Egyre több a megszállott: az ördögűzések új aranykorát éljük?

Illusztráció / Kiemelt kép: Depositphotos.com

A gonosz szellemek emberi testbe való beköltözésébe vetett hit évezredek óta jelen van a különböző kultúrákban. A középkorban az ördögűzés mindennapos eljárás volt, hogy megszabadítsák az embereket a vélt démoni megszállottságtól. A modern társadalomban ezek a gyakorlatok elavultnak tűnnek, és a megszállottságot inkább mentális betegség megnyilvánulásaként értelmezik. Ennek ellenére a katolikus egyház az ördögűzési kérelmek számának jelentős növekedéséről számolt be. Vajon valóban egyre több démoni megszállottság történik, vagy ez csupán a média által felfújt jelenség?

Az ördögűzés vallási gyökerei

Bár az ördögűzés gyakorlata számos vallásban hosszú múltra tekint vissza, leggyakrabban a keresztény hithez kötik. A keresztény Biblia Újszövetségében Jézus több alkalommal is démonokat űz ki megszállott emberekből. Az első keresztény egyház szintén hitt a démoni megszállottság valóságában, és súlyos spirituális problémának tekintette. A középkorban az ördögűzés a katolikus egyházon belül formális rítussá vált, meghatározott szabályokkal és ceremóniákkal írja az Ancient Origins.

Egyre több a megszállott?

2013-ban a római katolikus egyház bejelentette, hogy új ördögűzők „hadseregét” képzi ki a megnövekedett esetek száma miatt. Az egyház szerint az ördögűzési kérelmek „példátlan emelkedése” annak tudható be, hogy egyre többen foglalkoznak az „okult módszerekkel” az interneten elérhető információk segítségével.

„A démoni megszállottságok számának növekedése az okkultizmus iránti érdeklődés következménye” – nyilatkozta Francesco Bamonte atya, az Olaszországban működő Nemzetközi Ördögűzők Egyesületének elnöke. Hozzátette: „Az egyházmegyékben működő igen kevés ördögűző gyakran nem képes kezelni a rengeteg segítségért érkező kérelmet.” 2018-ban a Vatikán által támogatott Nemzetközi Ördögűzők Egyesülete a helyzetet „pásztori vészhelyzetnek” nevezte.

A démoni megszállottság tünetei és a katolikus rítusok

Azok szerint, akik hisznek a jelenségben, a „démoni” megszállottság tünetei között szerepelhet, hogy az illető ismeretlen nyelveken kezd beszélni, kontrollálhatatlanul remeg, vagy szögeket, fémdarabokat és üvegszilánkokat hány fel. Az ilyen esetekben hivatalos katolikus ördögűzési szertartásra van szükség, amely során egy felszentelt pap Isten, különböző szentek és Mihály arkangyal nevét hívja segítségül, valamint szenteltvizet, rózsafüzért és a kereszt jelét használja a démonok kiűzésére.

Gabriele Amorth (1925–2016) római katolikus pap és ördögűző több mint 160 000 ördögűzést hajtott végre szolgálata során. Véleménye szerint ez a szám annak tudható be, hogy „az emberek elveszítették a hitüket, és helyette a babonák, mágia, sátánizmus és szellemtáblák vették át a helyüket, amelyek megnyitják az ajtót a démoni jelenlét előtt.”

Az ördögűzés globális hagyományai

Nemcsak a katolikus egyház végez rituálékat a démoni megszállottság megszüntetésére. Szinte minden vallási és kulturális hagyományban megjelenik a szellemi megszállottság és annak eltávolításának szükségessége, melynek gyakorlata évezredekre nyúlik vissza.

Ördögűzés az idők folyamán

Az ördögűzést leggyakrabban a keresztény valláshoz kapcsolják, de más vallásokban is gyakorolják, például az iszlámban, a judaizmusban, a hinduizmusban és a buddhizmusban. Az iszlámban az ördögűzést “ruqyah”-nak nevezik, amely során a Korán bizonyos verseit olvassák fel a démon kiűzése érdekében. A judaizmusban az ördögűzés “Baal Shem Tov”-ként ismert, és meghatározott imákat és rituálékat alkalmaz. A hinduizmusban az ördögűzés mantrák használatát és egyes istenségek imádatát foglalja magában, míg a buddhizmusban imák, meditáció és vizualizációs technikák révén próbálják elűzni a gonosz szellemeket.

Az ókori Mezopotámiában úgy hitték, hogy minden betegség a szellemek testbe való beköltözéséből fakad. Asszír táblák említik az istenekhez intézett imák és varázsigék használatát, valamint a démonok közvetlen kihívását, mivel ezek okozták a fizikai és pszichológiai betegségeket egyaránt. Az ókori babiloni papok rituálék során agyag- vagy viaszfigurákat pusztítottak el, amelyek a démonokat szimbolizálták.

Az ókori Perzsiából, Kr. e. 600 körülről származó feljegyzések szerint Zarathustra, a zoroasztrianizmus alapítója, akit az első mágusként tartanak számon, imákat, rituálékat és szenteltvizet használt ördögűzésekhez.

Ördögűzés a kereszténységben

A kereszténységben számos utalás található Jézus ördögűzéseire, és az a képesség, hogy valaki ki tudja űzni a gonosz szellemeket, az igaz tanítvány egyik ismertetőjegyének számított. Egy ismert történet szerint Jézus találkozott egy megszállottal, és megparancsolta a gonosz szellemeknek, hogy hagyják el az embert. A szellemek egy disznócsordába költöztek, amely végül egy szikláról a vízbe rohant.

Brutális ördögűzések és középkori babonák

A középkorban (Kr. u. 500–1500) újjáéledtek az ősi babonák és a démonológiába vetett hit. Ekkoriban a mentális betegségeket gyakran a gonosz megszállottságának tulajdonították, és kezelésüket leginkább az egyházi személyek végezték. Az ördögűzések során sokszor brutális módszereket alkalmaztak, például korbácsolást, hogy megszabadítsák az embereket a „démonoktól.”

A nyugati történelem egyik legismertebb megszállottsági esete az 1632-es louduni esemény, amikor az ottani ursulinus apácák kolostorában több apáca állítólag démonok hatása alá került. Görcsrohamokat, kiabálást, ugatást és nevetési rohamokat produkáltak. A helyi papot, Urbain Grandiert azzal vádolták, hogy ő okozta a megszállottságot. Grandiert letartóztatták, elítélték boszorkányságért, és kivégezték, bár ártatlanságát hangoztatta.

Aldous Huxley “Louduni ördögök” című könyve szerint az apácák ördögűzése során testi bántalmazást szenvedtek el: megpofozták, megcsípték és tűkkel szurkálták őket, sőt, néhányukat arra kényszerítették, hogy saját vizeletüket igyák meg, vagy ürüléket egyenek, hogy kiűzzék belőlük a démont. Ezek a módszerek rendkívül vitatottak voltak, és végül az egyház is elítélte őket.

Modern szabályozások és szkepticizmus

1614-ben az egyház szabályokat vezetett be az ördögűzésre, hogy megakadályozzák a visszaéléseket, és biztosítsák, hogy csak képzett papok végezzenek ilyen rituálékat. 1999-ben a Vatikán új ördögűzési rítust vezetett be, amely hangsúlyozta a valódi megszállottság és a mentális vagy fizikai betegségek megkülönböztetésének fontosságát. Az évszázadok során az ördögűzések imákat, parancsolatokat, füstölést, szenteltvizet, rózsafüzért, sót és rózsákat is magukban foglaltak.

Ennek ellenére az ördögűzéseket gyakran kíséri szkepticizmus. Sok tudós úgy véli, hogy a „démoni megszállottság” valójában mentális betegségek, például hisztéria, mánia, pszichózis, Tourette-szindróma, skizofrénia vagy személyiségzavar megnyilvánulása. A szkeptikusok szerint az ördögűzés hatásossága a sugalmazás erejének vagy a placebohatásnak köszönhető, amelyet a hitgyógyítás jelenségeinek magyarázatára is használnak.

A szellemi megszállottságba vetett hit a civilizáció kezdete óta gyakorlatilag változatlan maradt, és a mai napig létezik. Az azonban, hogy a démoni erők általi megszállottság valódi jelenség, vagy csupán orvosi vagy pszichológiai egyensúlyhiány eredménye, továbbra is heves viták tárgya.