“A világ teremtése óta nem volt és nincs is nagyobb áruló a földön, mint amilyen Perényi Péter. Kétszer árult el engem, elárulta János királyt, elárulta a németek királyát, elárulta a saját fiát, saját vérét, aki a markomban van”, állítólag így fakadt ki egyszer Szulejmán szultán a nagyhatalmú magyar birtokosra, aki a Mohács utáni évtizedek egyik kalandoraként eltökélte: megszerzi a magyar koronát magának. Ezért pedig bármire, de tényleg bármire képes volt.
Nem volt ezzel egyébként egyedül. A középkori Magyar Királyság alkonyán sokan próbálkoztak így vagy úgy többet összeharácsolni és magasabbra emelkedni. Ehhez pedig lehetőséget adott az, hogy hazánk élén két király (Szapolyai János és Habsburg Ferdinánd) állt, akik bőkezűen osztogattak címeket és birtokokat a másik rovására, arról nem beszélve, hogy rendszeresen érkeztek oszmán és Habsburg hadak, melyek nyomában szintén szabadon lehetett garázdálkodni és várakat, vagyont szerezni.
Perényi nem rablólovag volt. 1519-től az ország védelmének egyik kulcsát irányította a temesi végek parancsnokaként. A mohácsi vereség után viszont felismerte: bármit megszerezhet magának a zűrzavarban. A csatában elesett Pálóczy Antal birtokát, Sárospatakot rögtön lefoglalta, majd törvényesítette egy hűségesküvel János királynál.
Szulejmán haragja
Mivel koronaőr volt, a Szent Koronát Füzéren rejtegette Visegrád helyett és 1527-ben már Ferdinánd táborában legyeskedik, tőle pedig megkapta az erdélyi vajdaságot. Ez nem csoda, hisz nagy szolgálatot tett neki: a Szent Korona nélküli koronázás a korban érvénytelennek számított. 1529-ben Szulejmán fogságába esett, aki viszont megkegyelmezett neki és átadta János királynak. Ezt követően azon ügyködött, hogy országgyűlésen válasszák királlyá (Szapolyai halála esetén). Szulejmán 1532-ben is elfogta és fiát, a hétéves Ferencet magával is vitte Isztambulba.
Szulejmán átadja a Szent Koronát Szapolyainak. Forrás: Creative Commons
Ez azonban nem igazán ingatta meg a magyar nagyurat. Szapolyai halála után hozzáfogott terve megvalósításához ismét, ráadásul úgy, hogy az oszmánokkal és a Habsburgokkal is összejátszott. Ferdinándtól például birodalmi hercegi rangot is követelt magának, tucatnyi birtokkal és egyébbel együtt.
Amikor viszont 1542-ben Ferdinánd nagy sereggel Buda alá vonult, hogy visszavívja azt (előző évben foglalták el ugye a nézelődő janicsárok az ország fővárosát, ami megdöbbenést keltett a keresztény világban), Perényi informálta a védőket az ostromlók terveiről. Ez viszont már Ferdinándnak is sok volt: rabságba vetette, ahonnan már csak halála után néhány héttel szabadult.
Talán egyetlen pozitív cselekedete életében a sárospataki reneszánsz lakótorony felépíttetése volt összeharácsolt vagyonából.
Nem ő volt egyébként az egyetlen “pártszédelgő” a korszakban. A Gárdonyi által érdemtelenül piedesztálra emelt enyingi Török Bálint, vagy az erdélyi Majláth (Majlád) István (akik a sztambuli Héttoronyban egymás mellett raboskodnak majd) egyaránt hasonló módon próbáltak “boldogulni” a Mohács utáni zavarosban.
Érdekel a történelem?
ITT olvashatsz egy aranyba temetett király csarnokáról. EBBEN a cikkben pedig arról írtunk, hogy milyen groteszk gyakorlattal teremtettek a hunok egymás között egységet.
A cikk megírásához segítséget nyújtott Pálffy Géza: A tizenhatodik század története c. munkája.
