Zách Felícián merényletének az indítékait a mai napig sem ismerjük

Zách Felícián tette a magyar történelem egyik legismertebb merénylete. A királyok ellen elkövetett (olykor sikertelen) gyilkossági kísérletek ritkának számítottak, így Európa-szerte visszhangot váltott ki az eset. Nemcsak maga a merénylet számított rendkívülinek, de az utána következő drasztikus megtorlás is. A merénylő közvetlen rokonságát kivégezték A Zách nemzetséget lényegében kiradírozták a magyar előkelők sorából és még távolabbi rokonok közül is sokaknak bűnhődni kellett. De vajon miért tette Zách Felícián, amit tett?

Merénylet a király ellen

A középkori magyar történelemből ismerünk más királyok elleni merényleteket, bár olyan gyakorinak nem tekinthetjük őket. Zách Felícián (máshol a nemzetségnevet Záh-nak írják, a következőkben az egyszerűség kedvéért a hagyományos átírást használom) régebben Csák Máté hívének számított. Csák Máté az egyik legerősebb tartományúrnak számított I. Károly korai időszakában. Csak 1321-ben bekövetkezett halála után sikerült híveinek az egységét megtörni és tartományát felszámolni.

Zách Felícián legkésőbb ekkor kegyelemért cserébe állt át a király oldalára, majd éveken át híven szolgálta. Olyannyira, hogy néhány ügyben a király, vagy legalábbis az embere, Felícián javára ítélkeztek. A nemzetség rokonságába tartozó személyek szintén kegyelmet kaptak, azonban ők korántsem kaptak annyira kedvező elbírálást, mint Zách Felícián. Lányának, Sebének a férje, Palásti Kopaj, több elmarasztaló ítéletben részesült és hasonlóan járt Felícián unokaöccse, Donch is.

Zách Felíciánt egy bicellusszal ölik meg a Képes Krónikában (Wikipédia)

Azonban 1330. április 17-én Zách Felícián étkezés közben rátört a királyi családra. Ott a jobb kezén megsebesítette a királyt, Piast Erzsébet királynénak levágta négy ujját, a király fiai pedig csak a nevelők közbelépésének köszönhették az életüket. Végül Sándor fia János, a királyné alétekfogója egy bicellus-szal, egy kétélű tőrrel halálosan megsebesítette a merénylőt, majd a beérkező királyi testőrök darabokra hasították. A holttestét kutyákkal etették fel, a nemzetséghez tartozókra pedig halálos ítéletet mondott ki a királyi tanács május 15-én.

Zách Felícián a birtokait féltette?

A merénylet indítékaira pontos magyarázat azóta sem született. Az egyik legjobban alátámasztható következtetés természetesen az volt, hogy Zách Felícián Csák Máté hívének számított és valamilyen módon ezzel függött össze a merénylet. Zách Felícián 1326-ban elnyerte a királytól a semptei várnagy tisztségét és Klára nevű lánya a királyné udvarhölgye lett. Azonban 1328-ban már más töltötte be a semptei várnagyi pozíciót, tehát a királyi kegy csak rövid ideig tartott ki.

Körösfői-Kriesch Aladár – Zách Klára története 1 (Wikipédia)

Ám ebben az esetben joggal merül fel a kérdés, hogy miért várt a merénylettel két évig? Hiszen, ha 1328-ban már megfosztották a legelőkelőbb hivatalától, akkor 1330-ig alighanem talált volna alkalmat arra, hogy a királyra támadjon, lévén bejárása volt az udvarba. A másik probléma ezzel az elképzeléssel, hogy a példátlan büntetést még ez sem indokolta volna. A középkor emberének igazságosságról alkotott elképzelései (és a gyakorlata) természetesen eltért a miénktől, de szándékosan és igazolhatatlan módon ebben az időszakban sem öltek meg ártatlan embereket.

A királyné öccse volt a probléma forrása?

Még a középkorban keletkezett a merényletnek egy másik értelmezése is. Amikor Piast Erzsébet évekkel később Itáliába látogatott, hogy fiának, András hercegnek a nápolyi királyságát egyengesse, a helyieknek feltűnt a királyné négy ujjának a hiánya. Az 1340-es évekből származó, de mai formájában évekkel később megjelentetett olasz krónika szerint Piast Erzsébet azért veszítette el az ujjait, mert a király húgának a fia meggyalázta Felícián Erzsébet nevű lányát. Ilyen rokona azonban a királynak nem volt.

Piast Erzsébet és gyermekei a Képes Krónikából (Wikipédia)

A kissé pontatlan értesülés aztán tisztázódott, Mügeln Henrik krónikája szerint a királyné öccse, Kázmér herceg gyalázta meg Felícián lányát Piast Erzsébet közreműködésével. A történet eljutott a lengyel Jan Długosz krónikáshoz vagy éppen Bonfinihez, igaz, ő még Felícián feleségének a meggyalázását említette. A 19. században a történészek között élénk vita bontakozott ki abban, hogy a Zách Kláráról lejegyzett történet egy élő monda volt-e, amelyet később az irodalom is feldolgozott, avagy a középkori szerzők alapvetően egymásból dolgoztak. Ez azért fontos, mert előbbi esetben a történetnek sokkal erőteljesebbé válik a hitele.

A vizsgálódások azonban arra jutottak, hogy a Zách Klára mondának nem igen lehetett kortárs alapja. Leginkább az szól ellene, hogy a merényletről szóló első tudósítások még egészen más személyeket említenek meg, és csak később kristályosodott ki a közismert történet Kázmér hercegről és a királyné szerepéről. Zách Felícián tette mögött tehát más indítékokat kell keresnünk.

Zách Felícián az őrült vagy az alkoholista

Megoldásokban természetesen nem szenvedünk hiányt. Zách Felícián személyiségének lehettek olyan vonásai, amelyek a középkori forrásokból aligha olvashatók ki közvetlenül, különösen akkor, ha a középkor embere csak a maga keretei közepette tudta azt értelmezni. A legtöbb spekuláció a már említett 1330. május 15-én kelt ítéletlevélből vagy a Képes Krónika tudósításából indult ki. Ezek szerint Zách Felícián valamiféle mentális problémával küzdött, ami lehetővé tette számára, hogy leküzdje a merénylet esetleges sikertelenségéből következő súlyos büntetés miatti szorongását.

Egy másik felvetés szerint Zách Felícián egyszerűen részeg lehetett. Az idő távolából azonban azt megítélni, hogy mennyit ivott a merénylő a tett elvégzése előtt, nem lehet. Így a részegség, akárcsak az őrület, lehetséges magyarázatok, ám bizonyíték nélkül.

Az összeesküvés

Van azonban egy másik szempont, amelyik ritkábban hangzik el. A királyi tanács ítéletét elszenvedő nemzetség birtokainak sorsáról további okleveles említéseket ismerünk. Zách Felícián fentebb említett vejének, Donchnak a szerepe például sokkal árnyaltabbá válik ennek alapján. A birtokáról szóló oklevél ugyanis megemlítette, hogy Donch tanácsolta azt, hogy Felícián menjen a király házába és ölje meg őt. Neki az indítéka is megvolt erre, ugyanis Donch ellen érvényben volt egy birtokelkobzást elrendelő királyi parancs, amelyet addig nem hajtottak végre.

Körösfői-Kriesch Aladár – Zách Klára története 2 (Wikipédia)

Hasonló helyzetben volt Palásti Kopaj is, Zách Felícián sógora. Pár nappal a merénylet előtt embereket küldött egy haragosára egy birtokviszály keretében, amelynek során életveszélyes sérüléseket is elszenvedtek a résztvevők. Az ügy még folyamatban volt, amikor a király ellen elkövették a merényletet. A Zách nemzetséghez tartozó tagok nemcsak abban hasonlítottak egymásra, hogy egy folyamatban lévő eljárás volt ellenük, hanem abban is, hogy mindannyian Csák Mátét szolgálták korábban. Mindannyian kegyelmet kaptak, ám korábbi presztízsüket és méltóságukat az új királyi udvarban már nem nyerték vissza.

Talán veszélyben érezték magukat, így ez a kör kiválasztotta vagy rávette arra Zách Felíciánt, hogy támadja meg a királyt. Ő, talán az életkorából kifolyólag, vállalta a kockázatot és az sem kizárt, hogy Zách Klára és Zách Sebe, a kivégzett lányai, valamiképpen szerepet játszottak a merényletre való felbujtásban, vagy abban, hogy a merénylő eljutott a királyig. Ez megmagyarázná azt is, hogy Zách Felícián egyes rokonai, így egy lánytestvérének unokái, miért kaptak az ítélet alól felmentést, hiszen ők eleve a királlyal tartottak a Csák Mátéval vívott harcok idején és nem is vettek részt a későbbiekben sem Zách Felícián rokonságának tevékenységében. A merénylet mögött így a legvalószínűbb módon azok álltak, akiket valóban elért a retorzió.