Ellenpápák: amikor az egyháznak egyszerre két vagy akár három feje is volt
A római katolikus egyház évezredeken átívelő története korántsem volt válságtól és konfliktusoktól mentes. Erre az egyik legjobb példa, hogyha megnézzük az időről időre felbukkanó ellenpápákat. Amikor ugyanis már Krisztus földi helytartójának személye is vitatott, az viszonylag egyértelmű jele lehet az instabilitásnak.
Az, hogy párhuzamosan több pápát is megválasztottak, sokszor egyébként nem is vallási okokból, hanem teljesen szekuláris hatalmi játszmáknak köszönhetően történt –derül ki a The Collector írásából. Ugyan számtalan kísérlet és ellenpápa volt a történelem során, mégis csak néhány maradt széles körben ismert napjainkra.
Az első ellenpápák
Az első ellenpápának Római Szent Hippolütoszt tekinthetjük, aki a Kr. u. 3. század során tevékenykedett. Ez idő alatt keveredett konfliktusba I. Kallixtusz pápával bizonyos bűnök feloldozása és az eretnekek vezeklésének enyhülése kapcsán. Ez az ellentét a két Kallixtuszt követő pápával is megmaradt, és a dolog odáig fajult, hogy Hippolütoszt a szardíniai bányákba száműzték – bár élete végén megbocsátást nyert.
Novatianus nem sokkal Hippolütosz után élt, és neki is több pápával volt nézeteltérése, elsősorban a hitevesztett keresztények kapcsán. Abban az időben sokan külső kényszer hatására adták fel a vallásukat, és Novatianus, “elődjéhez” hasonlóan az ilyen esetekben is a nagyobb szigor híve volt. Fő ellenfele Kornél (Cornelianus) pápa volt, aki inkább a tolerancia híve volt, és aki végül 251-re meg tudta erősítenie annyira a pozícióját, hogy végül ki is átkozta Novatianus-t, aki élete végéig kegyvesztett maradt.
Pápafogság és a nagy nyugati egyházszakadás
A pápaság 1309-ben több különböző okból, de legfőképpen a növekvő francia befolyás miatt a pápai államból a franciaországi Avignonba költözött. Az elmúlt időszakban az invesztitúraháborúk közepette különösen megingott az egyház stabilitása, és a pápai államnak lépten-nyomon a korrupció, a nepotizmus és a szimónia (egyházi tisztségek pénzért történő kiárusítása) vádjaival kellett szembenéznie.
Forrás: Wikimedia Commons
1377-ben aztán XI. Gergely pápa visszaköltöztette a pápaságot Rómába, halála után viszont újabb vita alakult ki a következő pápát illetően. A római klérus nagy része érthető okokból Rómában szerette volna tartani a pápa székhelyét, így az ezt támogató VI. Orbán kerülhetett a pápai trónra. Azonban nem sokkal később az “ellentábor” (és az őt választó bíborosok egy része is) mégis egy másik jelölt pártját fogta, aki így VII. Kelemen néven ismét Avignonban rendezte a pápaság székhelyét, ezúttal azonban a szintén működő római mellett.
A történet azonban itt nem ért véget, a két tábor ugyanis még hosszú évekig nem tudott megegyezni, hogy az ellenpápák közül melyik nevezheti magát valójában Krisztus földi helytartójának, így a vita még az eredeti pápák utódai között is folytatódott. A helyzetet megelégelő bíborosok a vita eldöntésére 1409-ben Pisában zsinatot hívtak össze, ez azonban a probléma megoldása helyett végül csak súlyosbította azt. A tanács ugyanis III. Sándor néven választott egy harmadik pápát is, akit viszont sem az avignoni, sem római “kihívója” nem volt hajlandó elfogadni.
Forrás: Wikimedia Commons
Ennek az egyházi válságnak tehát az lett az eredménye, hogy kevesebb mint negyven év lefolyása alatt nyolc különböző pápa és ellenpápa “bitorolta a trónt”, háromféle székhellyel. A káosznak végül az 1414-es konstanzi zsinat vetett véget, ahol a katolikus egyház V. Márton néven új pápát választott, aki a korábbi jelöltek támogatóinak is megfelelőnek bizonyult.
Ezeket is érdemes elolvasni:
