Így vált a Balaton a nemzet üdülőjévé
A Kádár-korszakban a magyar nyár szinte egyet jelentett a Balatonnal. A „magyar tenger” partjai tele voltak élettel: zsúfolt strandok, olcsó sör, lángosillat, és persze a legendás retró szállodák, amelyek fénykorukban ezreket láttak vendégül. A szocializmus alatt a Balaton nemcsak pihenőhely volt, hanem társadalmi projekt is: mindenki számára elérhető nyaralás, lehetőleg belföldön.
Szállodabumm a hatvanas évektől
A ’60-as évek közepétől a Kádár-korszak egyik látványos sikertörténete lett a balatoni idegenforgalom. Az állam óriási összegeket fordított a turizmus fejlesztésére, különösen a szállodaiparra. Sorra épültek a modernnek számító hotelek: Siófokon a Hotel Hungária, Balatonfüreden a Marina, Keszthelyen a Helikon, Tihanyban a Club Tihany. A hotelépítés a Középület-tervező Vállalat (KÖZTI) és más állami tervezőirodák feladata volt, az épületeket pedig gyakran ugyanaz a néhány sablon alapján húzták fel: modernista tömbök, funkcióorientált terek, minimalizált díszítés. A cél nem a luxus volt, hanem a tömeges ellátás: Gyorsan, olcsón, sok embernek.
Strand a szállodasor előtt, háttérben a Hotel Európa.
Forrás: Fortepan / FŐFOTÓ
A nyaralás a szocializmusban nemcsak luxus volt, hanem kvázi kötelező program is: az állam biztosította, hogy a dolgozó ember évente legalább egyszer kikapcsolódhasson. Mivel a külföldi (nyugati) utazás szinte elérhetetlen volt, a Balaton lett a „magyar tenger” és egyben a keleti blokk nyaralóhelye is. Lengyel és NDK-s turisták százai özönlöttek ide minden nyáron. A szálláshelyek férőhelyeinek száma is fokozatosan nőtt: míg 1960-ban 53 ezer férőhely állt rendelkezésre, addig 1975-re ez a szám 242 ezerre emelkedett.
A Szakszervezetek Országos Tanácsa (SZOT) által működtetett üdülők révén a dolgozók kedvezményes beutalóval pihenhettek a Balaton partján. És hogy mennyibe került egy hét nyaralás a Balatonon a ’70-es években SZOT-beutalóval? Átlagosan 300-800 forintba összesen, egy főre, teljes ellátással.
Ez ma alig tűnik többnek egy lángos árához képest, de még akkoriban is olcsónak számított. Összehasonlításként: egy havi átlagkereset a 70-es években 2200–2800 forint körül mozgott, tehát a teljes nyaralás körülbelül egy heti fizetésbe került, és ezért cserébe volt szállás, napi háromszori étkezés, sőt, gyakran még programok is.
Ráadásul a szállodákban működő szolgáltatások (mozi, zenés est, presszó) is viszonylag olcsóak voltak, így valóban elérhető volt a pihenés a legtöbb magyar dolgozónak, sőt, sokaknak ez jelentette az év egyetlen utazási élményét.
Balatoni szállodaélet
A balatoni szállodák többsége a hatvanas-hetvenes évek nagy állami beruházásaiban született nemcsak a turizmus fellendítésére, hanem a „dolgozó nép” jólétének látványos bizonyítékaként is.
A szállodák egyszerre voltak kényelmesek és hasonlóak. Az építészetük jellegzetes: főleg modernista stílus, lapostető, rengeteg beton és rengeteg emelet. Az ételek menüs rendszerben működtek, volt reggeli, ebéd, vacsora, amik nem voltak túl változatosak: gyakran ismétlődött ugyanaz a főfogás. De senki sem panaszkodott sőt, aki egyszer bejutott egy jobb hotelbe, az évekig visszajárt.
Hotel Annabella, kerti bár és játékterem. Kép: Fortepan / Bauer Sándor
A szállodákhoz gyakran szabadtéri színpad, presszó vagy saját strand is tartozott. Ezek nem különálló egységek voltak, hanem együttesen alkották az úgynevezett „komplexumot” – így hívták a korszakban az ilyen többfunkciós üdülőközpontokat. A legismertebbek közé tartozott például a siófoki Hotel Ezüstpart, amely 1964-es megnyitásakor több mint 800 vendég befogadására volt alkalmas, vagy a balatonfüredi Marina, ahol a vendégek a közös erkélyekről gyönyörködhettek a naplementében.
Rendszerváltás után jött a lejtmenet
A rendszerváltás azonban véget vetett ennek az aranykornak. Az állami támogatások megszűntek, a szállodák privatizációja kaotikusan zajlott, sok hely új tulajdonoshoz került, akik nem tudták vagy nem akarták fejleszteni őket. A korábban modern épületek elavulttá váltak, a szolgáltatások versenyképtelenek lettek a nyugati modellel szemben.
Egyes szállodákat lebontottak, másokat apartmanokká alakítottak, és volt, amit évekig hagytak üresen pusztulni. A retró hangulatot ma már csak néhány felújított hotel vagy újranyitott épület idézi fel. A Balaton pedig fokozatosan átalakult: egyre több az Airbnb, a luxusapartman, a privát nyaraló, és egyre kevesebb a klasszikus szálloda.
De a nosztalgia él. Sokak számára a balatoni szállodák örökre összefonódnak a gyerekkori nyarakkal, a balatoni turizmus aranykora tehát egyértelműen a Kádár-rendszer időszakára esett, ami ekkor vált a „magyar tengerként” ismert, ikonikus nyaralóhellyé.
Kiemelt kép: Fortepan / Szalay Zoltán
Érdemes elolvasni:
itt tudod támogatni az oldalunkat
