Egykor a madarak és a dínók együtt rótták Ausztrália földjét
A Melbourne-től délre található Wonthaggi-formációban érdekes dologra bukkantak a régészek: úgy tűnik, hogy a kora krétakorban, az akkor ott jellemző puha homokos vagy saras talajon már madarak sétálgattak.
A 120-128 millió éves múltra visszatekintő, nemrég talált 27 fosszilis madárlábnyom megdöbbentő felfedezése megváltoztatja a madarak evolúciójára és vándorlására vonatkozó szemléletünket, vélekedik az IFLS.
A lábnyomok még a bolygó azon életszakaszában keletkeztek, amikor Ausztrália még kapcsolatban volt az Antarktisszal, így ezek a legkorábbi ismert gondwanai madárnyomok. Amikor elképzeljük a dinoszauruszok korát, általában nem igazán társítunk ehhez az időszakhoz madarakat, de ez a felfedezés azt bizonyítja, hogy a tollas állatok már akkor az ökoszisztéma részét képezték.
A tudóstársadalom döntő részének véleménye szerint a madarak a dinoszauruszok egyenes ági leszármazottai, ám a mostani felfedezés fényében úgy tűnik, hogy nem feltétlenül belőlük fejlődtek ki, a sokkal inkább – legalábbis részben – a törzsfejlődés két párhuzamos ágát jelentik.
Mindazonáltal a felfedezés többek között arra is rávilágít, hogy az akkori madarak ugyanúgy vándoroltak, mint manapság, hogy kihasználják a sarki élővilág változó táplálékkészletét.
Az ilyen megkövesedett nyomatok megtalálása figyelemre méltó bravúr, nemcsak azért, mert nehéz őket észrevenni, hanem azért is, mert a madarakról általában nagyon kevés régészeti lelet kerül elő. A Wonthaggi-formációban, ahol a lábnyomokat is találták, a mai napig csak egyetlen madárcsont-kövület, valamint néhány toll bukkant fel, és a kutatók szerint ez korántsem meglepő.
“A madaraknak nagyon vékony és apró csontjaik vannak” – mondta Anthony Martin, az Emory Egyetem Környezettudományi Tanszékének professzora.
„Gondoljunk csak arra, hogy mekkora a valószínűsége annak, hogy egy veréb ugyanúgy megmarad a geológiai rétegekbe ágyazva, mint egy elefánt.”
Ezeknek a közvetett bizonyítékoknak a keresése az ichnológia, az életnyomok tanulmányozása (olyan dolgok keresése, mint a lábnyomok, üregek, fészkek és fognyomok) alá tartozik, amely Martin fókuszterülete. Azonban a társszerző, Melissa Lowery, egy helyi önkéntes kövületvadász éles szeme vezetett az első lenyomatok felfedezéséhez Wonthaggiban 2020-ban.
„Melissa hihetetlenül ügyes a fosszilis nyomok felkutatásában” – mondta Martin.
„Ez még számomra is igen nehéz, pedig rengeteg tapasztalattal és képzettséggel rendelkezem.”
Az ősi lenyomatok megtalálását rendkívül megnehezítette, hogy a legtöbbjük csak apálykor kerül napvilágra, és az a tény, hogy tengerparton találhatóak azt jelenti, hogy részben tengeri élőlények, köztük algák és puhatestűek fedik őket.
Peter Swinkels segített megőrizni a kényes nyomokat. A Museums Victoria Research Institute taxidermistája a formák és öntvények használatának szakértője.
Munkája azért volt égetően fontos, mert a figyelemre méltó leletek közül sok a megtalálásuk után máris megsemmisült.
„A Melissa által 2020-ban talált nyomok közül hét már nincs meg” – folytatta Martin.
„Egyes kövületek, köztük a nyomok, csak rövid ideig maradnak fenn, miután a több millió éven át tartó eltemetés után előbukkan. Nekünk, embereknek sietnünk kell, ha dokumentálni akarjuk őket, mielőtt újra eltűnnének.”
Ez is érdekes lehet:
