Egy új szuperkontinens hozhatja el az emlősök és az ember végzetét
Egy tanulmány szerint a Föld jövője nem túl derűs: ha a kontinensek összeolvadnak, a kialakuló szuperkontinensen olyan szélsőséges hőmérséklet alakulhat ki, amely lakhatatlanná teszi a bolygót az emlősök – köztük az emberek – számára.
A Bristoli Egyetem kutatói a Nature Geoscience tudományos folyóiratban publikálták eredményeiket, amelyek szerint 250 millió éven belül egy új szuperkontinens, a Pangea Ultima kialakulása alapjaiban változtathatja meg a földi klímát. A szimulációk azt mutatják, hogy ez az óriási szárazföld messze esik majd az óceánok hűsítő hatásától, és több tényező – a földtani változások, a Nap sugárzásának növekedése és a szén-dioxid-szint emelkedése – együttesen rendkívüli forróságot idéz majd elő.
Elviselhetetlen hőmérséklet uralkodhat majd a szuperkontinensen
A kutatás vezetője, Dr. Alexander Farnsworth elmondta, hogy a Nap fokozódó aktivitása és a szén-dioxid szintjének növekedése miatt a bolygó hőmérséklete olyan szintre emelkedhet, hogy az emberi élet, és az összes emlős túlélése veszélybe kerülhet. A jövőbeli Pangea Ultima területén a napi csúcshőmérséklet 40–70 °C között ingadozhat, különösen a trópusi övezetben elhelyezkedő belső szárazföldeken, írja az Earth.com. Ezen kívül a magas páratartalom miatt az emlősök nem tudják hatékonyan szabályozni a testük hőmérsékletét, mivel az izzadás már nem lenne elegendő a túléléshez. Az emlősök így nemcsak a hőséggel, hanem a vízhiánnyal és az élelmiszerhiánnyal is szembesülnének.

A kontinensek úton a Pangea Proxima, más néven Pangea Ultima szuperkontinens kialakulása felé. Képernyőfotó: Christopher Scotese/YouTube
A kutatók számításai szerint a jövőben a szén-dioxid légköri koncentrációja 400 ppm-ről 600 ppm-re nőhet, ami még tovább súlyosbíthatja a helyzetet. A fosszilis energiahordozók használata pedig jelentősen felgyorsíthatja ezt a folyamatot, aminek következményeként a jelenlegi klímaválság hatásai sokkal gyorsabban jelentkezhetnek, mint ahogyan azt ma bárki is elképzeli.
Alig maradna olyan hely a bolygón, ahol túl lehet élni
A szimulációk szerint a szuperkontinens közepén 8–16 százaléknyi terület maradhatna olyan hőmérsékleten, amely elviselhető lenne az élőlények számára. A szárazság és az élelmiszer-, valamint vízhiány tovább nehezítené a helyzetet, és a túlélés esélye egyre csökkenne. Dr. Farnsworth hangsúlyozta, hogy bár ez a katasztrofális forgatókönyv csak kb. 250 millió év múlva következne be, de a klímaváltozás hatásait már most is érezzük. A fokozódó hőhullámok, az extrém időjárás és az egyre súlyosabb vízhiány mind arra figyelmeztetnek, hogy sürgős intézkedéseket kell hoznunk a globális felmelegedés megfékezésére.
Dr. Eunice Lo, a kutatás társszerzője hozzátette, hogy az emberiség jövője szoros összefüggésben áll a jelenlegi klímaválsággal. A klímaváltozás hatásai már most is komoly veszélyt jelentenek az emberi egészségre, és ha nem csökkentjük az üvegházhatású gázok kibocsátását, akkor a jövőben olyan élhetetlen környezetben találhatjuk magunkat, amelyben fajunk nem marad fent sokáig. A kutatás arra figyelmeztet, hogy miközben a Pangea Ultima a távoli jövőben fog bekövetkezni, a klímaválság már most is komoly hatásokat gyakorol a bolygóra.
Érdemes elolvasni:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Hídrobbantások Oroszországban? Moszkva szabotázsra gyanakszik
Az egyik legkegyetlenebb kivégzési módszer, amit valaha kitaláltak
Az egyik legnagyobb tömeges pusztulás, amely az élőlények 85 százalékát elpusztította
Így csempésznek drogokat tengeralattjárókon
Egy titkos küldetés, amely megrázta Európát
Egy lándzsával átszúrt gólya örökre megváltoztatta, mit gondolunk a madárvonulásról