• Ukrajna
  • Egyesült Államok
  • Oroszország
  • történelem
  • Daily News Hungary
hm-logohm-logohm-logohm-logo
  • Külföld
  • Belföld
  • Trend
  • MIX
  • Kult+Múlt
  • Utazás
✕
Rendkívüli hírek
Nagy Tamás Nagy Tamás · 2022.04.26.
· Külföld

Lavrov külügyminiszter szerint a NATO hadban áll Oroszországgal

lavrov

Fotó: MTI/AP pool/Alekszandr Zemljanyicsenko

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Ukrajna elleni orosz agresszió háború 61. napján tartott beszédében azt mondta, hogy az Ukrajnába irányuló folyamatos utánpótlás- és fegyverszállítások azt jelentik, hogy a NATO-szövetség úgy pozicionálta magát, mint aki “lényegében háborúban áll Oroszországgal”, és azzal vádolta a szervezetet, hogy “olajat önt a tűzre”.

A diplomata egyúttal óva intett egy harmadik világháború kirobbantásától, és azt mondta, hogy a nukleáris konfliktus veszélyét “nem szabad alábecsülni”.

Lavrov szerint a nyugati országok által szállított fegyverek “legitim célpontok lesznek”, és hozzátette, hogy az orosz erők már csapást mértek fegyverraktárakra Nyugat-Ukrajnában, írja a SkyNews.

“Mindenki azt a varázsigét szavalja, hogy semmiképpen sem engedhetjük meg a harmadik világháborút”

– mondta Lavrov úr az orosz televíziónak adott széleskörű interjúban. Az ukrán vezetőket azzal vádolta, hogy provokálták Oroszországot azzal, hogy a NATO-t kérték fel a konfliktusba való bevonásra.

Lavrov folytatta:

“A NATO lényegében egy meghatalmazott útján háborút folytat Oroszországgal, és felfegyverzi ezt a meghatalmazottat. A háború háborút jelent.”

Az orosz külügyminiszter bizonyára elfelejtette, hogy Oroszország az agresszor, és az ukrajnai konfliktus, amely 1945 óta a legnagyobb támadás egy európai állam ellen, több ezer halottat vagy sebesültet követelt, városokat tett romhalmazzá, és több mint ötmillió embert kényszerített arra, hogy külföldre meneküljön.

A háború Ukrajna élelmezését is veszélybe sodorta, hiszen a konfliktus “jelentősen megzavarta” az ukrán mezőgazdasági termelést, a 2022-es gabonatermés valószínűleg mintegy 20%-kal lesz kevesebb, mint 2021-ben.

Lavrov korábban azt is állította, hogy

“jelentős” a kockázata annak, hogy a konfliktus atomfegyverekig fajul.

Dmytro Kuleba ukrán külügyminiszter azonban bravúrosnak minősítette a megjegyzéseket, és Lavrov interjúja után a Twitteren azt írta:

“Ez csak azt jelenti, hogy Moszkva érzi a vereséget”.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter, aki Kijevben járt, elmondta,

“a Kijevért vívott csatát megnyerték”, de figyelmeztetett, hogy vannak Ukrajna más részei is, ahol az orosz erők “továbbra is atrocitásokat követnek el”.

Lavrov azt is mondta, hogy csak “olajat önt a tűzre” a NATO, mivel megvédi a jóval kisebb haderővel és gazdasággal rendelkező Ukrajnát. Ez egy elég sajátos álláspont, hiszen a “tüzet” Moszkva okozta, és Oroszország nem várhatja el, hogy karba tett kézzel nézze végig a világ, ahogy teljesen elpusztítják Ukrajnát és az ukrán népet.

Hétfőn írtunk arról, hogy melyik öt ország fordít a legtöbbet a katonai kiadásokra: ebben Oroszország csupán az ötödik helyet foglalja el. Részletek itt.

ENSZ

Eközben Antonio Guterres ENSZ-főtitkár, aki humanitárius tűzszünetet szorgalmaz Ukrajnában, a tervek szerint a mai nap folyamán Moszkvában találkozik Vlagyimir Putyinnal, majd csütörtökön Volodimir Zelenszkijjel.

Az orosz RIA hírügynökség szerint a moszkvai tárgyalásokon a háborúban súlyosan megrongálódott Mariupol városa is szóba kerül.

Egyesült Királyság

Az Egyesült Királyság közölte, hogy páncélozott járműveket, több mentőautót és további finanszírozást küld az ukrán orvosok képzésére.

James Heappey fegyveres erőkért felelős miniszter azonban azt mondta, nem elkerülhetetlen, hogy Oroszország elfoglalja a keleti Donbasz régió egyes részeit, ahová Moszkva mostanában összpontosítja erőfeszítéseit.

A Sky Newsnak nyilatkozva azt mondta, hogy

a régió “rendkívül nehéz dió lesz az oroszok számára”, és “minden esély megvan arra, hogy az ukránok elintézik őket”.

Egyesült Államok

Hétfőn az Egyesült Államok közölte, hogy ismét növelni fogja az Ukrajnába küldött katonai felszerelés mennyiségét.

A külügyminisztérium sürgősségi nyilatkozatot használt fel arra, hogy jóváhagyja 165 millió dollár értékű lőszer, köztük tüzérségi lőszerek eladását az ágyúkhoz, harckocsikhoz és gránátvetőkhöz. Azt is közölte, hogy több mint 300 millió dolláros finanszírozást biztosít további készletek vásárlásához.

Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter pedig úgy tűnt, hogy az Egyesült Államok tágabb stratégiai céljainak eltolódását jelzi, amikor a bejelentés után azt mondta, hogy miközben az USA azt szeretné, hogy Ukrajna szuverén, demokratikus ország maradjon, “Oroszországot olyan mértékben gyengíteni akarja, hogy ne tudjon olyan dolgokat tenni, mint például Ukrajna lerohanása”.

Ha szeretnéd segíteni a HellóMagyar munkatársainak munkáját és a független újságírást,
itt tudod támogatni az oldalunkat
Egyesült Államok Egyesült Királyság NATO Oroszország Ukrajna
Megosztás

Érdemes elolvasni

  • Jelentősen gyorsult az emberi evolúció a húsfogyasztás megjelenésével

  • 63 napot töltött egy barlang mélyén egy férfi, és átírta, amit az emberi testről addig tudtunk

  • A Fekete Halál titka: hogyan tudott milliókat megölni a pestis?

  • A MÁV jelentős pályafelújításba kezd június végétől

  • Megdöbbentő összefüggés van a vulkánkitörések és a fák állapota között

  • Az oroszok hétfőn árulják el az ukránoknak a tűzszünet feltételeit

Kapcsolódó cikkek

oroszország ukrajna háború dmitrij peszkov
2025.05.30.

Az oroszok hétfőn árulják el az ukránoknak a tűzszünet feltételeit


Olvasson tovább
Putyin elnök Oroszország Moszkva Európa orosz
2025.05.30.

Mi történne, ha Oroszország megtámadná a NATO-t?


Olvasson tovább
parajdi sóbánya katasztrófa korond-patak áradás
2025.05.29.

Nem bírta tovább a parajdi sóbánya föld alatti része, víz alá került a Telegdy-bánya


Olvasson tovább
Asztana Nemzetközi Fórum 2025, Kazahsztán.
2025.05.29.

Elkezdődött az Asztana Nemzetközi Fórum 2025 – helyszíni riport Kazahsztánból


Olvasson tovább
rkk_336x280px

Érdemes elolvasni

stso

Adatkezelési tájékoztató

Süti (cookie) kezelése

Jogi közlemény

Szerzői Jogok

Hirdess velünk

Impresszum

© 2025 HelloMagyar. Minden jog fenntartva! | Szerver: levixdc.hu
Olvastad már?
Jelentősen gyorsult az emberi evolúció a húsfogyasztás megjelenésével

Jelentősen gyorsult az emberi evolúció a húsfogyasztás megjelenésével

Tovább olvasok
63 napot töltött egy barlang mélyén egy férfi, és átírta, amit az emberi testről addig tudtunk

63 napot töltött egy barlang mélyén egy férfi, és átírta, amit az emberi testről addig tudtunk

Tovább olvasok
<strong>A Fekete Halál titka: hogyan tudott milliókat megölni a pestis?</strong>

A Fekete Halál titka: hogyan tudott milliókat megölni a pestis?

Tovább olvasok
A MÁV jelentős pályafelújításba kezd június végétől

A MÁV jelentős pályafelújításba kezd június végétől

Tovább olvasok
Megdöbbentő összefüggés van a vulkánkitörések és a fák állapota között

Megdöbbentő összefüggés van a vulkánkitörések és a fák állapota között

Tovább olvasok
Az oroszok hétfőn árulják el az ukránoknak a tűzszünet feltételeit

Az oroszok hétfőn árulják el az ukránoknak a tűzszünet feltételeit

Tovább olvasok
Lenyűgöző: 15. századi kódexet találtak Felvidéken!

Lenyűgöző: 15. századi kódexet találtak Felvidéken!

Tovább olvasok
Ingyenes nyitóhétvégével indul a szezon Budapest egyik legnépszerűbb strandján

Ingyenes nyitóhétvégével indul a szezon Budapest egyik legnépszerűbb strandján

Tovább olvasok
Mi történne, ha Oroszország megtámadná a NATO-t?

Mi történne, ha Oroszország megtámadná a NATO-t?

Tovább olvasok
Egy új tanulmány szerint ha nem találunk életet a Földön kívül, csak oda kell vinnünk

Egy új tanulmány szerint ha nem találunk életet a Földön kívül, csak oda kell vinnünk

Tovább olvasok
  • 0
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4