A sztálini terror a magyar kommunistákat is megtizedelte

A sztálini terror a történelem egyik legkülönösebb és egyben legkegyetlenebb színjátéka volt, amely az elemi félelem légkörét teremtette meg a Szovjetunióban. A “nagy terrornak” nevezett időszakban százezreket végeztek ki vagy küldtek különböző táborokba. A tisztogatások nem kerülték el a magyarokat sem, akik azt hitték, hogy jobb helyet találnak maguknak a Szovjetunióban, mint a Horthy-rendszer Magyarországán. Tévedésük lényegében utat nyitott azoknak, akik a második világháború után átvették a hatalmat Magyarországon.

Magyar vörösök Moszkvában

A Szovjetunió magyar emigránsai több csoportból tevődtek össze. A legismertebbnek azok számítottak, akik a Tanácsköztársaság idején valamilyen funkciót töltöttek be az államigazgatásban vagy a pártban. Őket az 1920-ban megtartott népbiztos-perben elítélték, többeket halálra, másokat életfogytiglani börtönbe. Őket azonban a Szovjetunió a szovjet-magyar fogolycsere keretében kiváltotta. Rajtuk kívül természetesen akadtak olyanok is, akik a háború idején álltak be a kommunista pártba és nem tértek haza Magyarországra, valamint akadtak olyanok, akik más emigrációt választottak (pl. párizsit vagy bécsit) és csak később kerültek Moszkvába.

Kun Béla, Jacques Sadoul, Trockij, Mikhail Frunze és Szergej Guszev 1920-ban (Wikipédia)

A moszkvai magyar kommunistákat leginkább az állandó torzsalkodás jellemezte. Két főbb csoport alakult ki: az egyiket Kun Béla vezette, aki a moszkvai emigránsokat tömegesen haza akarta küldeni, átvenni a magyarországi munkásmozgalmak vezetését és egy fegyveres hatalomátvételt megkezdeni. Vele szemben Landler Jenő csoportja állt, aki nem akart ennyire belefolyni a magyarországi mozgalmak életébe.

A Komintern második kongresszusa 1920-ban, az előtérben Lenin. A szervezet 1943-ig működött. (Wikipédia)

A két csoport viszonya olykor annyira elmérgesedett, hogy a Komintern is közbeavatkozott, új vezetőket is kijelölt a magyaroknak, leváltotta a párt Végrehajtó Bizottságát stb. A harcokat az sem csillapította, hogy Landler Jenő 1928-ban elhunyt. A csoportok olykor egymást is igyekeztek bemártani a szovjet vezetők és a Komintern előtt, ami megágyazott annak, hogy a sztálini terror idején az egymásra tett terhelő vallomásokat használták fel bizonyítékként.

A sztálini terror elindul

A Szovjetunió ugyanis a harmincas évekre elég komoly gondokkal küszködött. Az elhibázott gazdaságpolitika, különösen az erőszakos kollektivizálás következtében milliók haltak éhen Ukrajnában. Az események megrendítették Sztálin hatalmát is, ám 1934-ben a legnagyobb vetélytársát, Szergej Mironovics Kirovot meggyilkolták. A gyilkosságot Sztálin arra használta fel, hogy leszámoljon a közvetlen ellenfeleivel a párton belül.

Kirov, Sztálin és Sztálin lánya, Szvetlana (Wikipédia)

A sztálini terror első hulláma után azonban folytatódtak a leszámolások. A leszámolások megkülönböztetett szakaszának számít, amikor a figyelem a Vörös Hadsereg tisztjei felé irányult. Ezt az időszakot Mihail Nyikolajevics Tuhacsevszkij és társainak a kivégzése fémjelezte. De a terrorhullám nem kímélte a végrehajtókat. Genrih Grigorjevics Jagoda belügyi népbiztosként a tisztogatások elindítójának számított, ám 1936-ban leváltották, 1937-ben pedig letartóztatták, később kivégezték.

Genrih Grigorjevics Jagoda 1930-ban (Wikipédia)

A sztálini terror csúcsát az 1937-38-as esztendő jelentette, amikor is Nyikolaj Ivanovics Jezsov belügyi népbiztos irányította a leszámolásokat. Ezt az időszakot a nevéről olykor jezsovscsinának is nevezik. 1938-ban azonban kegyvesztett lett, később letartóztatták és kivégezték, utóda Lavrentyij Berija lett. Ez a légkör természetesen az egymással viaskodó magyar kommunisták túlélésének egyáltalán nem kedvezett.

Magyar vörösök szovjet kivégzőosztag előtt

A Tanácsköztársaság népbiztosai közül 19-en dolgoztak a Szovjetunióban. Közülük 14-et tartóztattak le, 11-en nem élték túl a velük szemben lefolytatott eljárást. A Tanácsköztársaság vezetőjének, Kun Bélának a sorsa a legemblematikusabb: trockizmussal vádolták meg, majd 1937. június 28-án az NKVD súlyosan megverte és letartóztatta. További sorsáról évtizedekig nem lehetett tudni semmit. 1956-os rehabilitációjakor csak annyit lehetett tudni, hogy börtönben halt meg, 1989-ben azonban kiderült, hogy valamikor 1938. augusztus 29. előtt kivégezték.

Kun Béla fotója, amit az NKVD készített a letartóztatásakor (Wikipédia)

A legtöbb magyar ellen a vád kémkedés és ellenforradalmi tevékenység voltak. A sztálini terror lényegében nem kímélt senkit. Kelen Józsefet, Korvin Ottó testvérét, a szocialista termlés népbiztosát, aki a Szovjetunióban hőerőművekkel és elektrotechnikai importtal foglalkozott ugyanúgy kivégezték, mint a pártéletben jobban belefolyó honfitársait. Bokányi Dezső, a Tanácsköztársaság munkaügyi és népjóléti biztosa, a halálraítéltek egyike, a Szovjetunióban már nem úszta meg: bár nem végezték ki, 1938-ban letartóztatták és börtönben halt meg.

Nemcsak a népbiztosok között aratott a halál. A Kommunisták Magyarországi Pártjának első, 1918. novemberi Központi Bizottságának 16 tagjából 10-et börtönöztek be, nyolc főt kivégeztek. Vágó Bélát, aki de facto belügyminiszterként ténykedett Landler Jenő mellett, 1939. február 28-án tartóztatták le, március 10-én tárgyalták az ügyét és még aznap ki is végezték.

Akadt egy-két ember, aki megúszta: Lukács Györgyöt letartóztatták, Taskentba internálták, de végül túlélte a sztálini terror időszakát. Letartóztatás nélkül úszta meg Varga Jenő, egykori pénzügyi népbiztos, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának a tagja. Talán azért is, mert alapvetően szeretett a háttérben maradni, és a felesége jó barátságban állt Lenin özvegyével. Sztálin kétszer is szólt az érdekében. Varga ennek ellenére panaszt tett a főtitkárnál, hogy a terror növeli a külföldiekkel szembeni ellenérzéseket, noha ugyanezen levelében azért azt is megjegyezte, hogy inkább hurcoljanak el két ártatlant, mint hogy elszalasszanak egy kémet.

Rákosi Mátyás 1947. május 1-én, a munka ünnepén (Wikipédia)

A sztálini terror hatása végül nem kerülte el Magyarországot sem: utat nyitott a kommunista emigrációban Rákosi Mátyásnak. A későbbi diktátor 1940-ben került a Szovjetunióba, cserébe az elhurcolt 1848-as honvéd zászlókért. Addigra az összes lehetséges, fajsúlyos ellenfelét megölte vagy meghurcolta a sztálini terror, míg ő maga Moszkvában hősként pózolhatott a diktátor mellett. Ez azt eredményezte, hogy a II. világháború után a komunista párton belül, majd ennek következtében Magyarországon is ő szabott irányt a dolgok menetének.