Kanadában évtizedekig kínozták LSD-vel a börtönök lakóit
Ugyan manapság is használ a modern gyógyászat pszichedelikus anyagokat, például varázsgombát vagy a címben is szereplő LSD-t, ma már ez jóval szabályozottabb és etikus körülmények között történik.
Semmiképp sem úgy, mint az 1950-70-es években, amikor a jóval lazább szabályozás lehetővé tette, hogy néhány megdöbbentően felelőtlen kísérletet végezzenek a résztvevők beleegyezése nélkül – köztük a kanadai börtönök lakóin.
Andrew Jones, a Torontói Egyetem munkatársa egy új tanulmányában, amelyet az IFLS szemlézett, elmeséli a visszaélések és a kizsákmányolás e kétes történetét, és azt gondolja, hogy az LSD “büntetés-végrehajtási eszközként” való használata a kanadai intézményekben példaként kellene, hogy szolgáljon arra, hogyan ne használjuk a pszichedelikus anyagokat.
Mint írja, az 50-es évek végétől kezdődően “a drogban rejlő lehetőségek iránti lelkesedés arra késztetett számos tapasztalt és kompetens terapeutát, hogy a drogot a legkülönbözőbb intézményi környezetben, például büntetés-végrehajtási intézetekben, kiszolgáltatott helyzetben lévő embereken alkalmazzák”.
Az LSD-vel való visszaélések azután kezdődtek el igazán, hogy Duncan Blewett és Nicholas Chwelos pszichiáterek – akik a saskatchewani Pszichiátriai Kutatási Osztálynak dolgoztak – 1958-ban LSD alkalmazását javasolták a pszichoterápa során egy csoport fiatal, visszaeső bűnözőnél egy Regina városbeli börtönben. Nem sokkal később a páros engedélyt kapott arra, hogy körülbelül 30 rabot vessenek alá a kísérleteknek, bár az eredmények sokkal kevésbé voltak pozitívak, mint ahogy azt a hatóságok remélték.
Ahelyett, hogy a terápia segített volna a rabok rehabilitációjában, a kábítószer sokukat “zavarodottá, feszültté és gyanakvóvá” tette, ami végül Blewett arra a következtetésre jutott, hogy az LSD “keveseb élményt nyújt a raboknak”, mint másoknak.
A kísérlet sikertelensége azonban nem ásta alá Mark Eveson reményeit, akit 1961-ben az ontariói Kingston női börtönének vezető pszichológusává neveztek ki. “Az LSD-terápia a bűnelkövetés befejezésének lehetőségét eredményezheti körülbelül nyolc óra alatt, és ez a tény intenzív érdeklődést kell, hogy keltsen minden, a rehabilitációban érdekelt személyben” – írja Jones.
Miután a börtönben 23 nőnek nagy dózisban – néha Ritalinnal kombinálva – adták be a drogot, Evesont és a kanadai kormányt később beperelte egy Dorothy Proctor elítélt, aki azt állította, hogy nem járult hozzá az LSD szedéséhez, és magánzárkában kellett magához vennie a szert.
Az ügyet végül peren kívül rendezték, de az eljárás még nem jelentette a gátlástalan pszichedelikus terapeuták jogi problémáinak végét, ugyanis 1967-ben Elliot Barker pszichiáter bevezette az általa “Total Encounter Capsule”-nak nevezett kezelési formát az ontariói Oakridge maximálisan őrzött pszichiátriai kórházban a “kriminálisan elmebetegek” számára.
A “kapszula” lényegében csak egy acélszobából állt, ahol a rabok napokat töltöttek el, és ami Barker néhány vadul etikátlan kísérletének laboratóriumává vált. Jones ennek kapcsán arról írt, hogy “bizonyos alkalmakkor a valódi önmagára való találás elősegítése érdekében” a rabok meztelenül vagy LSD bevétele után kerültek a „kapszulába””.
A programot később Gary Maier vette át, aki párosával rakta a rabokat a „kapszulába”, lehetővé téve számukra, hogy szakmai felügyelet nélkül, közösen lőjék be magukat. Bármilyen őrültségnek is hangzik mindez, egy hivatalos jelentés, amely az Oakridge-ben történteket vizsgálta, később arra a következtetésre jutott, hogy “a pszichopatákat sikerrel kezelik”.
Barker, Maier és a kanadai kormány szerencsétlenségére azonban az idők és az erkölcs végül megváltozott, és 2001-ben mindhármukat beperelték az Oakridge-i rabokkal szemben tanúsított “embertelen bánásmód” miatt. Az áldozatok végül 2021-ben, több mint 50 évvel a bántalmazás után nyerték meg a pert.
A visszaélések mértékét ecsetelve Jones úgy jellemezte mindezt, mint hogy “az Oakridge-kísérlet az LSD-terápia egyik morálisan legmegdöbbentőbb példája”.
“Azoknak, akik ma pszichedelikus szerekkel dolgoznak, szem előtt kellene tartaniuk az LSD büntetés-végrehajtási eszközként való történelmét, amikor e drogok használatáért szállnak síkra” – összegezte.
Ez is érdekes lehet:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Megtalálhatták a Tejútrendszer ősi, ‘gonosz ikertestvérét’?
Félelmetes videó mutatja be a különböző kategóriájú hurrikánokat, és azt, hogy milyen pusztításra képesek
Így szigorított a NAV 2024-ben: könnyebben minősíthetnek kockázatos adózónak
Lerobbant az orosz kémhajó NATO-területen, a dánok és egy vontatóhajó kísérték vissza
Nobel-díjat kapott a mesterséges intelligenciáért, közben pedig retteg saját találmányától
Innen indultak a 20. századi Nobel-díjas tudósaink