A hidegháborúból egyetlen egy ‘nem’ miatt nem lett nukleáris világégés

Fajunk, a Homo sapiens körülbelül 300 ezer éve létezik a bolygón. Azonban kevés hiányzott ahhoz, hogy 1962. október 27-én, a hidegháború alatt eltöröljük magunkat a Föld színéről.

A Vox szerint a történelem egyik, ha nem a legnagyobb hőse pedig egy visszahúzódó szovjet tengerésztiszt, Vaszilij Arhipov volt.

A hidegháború legsötétebb napja majdnem véget vetett az emberiségnek

Azon a napon Arhipov a nukleáris fegyverekkel felszerelt B-59-es szovjet tengeralattjáró fedélzetén szolgált a Kuba környéki nemzetközi vizeken.

Ez volt a rakétaválság tetőpontja, amely akkor kezdődött, amikor egy amerikai U-2 kémrepülőgép újonnan épített létesítményekre utaló jeleket észlelt Kubában.

A B-59-es épp felér a felszínre. Fotó: Az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészete

Ekkor kiderült, hogy szovjet katonai tanácsadók segítettek nukleáris rakéták indítására képes létesítmények építésében, kevesebb mint 160 kilométerre az Egyesült Államoktól.

Ez vezetett a hidegháború legveszélyesebb összecsapásához az USA és a Szovjetunió között. A 13 napig tartó, hatalmas téttel bíró  brinkmanship két nukleáris nagyhatalom között, és úgy tűnt, hogy egyetlen hibás lépés választja el őket a totális háborútól.

John F. Kennedy elnök elrendelte Kuba karanténját, megakadályozván a szovjet hajók Kubába tartó fegyverszállítmányait, illetve követelte, hogy a Szovjetunió távolítsa el a rakétákat.

Október 27-én a napok óta víz alatt futó orosz B-59-es tengeralattjárót 11 amerikai romboló és a USS Randolph repülőgép-hordozó szorította sarokba. Az amerikai hajók mélységi bombákat kezdtek ledobni a tengeralattjáró köré.

Figyelmeztetni akarták az amerikaiak a szovjet tengeralattjárót, de nem tudták, hogy nem tudnak kommunikálni

A cél nem a megsemmisítése volt, hanem, hogy felcsalják a felszínre, ahogyan arról az amerikai tisztviselők már korábban tájékoztatták Moszkvát.

Washingtonban azonban nem tudták, hogy a B-59 fedélzetén tartózkodó tisztek nem tartottak kapcsolatot feletteseikkel, és minden okuk megvolt azt hinni, hogy amerikai kollégáik el akarják süllyeszteni őket.

Vagyim Orlov, a legénység egyik tagja a National Geographicnak 2016-ban elmondta:

Azt gondoltuk, hogy ennyi, végünk van. Olyan érzés volt, mintha egy fémhordóban ülnénk, amit valaki folyamatosan egy kalapáccsal ütöget.

A vég viszont potenciálisan az egész világét is jelenthette volna, ugyanis a külvilágtól elvágva, mélységi bombákkal sújtva, nem működő légkondícionálóval, emelkedő hőmérséklettel és széndioxid-szinttel sújtva a B-59 tisztjei számára a legkézenfekvőbb következtetés az volt, hogy a globális háború már elkezdődött.

Ráadásul volt egy olyan fegyverük, amiről az amerikaiak nem tudtak. A hagyományos fegyverek mellett egy 10 kilotonnás nukleáris torpedó is náluk volt, a tisztek pedig engedélyt kaptak felettesüktől, hogy Moszkva megerősítése nélkül is kilőjék.

A tengeralattjáró két főtisztje használni akarta a nukleáris torpedót. Köztük volt a kapitány, Valentyin Szavickij is, aki az amerikai Nemzetbiztonsági Archívum egyik jelentése szerint ezt mondta a legénységnek:

Most felrobbantjuk őket! Meghalunk, de mindet elsüllyesztjük, nem leszünk a flotta szégyene!

Szerencsére nem egyedül ő, hanem mindhárom főtiszt szavazata kellett a fegyver használatához, és Vaszilij Arhipov, a 36 éves másodkapitány és dandárfőnök megtagadta a torpedó bevetését.

Meggyőzte a tengeralattjáró vezető tisztjeit arról, hogy a mélységi bombák valóban arra szolgálnak, hogy jelezzék a B-59-nek, hogy fel kell jönnie a felszínre – más módon nem tudtak az amerikai hajók kommunikálni a szovjet tengeralattjáróval -, és hogy a nukleáris torpedó kilövése végzetes hiba lenne.

A tengeralattjáró így visszatért a felszínre, elhagyta Kubát, és hazaindult

Vaszilij Arhipov, aki leszavazta a nukleáris torpedó megindítását. Olga Arhipova

Arhipov higgadt hőstette nem jelentette a sem a hidegháború, sem a kubai rakétaválság azonnali befejezését, mivel ugyanezen a napon lelőtték Rudolf Anderson őrnagy, aki felderítő repülésen volt Kuba felett.

Anderson volt az első és egyetlen áldozata a válságnak, amely akár háborúhoz is vezethetett volna, ha Kennedy elnök nem jut arra a következtetésre, hogy a tűzparancsot nem Nyikolaj Hruscsov szovjet vezető adta ki.

Ez a közelgő eset mindkettejüket kijózanította, és titkos csatornákon tárgyalásokat kezdeményeztek, amelyek végül a Kubában lévő szovjet rakéták visszavonásához, majd válaszul a Törökországban lévő amerikai rakéták visszavonásához vezettek.

Egy olyan feszült helyzetben, mint a kubai rakétaválság, amikor mindkét fél korlátozott információkkal és több tízezer nukleáris robbanófejjel rendelkezett, Arhipov tengeralattjáróban rekedve, több ezer méterrel a felszín alatt, robbanó bombák között, fulladással küszködve is megőrizte a hidegvérét.

Ha beleegyezett volna a döntésbe, amellyel valószínűleg megsemmisítenek egy repülőgép-hordozót és amerikai tengerészek ezreit ölik meg, Kennedy és Hruscsov számára sokkal nehezebb lett volna visszalépni a szakadék széléről, így az emberiség történelmének legveszélyesebb napja lehet, hogy az egyik utolsó is lett volna.

Bátorságáért Arhipov volt az első ember, akinek 2017-ben a cambridge-i, egzisztenciális kockázatokkal foglalkozó nonprofit szervezet, a Future of Life Institute (FLI) az Élet Jövője díjat adományozta.

Bár Arhipov 1998-ban halt meg, mielőtt tette ismertté vált volna, de – ahogy az FLI elnöke, Max Tegmark a díjátadón mondta – „vitathatatlanul a modern történelem legfontosabb személyisége”.

Érdemes elolvasni:

• A CIA titkos fegyvere, amely képes volt megölni anélkül, hogy bárki tudta volna
• Titkos hidegháborús nukleáris bázist találtak a grönlandi jégtakaró alatt
• Így lopott el egy szovjet tengeralattjárót a CIA