Az utolsó tatárjárással kurucok is érkeztek

Józef Brandt - Kozákok és tatárok összecsapása (Wikipédia)

Magyarország történelmében évszázadokig komoly szerepet játszottak a tatárok. Az 1241-42-es tatárjárást követően még évtizedekig fenyegették a Magyar Királyságot az Arany Horda képében. A Mongol Birodalom szétesése és visszaszorulása után a veszély egy időre megszűnt. A birodalmat a Krími Tatár Kánság élte túl, amely a 16. századtól kezdve az oszmán-törökök vazallusa és szövetségese lett. E minőségükben tűntek fel a tatárok ismét Magyarországon, több alkalommal szerepet vállalva a török hadműveletekben, leginkább pedig Erdélyt pusztították. Az utolsó tatárjárás közel háromszáz éve történt.

Tatárjárás, mint elterelés

Az 1699. évi karlócai béke Magyarország zömének a visszahódítását jelentette, a Temesközt leszámítva. Bár az Oszmán-Török Birodalom hanyatlása utólag egy állandó folyamatnak tűnik, valójában időről időre vissza tudta nyerni az erejét. Egy ilyen időszak következett az 1710-es évek elején. Először Nagy Péter orosz cárt győzték le a törökök 1710-11-ben, majd Velence következett 1714-18-ban. Utóbbitól 1715-ben elfoglalták a Peloponnészoszi-félszigetet (korabeli nevén Moreát), Ausztria pedig, megelőzendő a totális török sikert, szövetségre lépett a velenceiekkel. 1716-ban ezért a szultán hadat üzent az osztrák császárnak.

Az Udvari Haditanács Savoyai Jenőt küldte a törökök ellen, az alvezére Pálffy János lett. Savoyai, aki már az előző háborúban is eredményesen harcolt az oszmán csapatok ellen és kiválóan ismerte a taktikájukat, most is eredményesnek bizonyult. 1716. augusztus 5-én Pétervárad alatt megtámadta a várat ostromló törököket és katasztrofális vereséget mért rájuk. A törökök húszezer embert és 250 ágyút veszítettek, elesett a nagyvezír is.

Bredael Schlacht – A péterváradi csata (Wikipédia)

Azért, hogy megossza az osztrák erőket, III. Ahmed szultán a francia emigrációban élő II. Rákóczi Ferenchez fordult, akinek csapatokat és pénzügyi támogatást ígért. Mivel korábbi pártfogója, XIV. Lajos 1715-ben meghalt, az elszigetelődő Rákóczi elfogadta az ajánlatot. A konkrét szervezést Esterházy Antalra bízta. Esterházy a moldvai fejedelem területén gyűjtötte össze kis csapatát, ahová hamarosan megérkeztek a tatár segédcsapatok is. A törökök úgy tervezték, hogy Esterházy eredményesen fogja fellázítani a Habsburg-csapatok hátországát, így Savoyai Jenőnek meg kell majd hátrálnia a délvidéki fronton.

Újabb tatárjárás Erdélyben

A tatár sereg, a kis létszámú kuruc csapattal 1717 augusztusában kelt át a Kárpátokon. A Rákóczinak megígért százezer főnyi segédhad helyett azonban csak körülbelül húszezer lovas gyűlt össze, amelyeket a moldáv fejedelem segédcsapatai egészítettek ki. A hadművele főleg Erdélyt célozta. A védekezés egyik fő alakjának az egykori kuruc hadvezér, Károlyi Sándor számított. Emellett a császári hadvezetés felkészülten várta a tatár támadást, bár a stratégiájuk alapvetően a megerősített helyek és városok védelméről szólt.

Emiatt számos kisebb falu szenvedett ekkor irgalmtlan puszítást a tatárok részéről. A legismertebb közülük talán a Doboka megyei Szék, amelynek 700 lakosából alig 100 élte túl a tatár támadást. A tatárok nem foglalkoztak az erődített helyek ostromával, a nagyobb városokat csak körülvették és váltságdíjat követeltek tőlük, miközben elpusztították a környéküket. A moldáv csapatokkal kiegészülve így próbálták meg Besztercét is kifosztani, a város azonban ellenállt. A moldáv haderő ezt követően kivonult Magyarország területéről.

Beszterce városa egy tollrajzon (Wikipédia)

A tatárok azonban folytatták a pusztítást, és Erdélyből kitörve Máramaros, majd Szatmár és Ugocsa megyékre támadtak. Esterházy abban reménykedett, hogy ez a terület, amely a Rákóczi-szabadságharc fő bázisát adta, életre tudja hívni a felkelést. Reményét az is táplálta, hogy a magyar lakosságnak elege volt abból a kötelezettségből, amely a császári katonaság ellátására vonatkozott, és helyenként lázadoztak ez ellen. A tatárok pusztítása azonban nagyobb ellenállást váltott ki a lakosságból. Sőt, Károlyi Sándor azt is elterjesztette Esterházyról, hogy ő adta ki a parancsot a falvak elpusztítására, valójában erről szó sem volt, egyszerűen csak nem tudtak parancsolni a szövetségeseiknek a tatárjárás során.

Dicstelen vég

A tatár sereg ellenében elsősorban helyi ellenállás szerveződött. A megerősített helyekről a tatár csapatokat folyamatosan zaklatták, utóvédjeiket megtámadták. A célt a szultáni szándék részben elérte, Savoyai Jenő ugyanis néhány ezredet valóban Erdély felmentésére küldött. Ám jobban hatott az a hír, hogy csapatai 1717. augusztus 22-én elfoglalták Nándorfehérvárt. Ennek hatására az a kevés ember, aki Esterházyék mellé állt, elhagyta őket. A tatárok a távozás mellett döntöttek, visszavonuló csapataikat azonban nagyrészt megsemmisítették. Bár több ezer foglyot ejtettek, ezek jelentős része kiszabadult ekkor. (Bár a forrásokból tudjuk, hogy nem mindenki, szerveződtek akciók arra, hogy a tatárjárás miatt a törökországi rabszolgapiacra kerülőket kiváltsák).

Rákóczi Ferenc októberben érkezett a Török Birodalomba, ám ekkor már nem fogadták őt jó hírek: a felkelés újraélesztése tatár segítséggel elbukott, a török hadak pedig visszaszorulóban voltak a Balkánon. Miután a spanyolok időközben megtámadták Ausztriát és elfoglalták tőle Szardínia szigetét, angol és holland közvetítéssel békekötésre került sor, hogy az osztrákok elkerüljék a kétfrontos háborút. A pozsareváci békében 1719-ben a szultán lemondott a Temesközről, Észak-Szerbiáról és Bosznia egy részéről. Megtarthatta viszont a Velencétől elfoglalt Peloponnészoszi-félszigetet.

III. Ahmed szultán egy nagykövetet fogad (Wikipédia)

Rákóczi kiadatását többször követelték az osztrákok, de a szultán ennek a kérésnek nem engedett. A fejedelem viszont soha többé nem tudta elhagyni Törökországot, sorsát ezzel a birodalom politikájához kötötte. Esterházy Antal vele együtt tartott Rodostóba. (Az ő hamvait is hazahozták 1906-ban Rákócziéval együtt Kassára). III. Ahmed szultánt 1730-ban egy janicsárlázadás fosztotta meg a trónjától. A krími tatároknak hamarosan kisebb gondjuk is nagyobb lett az erdélyi területek fosztogatásánál, miután az Orosz Birodalom a fekete-tengeri kijáratot rajtuk keresztül akarta biztosítani. Az események után néhány évtizeddel ez sikerült is, így a Krími Tatár Kánság eltűnt Európa térképéről.