Nagy Lajos király többször megsebesült a csatáiban

A középkori Magyar Királyság uralkodóinak, az itthoni szokásjog szerint, kötelessége volt személyesen részt venni a háborúkban. Az Árpád-korból ránk maradt örökség miatt feltűnő, hogy más európai országokhoz képest sokkal több király lelte halálát a késő középkorban a csatatéren, vagy halt bele hadjárattal összefüggő eseményekbe. (Albert, I. Ulászló, II. Lajos). De Hunyadi Mátyásról is feljegyezték, hogy szeretett a táborában a katonái között tartózkodni. I. (Nagy) Lajos (1342-1382) ugyan egy századdal korábban uralkodott, mint ő, de maga is példát mutatott arra, hogy a magyar király személyesen vett részt a harcokban.

Nagy Lajos “Canossa-járása”

Ehelyütt nem szeretnék részletesen foglalkozni Nagy Lajos nápolyi hadjárataival, csak arra kívánok utalni, hogy mind I. Károly, mind pedig ő maga azt akarta, hogy testvéréből, András hercegből Nápoly királya legyen. Ezt az öröklést ismertettették el a pápával és ők maguk is királynak tekintették Andrást. Ezért amikor meggyilkolták, Nagy Lajos úgy tekintett a nápolyi trónra, hogy András jogait ő örökölte, ezért hadjáratot indított a királyság megszerzésére. Ezek váltakozó sikerrel zajlottak, a végső mérleget leginkább azok a nápolyi előkelők alkották, akik hol Lajos, hol pedig az ellenfelei mellé álltak.

Nagy Lajos király a trónon ülve a Képes Krónika miniatúráján (Wikipédia)

1350. június 14-én ért a Nápolyi Királyságban található Canosa várához ért második nápolyi hadjárata során. (Ez a település nem azonos a híres Canossával). A király elrendelte az ostromot. Amikor az emberei nekiláttak az ostromlétrán felmászni a falakra, maga is ott ment közöttük.  A Lajos kortársának számító Küküllei János az alábbiakat írta az esetről:

Azután a király, aki a napokon át szüntelenül vonuló sereggel fegyveresen szokott a katonai csapatok közt lovagolni, megindította seregét és megszállta Canosa várát. Ostrommal foglalta el, vagy helyesebben: visszafoglalta. Mikor ugyanott maga is fegyveresen iparkodott felmászni egy létrán, a ledobott kövek súlyosan megütötték; lezuhant az árokba, s testén súlyos zúzódásokat szenvedett. A bárók és lovagok felette megdorgálták, amiért olyanra ragadtatta magát, ami nem illik a királyi méltósághoz. (Geréb László fordítása)

Canosa várának részlete (Wikipédia)

Az esetet Bonfini is átemelte saját történeti művébe. Mindez alighanem jelezte a magyar uralkodó királyoktól eddigre szokatlanabbá váló elszántságát a harcokban való személyes részvételre. Hogy mennyire sérült meg Nagy Lajos, arról a fenti részlet nem árulkodik. Vélhetően valamiféle páncélt viselt, ami megvédhette a súlyosabb sérülésektől, mert Canosa bevétele után a sereg nem pihent sokat, hanem amint lehetett, tovább indult.

Nyílvessző a lábban

Nagy Lajos másik ismert sebesülése alighanem komolyabb hatással volt a királyra. Alig egy hónappal Canossa után, 1350. július 26-án a magyar király Aversa várához érkezett. Itt gyilkolták meg az öccsét, András herceget. Aversa nem kívánta megadni magát. Nagy Lajos, hogy lelket öntsön a seregébe, személyesen támadott. A király ötletének azonban súlyos seb lett a végeredménye. Matteo Villania kortárs történetírő beszámolt Nagy Lajos megsebesüléséről, de nem részletezte azt. Küküllei János sem írt bőbeszédűen:

Mikor pedig a király seregével Aversa városát kezdte ostromolni, s maga is részt vett az ostromban, egy hajítógép nyila életveszélyesen megsebesítette a lábán. Csak az isteni segítségben és az orvosok gondoskodásában bízva menekült meg a haláltól. (Geréb László fordítása)

A San Giovanni-kapu Aversában (Wikipédia)

A Névtelen Minoritának hívott krónikás azonban némileg részletesebben beszámolt a király helyzetéről:

Amikor a király Aversa városát ostromolta, történt, hogy Szent Anna napján[110] megközelítette a város falát, s arra a helyre ért, ahová a galádul megfojtott Endre királyt kivetették. A falon állt egy polgár, megismerte a királyt, rögtön rányilazott, s a bal lábán súlyosan megsebezte. Szállására ment a király, lábában a nyíl vasával. Álmatlanul töltötte az egész éjszakát. Reggel azután eljött Wolfharddal Lackfi István, és a tizenkettedik rántásra is csak alig tudták kivonni a vasat. Hosszas lenne elbeszélni, nagy fájdalmában hogyan jajgatott és kiáltozott a király. Mikor a vas kihúzásától legjobban szenvedett, jajgatva kérte Lackfi István vajdát:

– Kímélj engem – mondotta, mert minden rándítás a húsát marcangolta. Ahhoz, aki fejét átölelve tartotta, így szólt a király:

– Az isten tudja, hogy lelkem teljességgel a ferences testvéreké. Ezért ha látod, hogy meghaltam, vedd fejemet és szívemet, s vidd el anyámnak. És ha majd ő keservesen megsiratott, temess el Esztergomban, Béla király sírja mellé, a ferences testvéreknek a Boldogságos Szűzről elnevezett templomába. Most és mindenkorra az a kívánságom, hogy ott temessenek el.

A Névtelen minorita ezután beszámolt arról, hogy Lajos felépült az esetből és körbehordozták a vár körül, ami a védőket kétségbeeséssel töltötte el. Nagy Lajos bizonyos értelemben szerencsés volt, hiszen a középkori viszonyok között akár el is fertőződhetett volna a sebe. Egy ilyen sérülésbe halt bele például Oroszlánszívű Richárd angol király is.

A megtört testű Nagy Lajos király

A háborúkból még egy forrás maradt fent, ami a király sebesülésére utalt. A Névtelen minorita szerint Beltz várának 1352. évi ostrománál Nagy Lajos szintén a csapatai élén támadt az erősségre, de egy fabunkóval eltalálták. A királyt Perényi Miklós vitte ki a harcból. Ez a támadás azonban olyan lehetett, amit a korabeli páncélzat ki tudott védeni, mert a király tartós sérülésébek semmilyen nyoma nem maradt.

Nagy Lajos kockáztató magatartásának az egyik biztos jele, hogy egy alkalommal vadászat közben majdnem széttépte egy medve. A medve által jelentett kihívásnál még nagyobb lehetett, amikor a király elkapta a pestist. Ő maga túlélte, ám első felesége, Margit, elhunyt, ahogy a meggyilkolt András hercegnek a Magyarországra hozott kiskorú gyermeke is. Hogy milyen hatással lehetett a király egészségére a pestis, nem tudjuk biztosan, de Nagy Lajos még évekig aktív maradt és személyesen vezetett több hadjáratot.

A király azonban öregkorára jelentősen megváltozott. Aktivitása alábbhagyott, visszavonuló, kontemplatív életetet folytatott. Egyes feltételezések szerint elkapta a leprát. Újabban a kutatók azonban kételkednek ebben, inkább Nagy Lajos korábbi életmódjának és annak következményeinek (sebesülések, rossz táplálkozás stb.) tudják be a király késői visszavonultságát. Hogy pontosan miben szenvedhetett, azt források híján nehéz lenne megmondani, mindenesetre nem kizárt, hogy a korábbi harci sérülései szerepet játszottak a király öregkori gyengeségében.

Read alsoA magyar “Vörös Nász”, avagy a lakoma, amelyen a király megölette ellenfeleit