Putyin egyik oligarchája szerint a nukleáris sugárzás vethet véget az ukrajnai háborúnak
Vlagyimir Putyin egyik oligarchája szerint ha Oroszország nukleáris fegyvert lőne ki Ukrajnára, a sugárzás létrehozna egy olyan területet, amely véget vetne a konfliktusnak.
Konsztantyin Malofejev orosz mágnás arról beszélt a Financial Timesnak, hogy a világ „a nukleáris háború szélén áll”, illetve úgy véli, hogy Putyin valószínűleg el fogja utasítani Donald Trump megválasztott elnök béketervét, és csak akkor tudna véget vetni a konfliktusnak, ha visszavonná Joe Biden elnök engedélyét a nagy hatótávolságú fegyverek bevetésére.
Putyint mégsem érdekli Trump béketerve?
Malofejev nem hagyta szó nélkül azt a híresztelést sem, mely szerint Oroszország taktikai nukleáris fegyvert vetne be a fronton. „Lesz egy olyan sugárzási zóna, ahová senki sem fog bemenni a mi életünkben, így a háborúnak vége lesz”. A Malofejev által előrevetített esemény nagyon hasonlít a csernobili katasztrófára, ahol a robbanást követően egy 1040 négyzetkilométeres területet zártak le, és amely továbbra is a világ egyik legradioaktívabb pontja. Szakértők korábban azt jósolták, hogy a terület 3-20 ezer évig lakhatatlan marad.
Jóslata nem alaptalan, mivel Putyin nemrég írta alá a frissített nukleáris doktrínát, és más orosz tisztviselők mellett ő is tett olyan nyilatkozatokat, hogy Oroszország válaszolni fog a területét ért támadásokra, jelentette a Newsweek. Hangsúlyozta továbbá, hogy ahhoz, hogy a béketárgyalások sikeresek legyenek a Trump által kinevezett Keith Kellogg-gal, ahelyett, hogy kizárólag Ukrajna jövőjére összpontosítanának, „Európa és a világ jövőjéről” kell szólniuk.
Trump november 27-én nevezte ki Kelloggot, az amerikai hadsereg nyugalmazott altábornagyát ukrajnai és oroszországi különmegbízottnak, kiemelve „katonai és üzleti karrierjét”. Kellogg kulcsfontosságú szerepet fog játszani az ukrán-orosz béketárgyalásokon. Malofejev szerint Oroszország csak akkor fogja elhinni, hogy a béketárgyalások komolyak, ha Trump tárgyal a közel-keleti háborúkról, valamint Oroszország Kínával kötött szövetségéről és a Kreml ukrajnai érdekeiről.
Mekkora esélye van egy tartós békénet, amelyet mindkét fél betart majd?
Az ukrajnai háború kimenetelével és a békére vonatkozó orosz kívánságokkal kapcsolatban elmondta, hogy hosszú távú békét akarnak, „egy általános megállapodást a globális rendről.”
Trump be akar vonulni a történelembe, hamarosan 80 éves lesz, ő már nagypapa, és Putyin sem 50 éves már, így ez lesz az örökség, amit mindketten ránk hagynak.
Az orosz médiamogul és üzletember Malofejev több orosz- és görögországi televíziós hálózatot működtet, és bár nincs hivatalos pozíciója a Kremlben, befolyásolta az orosz kormány politikai döntéseit. 2014 óta amerikai szankciók hatálya alatt áll, mert „Ukrajnát fenyegette, és pénzügyi támogatást nyújtott a donyecki szeparatista régiónak”, és az igazságügyi minisztérium egy nagyszabású kiberbűnözéssel kapcsolatos vizsgálat során vádat emelt ellene kormányzati szankciók megsértése miatt.
Érdemes elolvasni:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
A Savoyai Teraszon nyílik jégpálya december 6-án
A hidegháborúból egyetlen egy ‘nem’ miatt nem lett nukleáris világégés
A sötét anyag lehet, hogy már az ősrobbanás előtt is létezett?
Az első, szervezett társadalom nyomaira bukkanhattak 5 ezer éves leletek alapján
Az ókorban a legtöbb kábítószert a háborúban álló hadseregek fogyasztották
Hónapokra vagyunk a 3. világháborútól a hátborzongató jóslat szerint