Bezzeg az ősemberek milyen szép harmóniában éltek a természettel. Nos, a helyzet az, hogy nem. Mi tehát csak egy véres, fajok százainak vagy ezreinek kihalásával járó trend folytatói vagyunk. Ami persze nem ment fel a következmények alól, pláne, hogy mi tudatosan tehetnénk is ez ellen.
A legkártékonyabb faj
Az ember a legkártékonyabb faj a Földön. És ez a kijelentés bizony nemcsak a modern emberre igaz. Sokszor halljuk, olvassuk, hogy ha így folytatjuk Földünk erőforrásainak felését, a flóra és a fauna pusztítását, akkor nemcsak további fajokat tüntetünk el a Föld színéről, de tönkretesszük a bolygónk. Ezen elmélet támogatói általában azt is elmondják, hogy bezzeg a régiek, a földművelők, de főleg a halászó, vadászó, gyűjtőgető ősemberek milyen harmóniában éltek a természettel. Csak azt vették el, amire szükségük volt a létfenntartáshoz és tőlük aztán virágozhatott minden virág, sokasodhatott minden állat, ők bizony senkit el nem pusztítotak. Ez az állítás azonban egyáltalán nem igaz.
Bár a mezőgazdasági forradalom (azaz a Kr. e. 9000 előtti évtízezredek) előtt a ma élő ember, azaz a Homo Sapiens ősei csak néhány millióan voltak, mégis elképesztő pusztítást végeztek mindössze néhány tízezer év alatt Ausztráliában, Új-Zélandon, a polinéz szigetvilágban és Amerikában. Nagyjából 45 ezer évvel ezelőttig a Homo sapiensek (azaz a ma élő emberfaj ősei) ugyanis csak Afrikába, Ázsiába és Európába jutottak el (és elpusztították az itt lakó összes többi emberfajt, többek között az erectusokat, a gyenyiszovaiakat, a neandervölgyieket, stb.).
Ez is érdekelhet:
- VIDEÓK, KÉPEK: Ismeretlen, majomszerű, fejlett emberfajt fedeztek fel – ÍME a részletek
- Nagyon közel volt egymillió éve a kihaláshoz az emberi faj
Nem lehet másra fogni
45 ezer évvel ezelőtt valahogyan – nem tudjuk pontosan miképp – átkeltek Ausztráliába, megjelenésük után néhány évezreddel pedig a kontinens 24, legalább 50 kilogrammot nyomó állatfajából 24 kihalt. Ezzel párhuzamosan számos más szárazföldi faj is kihalt. Mondhatnánk, hogy a klímaváltozás miatt, de ennek változása nem volt olyan jelentős ebben az időszakban, ráadásul több hasonló változást túléltek már ezek a fajok. A Sapiens faj feltűnése okozta e kihalást, ami már csak abból is látszik, hogy a tengerekre a korabeli technológiai szinten kevesebb veszélyt jelentő ember megjelenése egyetlen tengeri faj eltűnését sem eredményezte. Olyan állatok tűntek el Ausztráliából, mint a diprotodon, a Földön valaha élt legnagyobb erszényes, melynek marmagassága 2 méter, tömege pedig majdnem 3 tonna lehetett. De osztozott sorságban például az erszényes oroszlán, vagy az óriáskenguru is. Íme egy-egy rekonstrukció róluk:
Diprotodon Forrás: Creative Commons
Erszényes oroszlán Forrás: Creative Commons
Óriáskenguru Forrás: Creative Commons
Miért tették?
Amerikában ugyanez történt Kr.e. 12000 és 9000 között. Mindössze 2-3000 év alatt Észak-Amerikában a nagy testű emlősök 47 neméből 34, Dél-Amerikában pedig 60-ból 50 halt ki. Eltűntek a mamutok, a lovak, a tevék, az óriás rágcsálók, de több ezer kisebb rágcsáló-, madár- és rovarfaj is, akik szimbiózisban éltek velük. Az óriáslajhár például a legtovább Hispaniola szigetén húzta, nagyjából Kr.e. 5000-ig. Pontosan ekkor tűntek fel elődeink a szigeten. A séma ugyanez a polinéz szigetvilágban, Madagaszkáron, Új-Zélandon. Így tűnt el például az elefántmadár is, íme egy rekonstrukció róla is:
Elefántmadár Forrás: Creative Commons
Óriáslajhár. Forrás: Creative Commons
Persze mindezt nem valami tervszerű irtásnak kell elképzelni, hanem a vadászó-gyűjtögető életmód, a nagy számú Sapiens nagyon hatékony együttműködési (vadászási) képessége, illetve ezen emlősök lassú szaporodási sebességének, valamint vélhetően némi éghajlati változás együtthatójaként. A lényeg azonban ugyanaz: Földünk biológiai sokszínűségének mi vagyunk az egyik legnagyobb gátja és ez a folyamat nem a modern, hanem bizony az ősemberrel kezdődött.
A cikk nagyban támaszkodik Yuval Noah Harari Sapiens c. munkájára.
