édesvízi mészkőből álló takaró fedte be és védte meg mind a mai napig a lepusztulástól. A mészkőtestben és alatta kialakult természetes üregeket, barlangokat később az ott élő emberek a lemélyített kutakon keresztül elérték és erősen átalakították, a természetes járatokat kibővítve pincék, óvóhelyek épültek ki.

Tömlöc, Fotó: Mayer Jácint

Jellegük alapján:

Labirintusszerű, egybefüggő, folyosókkal összekötött barlangpince-rendszer, ahol sok helyütt még láthatók az egykori természetes kőzetek és formák.
A korábban a labirintusok részét képező, de mesterségesen teljesen átalakított, ma múzeumként üzemelő Sziklakórház, amelyben már nem találhatók természetes elemek.
Független barlangpincék (kb. 70 db), amelyek egy részében még megvan a természetes főte (a barlangjárat eredeti mennyezete).
Egyéb felszín alatti üregek vagy járatok, mint ciszternák, vízhordó folyosók, vízvezeték-folyosók, hűtőfolyosók, víztelenítő művek, kazamaták, óvóhelyek, vezetési pontok, harcálláspontok, mélygarázsok és egyéb létesítmények (pl. ágyútermek, borospincék), továbbá a Szent Mihály-kápolna, amelyekben nincsenek, vagy már alig vannak természetes részek.

Szerkezeti pincéből a barlangszintre vezető út, Fotó. Mayer J.

Maga a teljes vári pincerendszer hármas tagozódású

Felül vannak a lakóházakhoz kapcsolódó, épített, a mészkőtest felső réteglapjára alapozott ún. szerkezeti pincék, amelyek a fölöttük lévő házakat is tartják. Alattuk a mészkőtest belsejében is alakítottak ki pincéket, de ezek meglehetősen ritkák. A mészkőtest alatt vannak a természetes főtével rendelkező, de mesterségesen kimélyített, és pincévé alakított barlangpincék.

Kút többszintű elérhetőséggel, Fotó: Mayer Jácint

Egy épület alatt mindhárom pincetípusnak több szintje is lehet. A három pincetípus szintjeit maguk a kutak vagy összekötő vágatok kapcsolják össze, amelyeken keresztül eleinte a pincék megközelítése is lehetséges volt. Egy-egy „második generációs” kútból, pontosabban ciszternából, szerencsés esetben a felszíni közkútból, a szerkezeti pincéből (pl. hordómosáshoz) és a barlangpincéből (pl. veszély esetén) is lehetett vizet meríteni.

Középkori kút előtérben mamutagyarral, Fotó: Mayer J.

Sok olyan várbeli kúttal találkozhatunk a járatokban, amelyik nem nyílt a felszínre, hanem a pincében ásták. Ennél fogva nem is kút, hanem vízgyűjtő ciszterna, ami szépen feltárja a Várhegy geológiai szerkezetét: felül a felszíni csapadékvizet áteresztő édesvízi mészkő, alatta az egykori Ős-Ördög-árok kavicsa, alul pedig a vízzáró budai márgában kialakított, mintegy 3 m mély ciszterna fogja fel a vizet.

Óvóhely középkori kútból átalakított szellőzője, Fotó: Mayer J.

Időben és térben egyaránt három-három jól elkülöníthető szakaszt említhetünk meg:

Az időbeli felosztás első, „természettörténeti időszaka” a jégkorszak második felétől a tatárjárásig tartott. Ez alatt az idő alatt zajlott le az édesvízi mészkő képződése (360 000–150 000 év); ezt követte a Várhegynek a környezetéből való kihámozódása és a mészkő alatti természetes üregek, barlangok kialakulása.

A második időbeli szakasz, a „középkori pinceidőszak” a tatárjárástól nagyjából az 1930-as évekig tartott. Ez alatt történt meg a barlangok és természetes üregek felfedezése a helyi lakosok által, majd pincékké alakításuk és hasznosításuk.

Vizesblokk az óvóhelyen, Fotó: Mayer Jácint

A háború miatt már 1938-tól jelentkezett a polgári védelmi, elsősorban légoltalmi célú hasznosítás igénye, ezzel megkezdődött a harmadik, az „óvóhelyidőszak”. Ennek keretében történt a Sziklakórház leválasztása és 1943-tól az üregek fokozott méretű összenyitása. A háború alatt végig mindenhol óvóhely volt, majd azt követően a barlangrendszerek egészen az 1960-as évek elejéig a polgári védelemhez tartoztak. A II. világháború alatt közel 10000 ember húzódott be ide a szovjet tüzérség elől.

A vár alatti labirintus több egységből áll, de nem minden része látogatható. Része a Panoptikum, a Sziklakórház, a katonai célra létrehozott futárfolyosók, a független barlangpincék, a kormányzati területhez tartozó nem nyilvános részek déli irányban, a Nemzeti Bank Úri utcai sokemeletes egykori trezorja, a budavári önkormányzat alatti eredetileg 650 fő befogadására alkalmas óvóhely, vagy a Magyar Nemzeti Levéltár óvóhelye.

Az északi honvédségi futárfolyosó, Fotó: Mayer Jácint

Ennek a labirintus jellegű járatrendszernek nagy része azonban a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság kezelésében áll és csak szakvezetéssel látogatható.

A budai vár rejtett történelmével a Tudtad, hogy értékes középkori műemlékre építették a budavári Hilton szállodát? című írásunkban foglalkoztunk még.