Te sem szerettél volna hullákat gyűjteni a pestis idején

Az 1346 és 1353 között pusztító fekete halál, azaz a pestis miatt egy hátborzongató hivatás jelent meg: a hullagyűjtő. Az ő zord kötelességük egyértelmű volt: megtisztítani az utcákat és az otthonokat az elhunytaktól, ami éppoly veszélyes, mint amilyen borzalmas feladat volt.

Ahogy Európa legnagyobb városai hatalmas temetőkké változtak, az utcák tele voltak holttestekkel, és ezekre a gyűjtőkre hárult az elhunytak eltávolítása az otthonokból és a közterületekről. Feladatukon nincs mit szépíteni, korántsem volt kellemes. A pestis áldozatain groteszk tünetek voltak megfigyelhetők, az ágyékban és a hónaljban lévő dudoroktól kezdve a testüket borító fekete foltokig. Ráadásul ezek a hólyagok olykor kipukkadtak, és gennyet eresztettek. A bolhák csípése pedig könnyen átadhatta a halálos kórokozót, írja az Ancient Origins.

A pestis Londoban 1665-ben. Fotó: Wikimedia Commons

A gyűjtők, hogy megvédjék magukat a fertőzéstől, valószínűleg illatos virágokat használtak, hogy elűzzék a káros szagokat, követve a betegségek terjedésének uralkodó ‘miazma’ elméletét. Ellenállóképességük figyelemre méltó volt, figyelembe véve a fertőzés állandóan jelenlévő veszélyét.

Ahogy a halálesetek száma egyre nőtt, a tömegsírok komor szükségszerűséggé váltak. Sajnálatos módon egyes gyűjtők kihasználták helyzetüket, kenőpénzt követeltek, és időnként zsaroláshoz folyamodtak. Bár a fekete pestis végül elült, a hullagyűjtők továbbra is nélkülözhetetlenek maradtak, mivel a későbbi járványok még az 1700-as években is kísértették Európát.