Kína valóban vazallusá tette Oroszországot, vagy ennél sokkal okosabb módot talált a céljaihoz?

Oroszország már rég elvesztette az Egyesült Államokkal szembeni kihívó szerepet, Kína viszont az új trónkövetelő, és ehhez kiváló partner az egykor világhatalomnak tartott moszkvai vezetés. De hogyan is állnak egymással? Alá-fölé rendelt viszonyban vannak? Vagy partnerek? Maradjunk annyiban, hogy Kína okosan megoldja a helyzetet, hogy Vlagyimir Putyin nem feszüljön be, mégis mindent megkap Peking, ami éppen a jelenlegi helyzetben szükséges. 

Taktikus partneri viszony

Oroszország ukrajnai teljes körű letámadása óta teljesen átrajzolódott a világ kereskedelmi térképe, hiszen a nyílt területszerzésre irányuló háborút nem tolerálta a Nyugat, és szankciókat vezetett be Moszkva ellen. Ebben a helyzetben Vlagyimir Putyin két dolgot tehetett volna, egyrészt kivonul Ukrajnából, és megszűnnek a szankciók ellene, vagy beleáll a háborúba még jobban, és így már nem csak Kijevvel háborúzik, hanem a fél világgal. Sajnos az orosz elnök az utóbbit választotta, és ennek komoly következményei lettek világszerte.

Kína egy jó ideje ostromolja az Egyesült Államok trónját, és az ukrán háború kapóra jött a pekingi vezetésnek, hogy újabb szövetségeseket szerezzen magának az USA-val szemben. Oroszország a szankciók hatására két módon tud túlélni: építi a saját gazdaságát és a szankciókkal nem törődő országokkal még szorosabb együttműködést alakít ki. Moszkva sarokba van szorítva, így sokkal rosszabb pozícióból indul a partneri viszonyok kapcsán, és ezt Kína okosan ki is használja.

Peking világosan látja, hogy Vlagyimir Putyin képes mindenkivel szembe menni, ha a szuverenitását veszélyben érzi, így a kommunista nagyhatalom inkább csak annyit kér az oroszoktól, ami jelenleg kell neki. A két gazdaság mérete közötti több mint tízszeres különbség van Kína javára, így egyértelműek az erőviszonyok, de mégsem akarnak ráerőltetni semmit Moszkvára, és ez nagyon okos lépés, el kell ismerni.

Kína és Oroszország: Kereskedelmi partnerek

A két ország közötti kereskedelmi forgalom, amely tavaly rekordot jelentő 190 milliárd dollárt ért el, az idei első negyedévben további 39 százalékkal nőtt a 2022-es év azonos időszakához képest. Az orosz nyersanyagexport Kínába és a kínai áruk behozatala meredeken emelkedett, és Peking részesedése Oroszország kereskedelmében még a háború kezdete óta tartó rekordméretű növekedés után is körülbelül csupán 22 százalék. Kétségtelenül jelentős, de nem példa nélküli, hiszen, ha azt vesszük, hogy a nyugati világhoz tartozó Ausztrália külkereskedelmében Kína részesedése még ennél is nagyobb (26 százalék), akkor ez nem egy egetrengető arány. Sőt, Kína jelenleg mintegy 120 ország legnagyobb kereskedelmi partnere, amelyek közül sokan gazdaságilag jobban függnek tőle, mint Oroszország. (Ide kapcsolódó cikkünk – Kémbázis Kubában: az oroszok helyett a kínaiak nyomulnak a térségben, nagyon közel van az Egyesült Államok)

Közel másfél évvel a teljes körű invázió után is Oroszország és Kína közötti kapcsolat nagyjából ugyanazokat a szabályokat követi, mint korábban. A kínai befektetések Oroszországban 2022-ben 150 százalékkal nőttek, de ez még mindig semmi, ahhoz képest, amit Kína be tudna fektetni.

A gázexportban is jelentős Kína részesedése, de nem egyedüli, és ott vannak az infrastruktúra hiánya, amely egy ideig nem engedi a kapacitás növelését. Az olaj esetében Oroszország partnerválasztéka sokkal szélesebb körű, ott van India (napi 1,7 millió hordó) és kisebb fejlődő országokba (1,6 millió) irányuló orosz olajexport mennyisége már most is összemérhető a Kínába (2,2 millió) irányuló exporttal.

Ami az orosz importot illeti, nemcsak Kína, hanem számos más ország (Törökország, az Egyesült Arab Emírségek, India és a közép-ázsiai államok) is a párhuzamos kereskedelem csomópontjaivá válnak, és a szankciókkal sújtott árukat Oroszországnak adják tovább. Ezek az országok képesek arra, hogy legalább a szükséges áruk beáramlását biztosítsák az orosz piacra, még akkor is, ha Moszkva és Peking kapcsolatai megromlana.

A teljes függőség kialakítása jelenleg nem cél Peking számára, így Oroszországot nem helyezi nyomás alá, amiért nem csatlakozott Kína zászlóshajó projektjéhez, az Övezet és Út kezdeményezéshez, és nem ismerte el Kína területi követeléseit a Dél-kínai-tengeren. Ott vannak még a terhes koncessziós megállapodások megkötésének lehetősége is, de ezt sem erőlteti Kína, egyelőre. Szintén napirenden lehetne a környezetszennyező iparágak áthelyezése orosz területre, az Oroszországon keresztül megállás nélküli tranzitvasutak építése, például a Peking-Berlin útvonal, az egyoldalú vámcsökkentés, vagy akár a kínai állampolgárokkal szembeni vízumkényszer eltörlése, de ezt sem forszírozza Peking, és jól is teszi. Moszkvában nincs ellenérzés, és készségesen áll hozzá a kisebb, de Kína számára talán jelentősebb kérésekhez.

A nyugati szankciós és háborús tapasztalat az oroszokon tesztelve

Oroszország szankciók és nyugati fegyverek elleni háborúja számos hasznos információt hordoz, így Moszkva jelenleg egyfajta tesztalanya Pekingnek. Az oroszok a nyugati fegyverek hatékonyságát a saját bőrén tapasztalja meg, és ezt a tapasztalatot a kínaiaknak átadják, így az ázsiai ország vér és verejték nélkül kap fontos adatokat. A kínai fegyverek jelentős részét vagy Oroszországtól vásárolják, vagy orosz és szovjet prototípusokból fejlődtek ki. Ukrajnában e fegyverzet tartósságát tesztelik tömegesen nyugati analógokkal szemben, valós háborús körülmények között.

Természetesen ez a tapasztalat nem biztos, hogy teljes mértékben alkalmazható egy Tajvan elleni támadás esetén, de ennek az információnak még a tizedét is katonák vére árán kellene megszereznie Kínának, ha úgy döntene, hogy maga deríti ki. Ehelyett a két ország között kialakult katonai együttműködés révén Kína jelentős költségek nélkül juthat hozzá ezekhez az információkhoz.

A gazdasági szankciók terén ugyanez a helyzet. Amíg az oroszok Irántól és Észak-Koreától tanulták el, hogy miként lehet túlélni a nyugati retorziót, addig Kína Oroszország példáján keresztül tudja felkészíteni magát egy esetleges szankciós időszakra. Mert hogy Kína és a nyugati világ konfrontációja a háttérben folyik, de amikor nyílt kereskedelmi vagy katonai konfliktus lesz, arra már meg lesz a forgatókönyve Pekingnek. Kérdés, hogy a Nyugat is le tudta-e vonni a megfelelő konzekvenciát az eddigi másfél éves nyílt konfliktusból? És még jobb kérdés, vajon Magyarország vezetői hogyan készülnek fel egy olyan világra, amikor már Kína is nyíltan ellenséges viszonyt alakít ki az Egyesült Államok legfőbb szövetségesével, az Európai Unióval és így Magyarországgal?