Újabb öt alkalom, amikor a középkori magyar történelem másképpen alakulhatott volna

A középkori magyar történelemben számos olyan pontot mondhatunk, amikor akár egy kis változás is alaposan megváltoztathatta volna a történelmünket. Bár sokan ódzkodnak a ‘Mi lett volna, ha…?’ kérdésétől, valójában az erre adott válaszok olykor nagyon is jól tükrözik az egyes korszakokkal kapcsolatos gondolkodást. Ez alól nem kivétel a magyar középkor sem. Hajlamosak vagyunk arra, hogy a történelmünkről determinisztikusan gondolkodjunk, azaz a megtörtént dolgokat szükségszerűnek fogjuk fel, de akadhatnak olyan esetek még a középkor kapcsán is felvillantani az alternatívákat. Öt ilyen esetet szedtünk össze a középkori magyar történelemből, az Anjouk időszakából.

Ha az Anjouk nem szerzik meg a magyar trónt

Míg a korábbi írásunkban elsősorban az Árpádokkal foglalkoztunk és néhány pontot vettünk számba, ahol másképpen fordult volna a magyar történelem, most az Anjou-ház időszakát vesszük végig ebből a szemszögből. De mi történt volna, ha a későbbi I. Károlynak nem sikerül a magyar trón megszerzése? A későbbi sikerek fényében a vállalkozása már-már könnyűnek tűnik, különösen az utóbb tehetségtelennek bizonyuló ellenfeleivel szemben.

Valójában azonban Nápolyból csak nagyon kevés emberrel és még kevesebb anyagi támogatással indult neki, miután a nápolyi király lényegében kisemmizte őt az örökségéből és minél távolabb akarta tudni Nápolytól. A vele szemben fellépő Vencel, cseh királyfit az apja tekintélyes summával támogatta. Károly legnagyobb előnye, hogy az esztergomi érsekek, a pápaság nyomására, még akkor is támogatták őt, amikor a többi főpap nem. Ha Vencel alkalmasabb jelöltnek bizonyult volna, akkor a középkori magyar történelem alighanem másképpen alakul.

Vencel elhagyja Magyarországot a Képes Krónika miniatúráján (Wikipédia)

Leginkább azért, mert előbb-utóbb megvalósult volna egy cseh-magyar perszonálunió. Vencelt az édesapja 1304-ben vitte haza Csehországba, ám nem sokkal később, 1305-ben elhunyt. Az így lérejött perszonálunió tartóssága természetesen kétséges lett volna. Egyrészt azért, mert a magyar elit aligha tűrte volna szívesen, ha Prágából kormányozzák. (A Nagy Lajos alatti lengyel-magyar perszonáluniót is ezért vált népszerűtlenné a lengyelek körében és bomlott fel a halála után). Másrészt maga Vencel is nem sokkal később meghalt, igaz, gyilkosság következtében.

Ha feltételezzük is, hogy a perszonálunió esetén ez a gyilkosság nem történik meg, Vencelre akkor is nehéz idők vártak volna a Habsburgokkal, illetve az egységesülni akaró lengyelekkel szembeni konfliktusban. Erre végül nem került sor, hiszen ezeknek a kihívásoknak I. Károly királynak kellett megfelelnie, a középkori magyar történelem egyik legkiemelkedőbb korszakát megalapozva.

Ha I. Károlynak nem születik fiúgyermeke

A király életében trónörököst szülni, lényegében ez tekinthető a középkori magyar királynék legtöbbször hangoztatott életcéljának. Ez a középkori magyar történelemben utoljára hosszú ideig Piast Erzsébetnek, I. Károly feleségének sikerült. Ám egy egyáltalán nem számított magától értetődőnek. Egyrészt Károly egy korábbi felesége már belehalt a gyermekszülésbe. Másrészt az 1320-ban megkötött házasság idején 32 éves volt, középkori szemmel már nem feltétlenül számított fiatalnak. Azt sem garantálta semmi, hogy a frigyből fiúgyermekek születnek majd. Ez végül megtörtént, de könnyen előfordulhatott volna, hogy Erzsébet csak lányoknak ad életet.

Piast Erzsébet gyermekeivel a Képes Krónika miniatúráján (Wikipédia)

Ebben az esetben a középkori magyar történelem egyik leghíresebb eseménye, a visegrádi királytalálkozó juthat az eszünkbe, hiszen amikor a magyar és a lengyel király másodszor találkoztak ott 1339-ben, akkor Kázmér lengyel király örökösödési szerződést kötött Károllyal, ám ez csak Kázmér halála esetén biztosította a magyar uralkodó öröklését, fordítva nem. (Azon a jogcímen, hogy Erzsébet Kázmér nővére volt). Ugyanakkor a lengyel király nagyanyja, Boldog Jolán, IV. Béla lánya volt, tehát az Anjou-ház kihalása esetén ezen a jogcímen felléphetett volna.

A nápolyi rokonság Károly esetleges halála esetén szintén leányágon Árpád-házi Máriától, V. István lányától származó tagjai magukénak követelhették volna a trónt. Természetesen nem zárhatjuk ki azt sem, hogy amennyiben nem születik fiúgyermeke Károlynak, úgy a korszakban megfigyelhető szokások szerint valamelyik lányának a férjét választja utódául, amit alighanem megfelelően előkészít és elfogadtatja az ország elitjével. Nem kizárt azonban az sem, hogy a középkori magyar történelemben időnként megismétlődő belháborúba torkollik a király halála.

Ha I. (Nagy) Lajost elviszi a pestis

Az 1347-ben kezdődő “fekete halál” véres rendet vágott Európa népességében. Bár azt tanuljuk, hogy mindez az alacsonyabb népsűrűség miatt Magyarországot kevésbé érintette, a királyi udvart azért elérte. Megfertőződött maga Nagy Lajos király és a felesége, Luxemburgi Margit is. Míg Margit belehalt a pestisbe, Lajos túlélte azt. De mi történt volna, ha a király is meghal a járványban? A királynak ekkor nem születtek még gyermekei. Örököse öccse, István herceg lett volna.

Nagy Lajos király a trónon ülve a Képes Krónika miniatúráján (Wikipédia)

A középkori magyar történelem egyik legsikeresebb korszakaként tartjuk számon Nagy Lajos uralkodását, de nem tudjuk, hogy az öccse hasonlóképpen sikeres időszakot adott volna-e a magyar történelemnek. 1349-ben, Lajos pestissel való megfertőződésének az évében István herceg 17 éves volt, vagyis már felnőtt férfinak számított. Ennek ellenére, ahogy bátyja esetében is, úgy valószínűleg az ő esetében is rendkívül komoly szerepet játszott volna édesanyja, Piast Erzsébet az ország kormányzásában. (Nagy Lajos több oklevelében hangoztatta, hogy az anyakirályné tanácsára vagy sugallmazására rendelkezett).

István herceg jegyesét, Mária nápolyi hercegnőt, Johanna nápolyi királynő húgát kétszer rabolták el Istvántól, először Johanna halála után, utána pedig akkor, amikor Lajos nápolyi hadjárata alatt egyezséget kötött a megözvegyült Máriával. István ezek után Bajor Margitot, a pápa által kiátkozott Bajor Lajos császár vette feleségül. Ezt a döntést nemcsak a pápa ellenezte, hanem a lengyel nemesség is, úgyhogy 1351-ben kikötötték, hogy Lajos számít Kázmér lengyel király egyetlen örökösének, István nem. Vagyis Lajos halála esetén a végül megvalósult lengyel-magyar perszonálunió is kútba esett volna István házassága miatt.

Nagy Lajos szobra a Hősök terén (Wikipédia)

István herceg jellemére némi árnyékot vet, hogy nevelője, egy László nevű cseh pap, 1356-ban egyszerűen Néróhoz hasonlította István személyiségét. Tekintve, hogy a középkorban is úgy tartották számon őt, mint a keresztényüldöző római császárt, aki kivégeztette Péter apostolt, aligha hízelgésnek szánták. A magyar trónra ülve alighanem kiütköztek volna István személyiségének egyébként ismeretlen árnyoldalai, ami aligha kívánkozott volna a középkori magyar történelem legszebb lapjaira.

Ha Nagy Lajosnak fia születik

Az egyik leggyakrabban feltett kérdés, hogy vajon mi lett volna, ha Nagy Lajosnak fia születik, hogyan alakul a középkori magyar történelem? Az első kérdés, amit tisztáznunk érdemes, az az, hogy hány életben maradt fiúgyermekről beszélhetünk. Nagy Lajosnak ugyanis négy lánya született, háromnak az örökléséről kezdett el gondoskodni, de végül csak kettő maradt életben apjuk haláláig. Amennyiben csak az egyikük fiúgyermek egészen más lehetőségek bontakoznak ki mintha két fiúgyermek marad életben.

Liezen-Mayer Sándor – Erzsébet és Mária Nagy Lajos sírjánál (Wikipédia)

Egyetlen fiúörökös tekintetében mind a magyar, mind a lengyel trón Lajos fiára szállt volna. Azonban a lengyelek elégedetlenkedtek a helyzettel, mivel nehezen tűrték, hogy Budáról kormányozzák őket. Nagy Lajos kijelölte ugyan édesanyját, a lengyel Piast Erzsébetet, hogy kormányozza Lengyelországot, ám az anyakirályné már inkább magyarnak számított az ő szemükben és az évtizedek alatt a helyismerete is megkophatott. 1376-ban fel is lázadtak ellene, el is űzték és megtettek egy Fehér Ulászló nevű Piastot lengyel királynak, akit végül Nagy Lajos katonai erővel győzött le. Amennyiben Nagy Lajosnak egyetlen fia születik, valamiféle kompromisszumot kellett volna találnia a lengyel nemességgel és megoldani a litvánkérdést.

Ha viszont két örököse lett volna a királynak, úgy alighanem osztozkodásra kerül sor. Bár Nagy Lajos élete végén feleskette a lengyel nemességet arra, hogy elismerik Mária örökösödését és nem osztják ketté az Anjou-örökséget, a halála után alig pár évvel ezt az egyezséget már nem tartották be. A lengyelek rákényszerítették az özvegy királynét, hogy adja ki nekik Hedviget és a vele eljegyzett Habsburg Vilmos helyett Jagelló litván fejedelemmel házasították össze. Amennyiben Hedviget Budán marasztalják, úgy a lengyel trónra pályázott IV. Siemowit mazóviai fejdelem is, akit utóbb fegyverrel kényszerítettek Hedvig és Jagelló elfogadására. Mindez arra utal, hogy hiába született volna egy vagy akár két fia Nagy Lajosnak, úgy a lengyel-magyar perszonálunió a következő uralkodó idejére nem maradt volna fent.

Ha az Anjouk visszaszerzik a trónt

A középkori magyar történelem leghosszabb ideig uralkodó királya Zsigmond lett, aki győztesen keveredett ki a Nagy Lajos halálát követő belháborúból és aki szívós munkával megszilárdította uralmát. Ehhez időnként leszámoláshoz is kellett nyúlnia, mint a Lackfiak esetében. A magyar trónon az utolsó válságos időszaka 1403-ban következett be, amikor Nápolyi László, az Anjou-dinasztia tagja, II. (Kis) Károly magyar király fia, támadást indított ellene. A támadás végül nem járt sikerrel, Zsigmond emberei 1403-ban a Rába melletti Pápocnál szétverték László híveinek a seregét, a nápolyi király pedig a hírre visszavonult Itáliába.

Nápolyi László egy rézmetszeten (Wikipédia)

De mi történt volna, ha ez a vállalkozás sikerrel jár? A középkori magyar történelem alighanem szegényebbé vált volna egy cseh királyságot és utóbb a német királyságot és császárságot megszerző uralkodóval, de az uralom tartóssága minimum kérdésesnek tekinthető. Zsigmond ugyanis éppen nem Magyarországon tartózkodott, amikor László támadása bekövetkezett, viszont hamar visszatért és az emberei lerendezték a többi kérdést. Ám ha Pápocnál győz László híveinek a serege, attól még Zsigmond alighanem életben marad.

Mindez alighanem egy elhúzódó konfliktust jelentett volna László és Zsigmond hívei között. Lászlónak szembe kellett volna néznie Zsigmond rokonságával, például Vencel cseh királlyal és Jodok brandenburgi választóval és morva őrgróffal. Ráadásul nem tudhatta maga mellett a pápa támogatását sem, aki szembe helyezkedett Lászlóval, éppen azért, mert fenyegetve érezte magát a nápolyi király által. László ugyanis nem volt híján ambícióknak és hatalmas energiákat mozgósított azért, hogy Itáliát az uralma alá hajtsa. Mindez arra enged következtetni, hogy ha László le is győzi Zsigmondot 1403-ban, akkor nem annak stabil évtizedei következtek volna Magyarországon, hanem ellenkezőleg, László hódító céljai alá rendelődött volna minden és talán sok éves háború következett volna a középkori magyar történelem során.