Tényleg ütközhet a Hold a Földdel a jövőben? Itt a válasz

A filmművészet jó párszor feldolgozta már ezt a témát. És ha felnézünk az égre mondjuk szuperhold idején, biztos sokunknak eszébe jutott már, hogy vajon a Föld gravitációja képes-e annyira közel húzni majd egyszer a Holdat, hogy az összeütközzön Földünkkel, ezzel az általunk ismert világ végét okozva?

Távolodik tőlünk a Hold

Csakhogy a valós helyzet pontosan ennek az ellenkezője. A Hold ugyanis egyre inkább távolodik tőlünk. 1969-ben az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA fényvisszaverő paneleket helyezett el a Holdon az Apollo-program keretében. Nos, ezek azt mutatják, hogy bizony égi kísérőnk minden évben 3,8 centiméterrel távolodik tőlünk, írja az iflscience.com. Akkor most akár el is veszíthetjük a Holdat?

A dolog ennél sokkal bonyolultabb. Mert hogyha a fenti távolodási mérték alapján visszaszámolunk, akkor 1,5 milliárd évvel ezelőtt valóban ütköznie kellett volna a Holdnak a Földdel, illetve jobban mondva kiszakadnia onnan. Hisz 1,5 milliárd szorozva 3,8 centiméter az pontosan a mostani Föld-Hold távolságot adja ki. Csakhogy tudjuk, hogy a Hold 4,5 milliárd évvel ezelőtt formálódott. Szóval valami nem stimmel a számításban.

A válasz furcsamód nem a Holdon található, hanem néhány üledékes kőzetben, itt a Földön. A tudósok a Karijini Nemzeti Parkból indultak felfedező útjukra, Ausztráliából, ahol egyes szurdokok 2,5 milliárd évvel ezelőtti, ritmikusan egymásra rakódott üledékes kőzetekig engednek minket “visszatekinteni” a földtörténeti régmúltba. Ezek az üledékes kőzetek két fajta, vasban és szilikátokban gazdag formációt mutatnak. Az egyik vörösesbarna, a másik sötétebb. Utóbbi lágyabb kőzet, jobban kitett az eróziónak. Sőt, van még egy ezeknél vékonyabb réteg, ez fehér színű.

Ez is érdekelhet: Át tudnánk lőni a Jupiter belsején?

2,5 milliárd éve még sokkal közelebb volt, ez volt a következménye

Egy ausztrál geológus, bizonyos A.F. Trendall még 1972-ben azt gondolta, hogy ezek a rétegek összefüggésben vannak az ún Milanković-ciklusokkal. Milutin Milanković 1920-as években kidolgozott elmélete szerint a Föld Nap körüli, saját tengelye körüli forgásának, illetve tengelyferdeségének időszakos változása okozza a Föld éghajlati viszonyainak ciklikus megváltozását.

És ezek a változások olvashatók ki az üledékes kőzetekből. A Montreál-i Egyetem, a Wisconsin-Madison Egyetem az Utrechti Egyetemmel és a Genfi Egyetemmel karöltve arra jutott egy új kutatásban, hogy a Föld-Hold távolság alapvető hatással van a Milanković-ciklusokra, melyek ideje jelenleg 21 ezer év, de korábban rövidebb volt, mert a Hold közelebb volt a Földhöz. A kérdés már csak az, hogy mennyire.

Az ausztráliai kutatások alapján arra jutottak, hogy korábban 11 ezer év volt egy ilyen ciklus. Majd ennek felhasználásával számításokat végeztek, miszerint 2,46 milliárd évvel ezelőtt 60 ezer kilométerrel közelebb volt a Hold a Földhöz. Ez egyébként azt is jelentette, hogy 24 óra helyett csak 17 óra volt egy földi nap, hisz rövidebb volt a távolság, rövidebb volt a keringési ideje is égi kísérőnknek. Mindezeket felhasználva további kutatásokat terveznek, hogy még többet megtudjanak a Föld-Hold távolság alakulásáról az elmúlt évmilliárdok során és annak földi viszonyokra gyakorolt hatásáról.

Íme egy superszámítógépes szimuláció arról, hogy miként formálódhatott a Hold (vélhetően egy másik égitest ütközött a Földdel, a kilövelő anyag pedig kísérőnkké formálódott az idők folyamán):