A kínai hadvezér, aki egyedül mindössze egy hangszerrel győzte le az ellenséges sereget

A hadászat története tele van furcsaságokkal. Olyan történeteket hallhatunk sokszor, amelyeket rendesen nehéz elhinni, pedig valószínűleg igazak. Kína különösen híres a hadvezérek által bevetett különösebbnél különösebb stratégiákról. Volt olyan, amikor még az ellenféllel sem kellett szembeszállni, mert reménytelen lett volna a csata, de még így is képesek voltak nyerni a megtévesztés erejével.

Az emberi psziché egy erős dolog. Sokszor a pszichológiai hadviselés bizonyul a leghatékonyabbnak, mert ha sikerrel jár a terv, akkor minimális befektetéssel hatalmas eredményeket lehet elérni. Az „üres erőd” stratégiája elsőre ostobaságnak tűnhet, de későbbi játékelméleti elemzések megállapították, hogy egyáltalán nem életszerűtlen a helyzet.

A kínai történetekben többször kitérnek erre a stratégiára, de ugye a történelmi források hiányossága miatt nehéz bizonyítani a valósságukat. A három király regényes történetében írtak Csu-ko Liang egyik híres csatájáról, amikor a Wei dinasztia seregei rátaláltak búvóhelyére. Eleinte a hadjáratban a Liangé volt az előny, de aláásták törekvéseit.

Az elképesztő taktika

A vereség után a hadsereg nagyrészét máshol állomásoztatta, és csak csekély számú katonával maradt rejtekhelyén. Miután felfedték hol bujkál, sok esélye nem volt a menekülésre. Tekintve, hogy a shu hadsereg jelentős része máshol volt, így a védekezés is esélytelen volt. Az egyetlen megoldás a megtévesztés volt. Ekkor jött a zseniális ötlet, hogy bevetik az „üres erőd” stratégiát.

Csu-ko Liang elrendelte, hogy a város összes kapuját tárják ki, a katonák pedig öltözzenek civileknek. A civilnek öltözött katonák sepregették az utcákat. Liang maga két fiúval a város kapu felett elhelyezett platformon üldögélve várta az ellenséges sereget. Kezében semmilyen fegyver nem volt, pusztán egy kucsin, egy tradicionális kínai hangszer.

A wei hadsereg megérkezett, és ami fogadta őket az egészen lenyűgöző volt. Egy civilektől hemzsegő város, tárt kapukkal, és egy hadvezérrel, aki vígan muzsikál, miközben az ellenséget várja. Logikusan gondolkozva ez egyértelmű csapdának tűnt Sima Yi, a wei hadvezér számára. Miután megfontolta a helyzetet, arra következtetésre jutott, hogy ez biztosan csapda. Ezért inkább nem foglalta el a várost, hanem visszavonulót fújt.

Későbbi írásaiban Csu-ko Liang is elismerte, hogy a stratégia nagyon kockázatos volt. Szerinte is csak azért működhetett, mert amúgy megfontoltságáról volt híres, aki sosem kockáztatott túl sokat. Ebben az esetben mindent feltett hírnevére, és bízott abban, hogy az ellenség valóban beveszi a cselt. És így is lett.

Nem hibáztathatjuk Sima Yi-t, aki joggal hihette, hogy egy rajtaütés készül. Akár készülhetett is volna, de ez nem az volt, pusztán egy ügyes csel, amellyel végül sikerült megmenteni saját és katonái életét a hadvezérnek.

Hasonló stratégiákat egyébként többször is alkalmaztak, hiszen remek ötlet. Ameddig az ellenség nem tudja, hogy mi is történik, addig a megtévesztés ereje talán a leghatalmasabb a harcmezőn.

Ezeket a cikkeket is érdemes elolvasni:

• Groteszk gyakorlattal növelték az egységet a hunok egymás között
• Aranyba temetett király csarnokát tárták fel régészek