Ilyen volt a koszt egy átlagos középkori vengédlőben

A középkori fogadók és kocsmák a filmekben mindig tartogattak valami izgalmasat, de a rideg valóság az, hogy ezeknek a vendéglátóhelyeknek inkább gyakorlati szerepük volt.

Max Miller a Tasting History-tól elmondta, hogy ha bármikor is a késő középkorban találnánk magunkat, és ennivalóra vagy italra lenne szükségünk, a legjobb ötlet felkeresni egy fogadót, kocsmát vagy sörházat. Ezek az helyek azonban nem voltak egyformák, csak úgy, mint a napjainkban is működő vendéglátó egységek. A fogadók voltak a legelőkelőbbek, mivel nemcsak ételt és italt kínáltak, hanem szálláslehetőséget is. A kocsmák valamivel egyszerűbbek voltak, míg a sörházakban, ahogy nevük is sugallja, elsősorban az otthon készített sörből lehetett beszerezni, írja az Open Culture.

A középkori vendégek által elfogyasztott ételek – globális ellátási lánc hiányában – nagyban függtek a helyi alapanyagoktól is. Egyes helyeken csak egy egyszerű zöldségleves, esetleg egyfajta babos-káposztás étel állt rendelkezésre, máshol viszont hallevest vagy minőségi húsokból készült fogásokat is kínáltak. A Tasting History egyik epizódjában Miller egy népszerű középkori húsos ragut, a “bukenade” vagy “boknade” nevű ételt készítette el. Az eredeti recept olyan korabeli kifejezéseket tartalmaz, mint a “smyte”, ami vágást jelentett, vagy az “eyroun”, ami a ma használt “egg”, vagyis a tojás szó középkori változata volt.

A bukenade nevű húsos fogás. Képernyőfotó: Tasting History with Max Miller

A kocsmák kezdetben elsősorban bort kínáltak, amelyet Angliába drága importként szállítottak Franciaországból. Később azonban egyre változatosabbá vált a kínálat, ugyanis megjelent az almabor, a körtebornak is nevezett perry, valamint a mézből erjesztett, drága és előkelő italnak számító mézsör. A sörházak eredetileg magánlakásokból alakultak ki, ahol a háziasszonyok a saját készítésű sör feleslegét értékesítették. Bár ezek kevésbé sokkal inkább fekete ügyletnek hangozhatnak, mégis ugyanazok a szabályozások vonatkoztak rájuk, mint a többi vendéglátóhelyre. Azokat a sörfőző asszonyokat, akik gyenge minőségű italt árultak, a középkorban gyakran nyilvános megszégyenítésben részesítették.