Az átalakuló idő csapdái
A fokozatos nyitással sokan időcsapdába kerülnek. Miközben a személyes találkozásokra, közös programokra egyre több lehetőség adódik, a home office kínálta előnyöket is lassan elveszítik, akik eddig otthonról végezhették munkájukat. Több időt szeretnénk tölteni olyan programokkal, amelyekre hónapok óta nem volt lehetőségünk, miközben a feladataink nem oldják meg magukat és egyre csak halmozódnak. A lehetőségeink átalakulásával újra napirendre kerül az időgazdálkodás kérdése. Cikkünkben ehhez hoztunk néhány tippet.
Alaptechnikák és a humán faktor
Aki kicsit is tudatosan szervezi az idejét, hallott már a napi, heti tervezés fontosságáról. Tudja azt is, hogy a hatékonyság növelhető, ha a nap elején meghatározzuk a fontossági sorrendet vagy a kevésbé sürgető feladatokat naptár segítségével későbbre halasztjuk.
Az időgazdálkodás alaptechnikái ugyanakkor mind hatástalanok, ha kivonjuk a képletből az emberi tényezőt.
Nem árt szem előtt tartani, hogy a feladatokat elvégző személy milyen emberi szükségletekkel, igényekkel, motivációs háttérrel rendelkezik. Érdemes belekalkulálni a tervbe, mikor és milyen körülmények között vagyunk a leglelkesebbek és legproduktívabbak, mikor és mitől fáradunk, és egy-egy kimerültebb időszak után hogyan tudunk igazán feltöltődni. Az sem mellékes, hogy a legtöbb tevékenységben nem egyedül veszünk részt, így a többiek emberi tényezőivel is számolnunk kell. Hasznosabb épp ezért, ha bruttó időigényekkel tervezünk, amelybe a késés, az esetleges hibázás vagy a fáradtság is beletartozhat.
A nap még mindig 24 órából áll
Bár sokaknak a home office eleve sem a szabadidő megsokszorozódását hozta el, a nyitást követően még azok is hónapok óta nem tapasztalt nehézségekkel találhatják szembe magukat, akik egyébként alig várták, hogy végre szabadon mozoghassanak. Sokan ilyenkor szembesülnek vele újra, hogy a nap továbbra is csak 24 órából áll, miközben a teendők mennyisége nem változik.
A túlzott elvárások vagy a túlvállalás esetén könnyen eljöhet a pont, amikor elárasztanak bennünket a feladatok, ki sem látunk a határidőkből, halogatási és ígérgetési spirálba keveredünk.
Sokan azonban túlbecsülik a saját személyük, valamint a feladattal kapcsolatos elvárások jelentőségét.
Elhavazott helyzetekben tegyük fel magunknak a következő két alapvető kérdést:
1. Kellek én hozzá? Tehát, az eredményesség szempontjából mennyire lényeges, hogy személyesen mi oldjuk meg az adott problémát? Amennyiben a válasz nem, már csak meg kell találnunk, ki az, akit megkérhetünk a feladat elvégzésére. Többen vannak, mint gondolnánk, a környezetünkben, akik akár a kölcsönösség jegyében, akár személyes kedvtelésből, szívesen átvállalnak tőlünk néhány feladatot.
2. Kell ez hozzá? Mik a feladat azon lényeges paraméterei, amelyeket mindenképp teljesíteni kell? Vannak-e olyan elemek, lépések, amelyek kihagyásával is eredményesen végezhető el a teendő? (Bónusz kérdés, hogy meg lehet-e ezeket a lépéseket egyszerűbben oldani?)
Le az időrablókkal!
A rendetlenség, az átgondolatlan közlekedés, a csúcsidőben sorban állás, a felkészületlenség vagy a mások általi feltartóztatás mind-mind olyan példák, amelyek indokolatlanul elveszik az időnket a számunkra valóban fontos programokról.
Az időrablók által elvett időnket soha nem kapjuk már vissza, hogy a valóban lényeges dolgokra fordíthassuk.
Csökkentsük a felesleges, haszontalan időtöltéseket, amennyire ez lehetséges. Tegyük félre a közösségi médiát, ha már nem kapcsol ki bennünket, mondjunk nemet egy találkozóra, ha reménytelenül egyoldalú a kapcsolatunk, vagy ismerjünk meg új eszközöket, amelyekkel a feladataink könnyebben vagy gyorsabban elvégezhetők ugyanolyan eredménnyel.
A nyitás apropóján újragondolt, jól szervezett időbeosztás a magabiztosság és a kontroll érzetével is felruházhat bennünket, a felszabaduló időnket pedig a valóban fontos feladatokra fordíthatjuk, amelyek közvetve vagy közvetlenül, közelebb vihetnek bennünket a céljainkhoz.
Andrea Piacquadio fotója a Pexels oldaláról
