Láncfűrész szülésnél? Eredetileg nem favágásra használták ezeket az eszközöket

Amikor a legtöbb embernek a láncfűrész jut eszébe, erőteljes, fát vágó szerszámokat képzel el. A láncfűrész eredeti célja azonban messze nem a faipar volt. Meglepő módon az első láncfűrészt a szülés segítésére találták fel, ami aláhúzza az évszázadok során az orvosi és mechanikai innovációk fejlődését.

“Szörnyen hangzik. Az is volt” – mondja Dr. Anthony Tizzano, ohiói szülész-nőgyógyász. Tizzano, aki a szülészet-nőgyógyászati tárgyak és orvosi könyvek kiterjedt gyűjteményét gondozza, többek között a Tizzano Museum of Obstetrics, Gynecology, Medical Antiques & Women’s Health History (Szülészet, Nőgyógyászat, Orvosi Antikvitás és Női Egészségtörténet Múzeum) című múzeumban, betekintést nyújt az orvostörténet e zord fejezetébe — írja a How Stuff Works.

A 18. században a szülés veszélyekkel teli volt. A vajúdás során fellépő komplikációk gyakran életveszélyesek voltak, és a modern orvosi fejlesztések, például az antibiotikumok, az érzéstelenítés és a megfelelő higiénia nélkül az orvosoknak korlátozottak voltak a lehetőségeik. A császármetszés az anya és a gyermek számára egyaránt magas halálozási kockázata miatt a végső megoldás volt.

Korai orvosi innovációk: A szifiziotómia a szülésnél

Az 1770-es években Jean-René Sigault francia orvos megoldást keresett a nehéz szülésekre. Severin Pineau francia sebész 1500-as évek végi írásai által inspirálva Sigault kifejlesztett egy módszert a medenceízület sebészi szétválasztására, így több helyet teremtve a babának a szülőcsatornán való áthaladáshoz. Ezt az eljárást, amelyet szimphysiotómiának neveznek, először 1777 októberében végezték el sikeresen Madame Souchot-n, egy összehúzódott medencéjű nőn. Az anya és a gyermek is túlélte, és az eljárás rutineljárássá vált az elakadt szüléseknél.

A láncfűrész fejlődése: Az orvosi eszköztől a fakitermelő berendezésig

Két skót orvos továbbfejlesztette a szimfiziotómiát

1785-ben John Aitken és James Jeffray skót orvosok továbbfejlesztették a szimfiziotómiai eljárást egy hajlékony láncfűrész feltalálásával, amelyet később Aitken láncfűrészként ismertek. Ez az eszköz, amelyet kifejezetten a medencecsont átvágására terveztek, egy finom, fogazott láncszemű láncot tartalmazott könnycsepp alakú fogantyúkkal. A rugalmas láncfűrész lehetővé tette az orvosok számára, hogy a hagyományos merev fűrészekhez és késekhez képest gyorsabban és a szomszédos szöveteket kevésbé traumatizálva végezzék el a beavatkozást.

Az Aitken-féle láncfűrészt végül az 1890-es években a Gigli-féle csavart drótfűrész követte, amelyet Leonardo Gigli olasz szülészorvos fejlesztett ki. A Gigli-fűrész T alakú fogantyúval és éles fogakkal ellátott sodrott drótlánccal rendelkezett, ami megkönnyítette a használatát és a pozicionálását.

Bernhard Heine láncos oszteotómája

1830-ban Bernhard Heine ortopéd sebész feltalálta a láncos oszteotómot, egy orvosi láncfűrészt, amely gyorsan és minimális lágyrészsérüléssel tudta átvágni a csontot. Ez a kézzel hajtott eszköz a modern láncfűrész előfutára volt, és különböző sebészeti eljárásokhoz, többek között koponyaműtétekhez használták.

A favágásra való áttérés láncfűrészekkel

Az orvosi láncfűrészről a fakivágásra való áttérés a 20. század fordulója körül kezdődött. Bár az olyan feltalálók, mint John Muir és Samuel J. Bens korai kísérletei, amelyek a fakitermeléshez használt láncfűrészek megalkotására irányultak, méretük és bonyolultságuk miatt nem voltak praktikusak, megteremtették a későbbi innovációk alapját.

Az igazi áttörés 1926-ban következett be, amikor Andreas Stihl német szerelő szabadalmaztatta az első fakitermeléshez használt elektromos láncfűrészt. Stihl találmánya, amelyet 1929-ben egy gázüzemű változat követett, forradalmasította az iparágat, annak ellenére, hogy egynél több embert igényelt a működtetése. Csak az 1950-es években készült el az első egyszemélyes láncfűrész, amely megnyitotta az utat a ma ismert modern láncfűrészek előtt.

Ezeket a cikkeket is érdemes elolvasni:

Valóban léteznek emberi óriások?
Miért nem hidegvérűek a madarak, ha a dinoszauruszok leszármazottai?