Az ohioi Buckeye Road, azaz „Kis-Budapest” története – FOTÓK
A clevelandi Buckeye Road annak idején egyedülálló jelenségnek számított, mivel ebben az Ohio állambeli városban volt a világon a legnagyobb magyar koncentráció Budapesten kívül. Méltán nevezték “Kis-Debrecennek” vagy “Kis-Budapestnek”, de valójában a környék túlmutatott ezen a leíráson. Virágkorában, a ’20-as években több mint 40 000 magyar bevándorlót számlált, akik azért mentek oda, hogy új otthont építsenek 5000 mérföldre az anyaországtól, emlékezve arra a több ezer városra és falura, ahová már soha nem térhettek vissza. Olvass tovább, hogy megismerd az egykor virágzó Buckeye Road magyar közösség lenyűgöző történetét!
A Clevelandi Állami Egyetem forrása szerint az első magyar bevándorlók az 1880-as években vetették meg a lábukat a Buckeye Roadon, a helyi magyar közösség azonban egészen az 1920-as évekig csak néhány száz lakosú, átutazó környék maradt. A két világháború és a trianoni békeszerződés drámai politikai változásokat és gazdasági nehézségeket hozott a magyar emberek számára, és válaszként nagy tömegek menekültek el hazájukból, hogy a tengerentúlon építsenek új életet. Az 1930-as évek elején a környék a bevándorlók közösségének legnagyobb bővülésének volt tanúja, egyre több magyar lakos vásárolt házat, és a történelmi kimenetelektől megdöbbenve végigcsinálta a honosítási folyamatot, hogy amerikai állampolgárrá váljon. A magyarok a régió külföldön született lakosságának 18 százalékát tették ki. A magyar üzletek hamarosan uralták a Buckeye Road teljes hosszát: a Kelet 79. utca és a Holton Avenue környékén, az alsó Buckeye-en a Kelet 79. utcától a Woodhillig, a felső Buckeye-en pedig az East Blvd. és a Kelet 130. utca között.
A régi idők örökségét és szokásait a közösségen belül ápolták és megőrizték. A gyerekeket magyarul tanították, a vállalkozásokat és szolgáltatásokat pedig olyan bevándorlótársak nyújtották, akiknek ugyanaz volt az anyanyelvük. Az utazó árusok kénytelenek voltak megtanulni néhány alapvető magyar nyelvet, hogy el tudják adni a termékeiket a helyieknek. A Buckeye Roadon élők dinamikus etnikai egységet alkottak. Hét templom és három zsinagóga szolgálta a vallási közösséget, míg a magyar szervezetek tulajdonában lévő nyolc klubházban gyakran tartottak rendezvényeket, például szőlőszüreti fesztiválokat, bazárokat, kártyapartikat, szilveszteri táncokat, színházi előadásokat, piknikeket, banketteket és hagyományos magyar esküvőket. Hat magyar újság szállította a híreket a Buckeye Road lakosainak. Vasárnaponként a nagyobb gyerekek felügyelet nélkül mehettek moziba, hogy megnézzék a legújabb magyar filmeket. A szekereken utazó cigányzenekarok, amelyek szerenádot adtak az utcán élőknek, szintén gyakori látványosságnak számítottak. A környék legjelentősebb társasági gáláját, az évente megrendezett „Éjszaka Budapesten”-t az 1950-es években rendezték meg először, és olyan nagy nevek voltak a házigazdái, mint Zsa Zsa Gábor és Kurt Kasznár.
A környék hanyatlása már az első világháború idején elkezdődött, amikor a legtöbb magyar, aki nem volt amerikai állampolgár, „ellenséges kitaszítottnak” minősült, és nyílt ellenségeskedést tapasztalt ellene. A növekvő bevándorlóellenes érzelmekre válaszul a közösség időt és energiát fordított az Egyesült Államok iránti hűség megerősítésére, hazafias ligák létrehozásával és az amerikanizálódás előmozdításával. Ez utóbbiban a római katolikus egyház is szerepet játszott azzal, hogy megszüntette a magyar nyelvórákat a rendes iskolai órák alatt. Az amerikanizációs propaganda nevetségessé tette és megpróbálta felszámolni a magyar bevándorlók évszázados hagyományait, örökségét és mannarizmusát. A program célja az volt, hogy a Buckeye Road lakosait gyorsított ütemben kényszerítsék a mainstream amerikai életmód átvételére. A második generációs bevándorlók is rájöttek, hogy ha befolyásos pozíciókat vagy jól fizető állásokat akarnak szerezni, akkor el kell felejteniük örökségüket, amerikanizálniuk kell nevüket és alkalmazkodniuk kell a helyi kultúrához. A nyelvi korlát is jelentős problémát jelentett; az újonnan érkezett magyarokat gyakran kizsákmányolták, mivel nem voltak tisztában a helyi munkajogokkal. A clevelandmemory.org szerint a gyermekmunka sem volt ismeretlen, és a temetések is gyakoriak voltak a magyar munkásközösségben. A szivargyárakban dolgozó fiatal lányok például tizennyolcadik életévük betöltéséig gyakran tuberkulózist kaptak.
A gazdasági válság idején a magyar férfi munkások közel ötven százaléka munkanélküli volt, míg a nőkből kenyérkeresők lettek, akik napi 2 dollárt kerestek a takarításért és a mosásért. A szörnyű gazdasági helyzet nagy terhet rótt a Buckeye Road lakosaira, akik a jobb lehetőségek reményében lassan más államokba kezdtek vándorolni. Mára a környék szinte teljesen afroamerikai lakosságúvá vált, és az eredeti magyar lakosok közül mindössze egy tucatnyian maradtak. Sajnos az urbanizációval együtt a közösségi érzés is elhalványult, de az idős helyiek még mindig szívesen emlékeznek vissza az egykori Kis-Budapestre, az Államok legmagyarabb városára.
Forrás: pressbooks.ulib.csuohio.edu, clevelandmemory.org
Ha ezt a cikket angolul is szeretnéd elolvasni vagy megosztani, kattints ide: Daily News Hungary
Ez is érdekelhet:
