Adósságcsapdába hajtva hódítja meg Kína az egész világot, még hazánkat is?

Hszi Csin-ping kínai elnök két ígérettel nyerte el a kínai állampolgárok százmillióinak hallgatólagos támogatását: belföldön kínai álmot épít, külföldön pedig kiterjeszti a kínai befolyást minden kontinensre az Övezet és út projekt segítségével. Utóbbi kapcsán viszont sok kritika éri Kínát. Tényleg arra játszanak Pekingben, hogy fejletlen, de jó földrajzi helyzetű országokat nyomorba döntsenek és utána elvegyék területük vagy infrastruktúrájuk – kikötőik, vasútvonalaik, autópályáik – egy részét? Vagy az egész csak üres amerikai vádaskodás?

Aki vett már fel valamire hitelt, pontosan tudja, hogy ingyenpénz nem vagy csak nagyon ritkán létezik. Valamivel mindenképp fizetnünk kell érte. Legegyszerűbben kamattal, más esetekben jelzáloggal valamely ingatlanunkra, korábbi történelmi korokban akár a szabadságunkkal is (ld adósrabszolgaság). Kína 2013-ban indította el Övezet és út projektjét Matura Tamás Kína-kutató Pogi podcastban elmondott gondolatai szerint elsősorban azért, hogy nagyra duzzadt építőipari kapacitásait le tudja kötni külföldön.

A séma egyszerű és minimum a Budapestre tervezett, de mostanában nagy hallgatással övezett Fudan egyetemi campus kapcsán ismerős is lehet. Adott egy titkosított szerződés Kína és a partnerállam, esetleg valamely kínai vállalat, bank, tőkecsoport és az adott állami cég vagy más szervezet között. A projekt kap egy jelentős kínai hitelt (nagyjából piaci kamatokkal, de van, hogy alámennek az általános piaci kamatoknak), általában rövid visszafizetési határidőt (<10 év) és azt, hogy kínai cégek valamint kínai munkások kell felépítsék a kikötőt, vasutat, egyetemi campust. Emellett kikötéseket arra, hogy ha nem tud fizetni az adós, akkor mit kap a kínai állam vagy bank, esetleg vállalat, ami nyilván a kínai rendszerben a pártállamot jelenti.

Ez is érdekelhet:

• Két munkás javíthatatlan kárt okozott a kínai nagy falban – ÍME a részletek
• Az Agyaghadsereg átka, amely lesújtott megtalálóira

Sok ezer projekt közül csak kettőt támad az Egyesült Államok

A(z elsősorban) amerikai vád az, hogy Kína szándékosan fektet olyan országok olyan projektjeibe, amelyek eleve halálra vannak ítélve. Fizetésképtelenség esetében pedig az országoktól területet vagy infrastruktúrát nyúl le. Az örök példa, ami miatt elsősorban India ideges a srí lankai Hambantota kikötő, amelyet – mivel az állam nem tudta fizetni a kikötőfejlesztés kamatait – a kínai állam 99 évre bérbe vett és saját maga használ, állítólag hadikikötőként. Utóbbi azért lehetetlen, mert a Malakka-szoros amerikai ellenőrzés alatt van (utóbbiról ITT írtunk). Emlegetni szoktak még egy tadzsik projektet is, ami szintén bedőlt és ezért Kína elcsatolt 1000 négyzetkilométert az ország területéből.

Matura Tamás szerint Kína sok tízezer projektet támogatott az elmúlt tíz évben e program keretében. Ezek közül ráadásul 1000 fölött volt a fentiekhez hasonló nagyságrendű kikötő-, vasút vagy autópálya-fejlesztés. Mégis csak a fenti két projektet szokták mindig emlegetni.

Pedig az összegek is hatalmasak. A The Federal szerint 2022-ig 880 milliárd dollárt helyeztek ki a kínaiak. A cikk szerint hasonló projektek vannak jelen 30 afrikai országban, de például Pakisztánban, Zambiában, Laoszban és az említett Srí Lankán is és ezek több helyütt is a költségvetés megbillenését, az adósság növekedését okozták.

Olvass tovább nálunk:

• Kínai gyár Amerikában, avagy a kultúrák ütközésének története
• Kína kénye-kedve szerint rajzol a térképen, felháborodtak a szomszédok

Kína a korrupt helyi eliteket használja ki?

A Külügyi és Külgazdasági Intézet 2021-es elemzése szerint azonban még a leghíresebb, srí lankai eset sem bizonyítja, hogy Kína szándékosan csapná be és hajtaná adóssorba a fejlődő országokat (vagy a fejletteket). A grandiózus hambantotai kikötőfejlesztés a helyi kormány ötlete volt és rossz döntések sorozata vezetett oda, hogy végül nem tudták profitábilisan működtetni, amihez hozzájárult a helyi elitek korruptsága is.

Matura Tamás szerint a kínai hitellel több gond lehet – drága, Kínát védő feltételekkel köttetik -, de az kétségelen előnye, hogy a nyugati hitelekkel szemben nem társít hozzá Peking jogállamisági vagy átláthatósági feltételeket, így úgymond “könnyű felvenni”. Elmondása szerint a hitelekhez kapcsolódó projektek harmada fel sem épül, a többség esetében pedig a bedőlő hiteleket átütemezik, újratárgyalják vagy akár el is engedik. Szerinte a hirtelen nagyra nőtt Kína esetében ugyanis a hitelezés viszonylag újkeletű, nem tekint évszázados múltra, mint Nyugaton, így néhány esetben bakot lőnek a kínaiak és kénytelenek leírni a pénzt.

Ugyanakkor a hitelezés és az ahhoz kapcsolódó projektek összességében mégis jót tesznek a gazdaságnak, hisz exportálják a munkaerőt, a cégeket és végső soron visszaszedik a pénzt már a megvalósulásnál. Kicsit úgy, mint a Marshall-segély tette 1945 után (amikor amerikai gépeket, technológiát, anyagot vásárolva épült ujjá Nyugat-Európa), az Európai Unió támogatásai (pl. a németek adják, de német termékeket veszünk belőle). De nyugodtan ide sorolhatjuk a magyar kormány határon túlra allokált, gazdaságélénkítő forrásainak egy részét is, hisz végső soron az is visszacsorog hazánkba.

Viszik a Belgrád-Budapestet is?

Összességében tehát Kína odaadja a pénzt arra a projektre, amire kérik, nem szab jogállamisági feltételeket, de kemény kamatot szed és biztosítékokat kér nem teljesülés esetén. A Deutsche Welle szerint például ezért félnek a montenegróiak attól, hogy a lazán kezelt környezetvédelmi előírások miatt kipusztult folyók mellé még konkrét infrastrukturális veszteségeik is lesznek, ha bedől az egyik 41 km-es autópálya-szakaszukra felvett kínai hitel.

Matura Tamás szerint pedig akkor buknak a projektek, ha korrupt az elit és ellopja a hitelpénzt vagy pedig hülyeség a projekt, így sosem térül meg.

A Fudan Egyetem budapesti campusa leállt, de a Belgrád-Budapest vasút továbbépül. Matura szerint utóbbinak nehezen látni a megtérülését, mert Szaloniki görög kikötőjéből Belgrádig nem vezet rendes vasút, tehát önmagában ez a szakasz nehezen realizál majd akkora profitot, hogy a hitelt vissza lehessen fizetni (nagyjából 700 milliárd forintot). Azt már mi tesszük hozzá és elgondolkodtató, hogy mivel a szerződés titkos, nem tudjuk a kamat mellett milyen biztosítékokat kért a kínai Eximbank bedőlés esetére.

Összességében elmondhatjuk, hogy Kína keményen megkéri hitelei árát, de egy keleti autokratának vagy a nem demokratikusan működő többi államnak nem opció a nyugati IMF, Világbank, vagy országoktól felvett hitel pontosan az azzal együttjáró és a visszafizetést biztosító monetáris, fiskális, munkaerőpiaci és jogállamisági kötöttségek miatt. Megoldás lehetne az EU vagy az Egyesült Államok részéről a fejlesztési hitelek felpörgetése adott esetben a fenti kritériumok lazábban kezelésével. Ám itt az a gond, hogy míg a Nyugat feléli többletét (azaz sokkal kevesebb állampolgár takarít meg, hogy azt a pénzt újra fel lehessen használni), Keleten sokkal inkább takarékoskodnak, azt a pénzt pedig ki lehet helyezni utána hitelként.