Az amfiteátrumok világa: Róma igazi celebjei gyilkos gladiátorok voltak, nem pedig művészek
Mai szemmel kimondottan elítélendő, de a rómaiak körében viszont rendkívül közkedveltek voltak a különféle vérontással járó látványosságok, mint például az állatviadalok, az elítélt bűnözök nyilvános kivégzése és a témánk középpontjában álló gladiátorviadalok. Utóbbiak eredete egyébként egy etruszk temetési szertartáshoz nyúlik vissza, de az ókori Itália lakóinak tudatában valószínűleg nem merült fel, hogy a gladiátor játékok az elhunytak emlékünnepeivel függenének össze.
A kialakulás
A gladiátor viadalok Rómában igen szerény keretek közt indultak meg. I. e. 264-ben: egy bizonyos Brutus Pera fiai „atyjuk hamvainak tiszteletére” három gladiátor-párt harcoltatott egymás ellen. A gyors ütemű vagyonosodás sokaknak lehetővé tette, hogy egyre pazarabb és költségesebb viadalokat rendezzenek. A játékok mind gyakoribbá váltak, a küzdők száma megnövekedett, a viadalok pedig már napokig tartottak, még a képzőművészetek is gladiátor-témákat kezdtek feldolgozni, s a közönség lelkesedése meg aztán határtalan volt.
A népszerűség szempontjából mindent vittek a véres küzdelmek, melyekhez képest a legjobb vígjátékokat bemutató színházak, és a cirkuszi látványosságok sem voltak mérhetőek. Bajnokaik ünnepelt sztárok voltak, azonban paradox módon jogi helyzetüknek köszönhetően mégis megvetettnek számítottak.
A gladiátorok értéktelen vérű, becstelen személynek számítottak, általában hadifoglyok, elítéltek, rabszolgák, ritkább esetben önként jelentkezők, és bizony romlottabb időkben még hölgyek is lehettek.
A harc
A gladiátor elnevezés a gladius (kard) szóból származik; a bajvívók azonban nemcsak karddal, hanem etnikai adottságaikhoz igazodó fegyverzetben, felszereléssel (dárda, tőr, szigony és vetőháló stb.), különféle vértezetben, sisakban, olykor lovon, harci szekéren küzdöttek. Mindig eltérő típusokat állítottak szembe egymással, ami fokozta a küzdelem változatosságát, látványosságát. Idővel divatba jöttek a tömeges összecsapások, az állatviadalok is, a küzdelmek pedig gyakran zenekíséret mellett folytak.
A gladiátor sorsa ügyességétől, bátorságától függött. Ha ellenfele le is győzte őt, még mindig kaphatott kegyelmet a nézőktől, amennyiben elnyerte azok szimpátiáját. Bármely gladiátor dönthetett úgy, hogy megadja magát, ha a földre ereszkedett, leeresztette fegyverét, és felemelte az ujját a megadás jeléül. Kegyelem esetén a nézők „missum”-ot kiabáltak, vagy ruhadarabot lóbáltak. A gyengeség jele a nézőkben ellenszenvet keltett, de a végső döntést persze a játék rendezője hozta meg a nézők akaratának figyelembevételével. Az a szerencsés gladiátor, aki ügyesen és bátran küzdött, 20-30 összecsapást túlélt, elnyerhette felmentését és a szabadságot.
A kiképzés
Annak megakadályozása érdekében, hogy a gladiátorok az első percben halálukat leljék, érdemes volt kiképzésben részesíteni őket.
Az úgynevezett gladiátor iskolákba szakértő mesterek tanították őket a különféle fegyverekkel való harcolás fortélyaira. Gazdag és tekintélyes emberek szívesen alapítottak ilyen intézményeket, mert politikai zavargások idején egy csapat kiképzett, mindenre elszánt fickó igen jó szolgálatokat tehetett nekik. Voltak aztán olyan emberek is, akik kizárólag azzal foglalkoztak, hogy gladiátor iskolát tartottak, s a kiképzett gladiátorokat vagy eladták, vagy bérbe adták. Az ilyeneknek „lanista” volt a nevük (a szó összefügg a lanius = mészáros szóval). A lanistákat éppúgy megvetették, mint a bordélyház-tulajdonosokat.
A gladiátor életét nem kellett úgy kímélni, mint a katonáét. Neki az volt a kötelessége, hogy szórakoztassa a nézőket; s a szórakoztatást nemcsak ügyességével és vívóművészetével, hanem sebeivel, vérével és halálával is kellett szolgálnia.
Egy fontos tévhit
A képzett gladiátorok azonban nem mindig vívtak halálos küzdelmeket egymással. Kiképzésük, birtoklásuk rengeteg pénzbe került, így tulajdonosaiknak nem állt érdekükben korai vagy tömeges haláluk. Az ő társadalmukban is léteztek “osztályok”: a vérszivattyút egyszerűbb volt felkészületlen, gyakran felszereletlen bűnözők, hadifoglyok lemészárlásával biztosítani.
Az amfiteátrumok
Az ókori Rómában a gladiátorokat és vadállatokat felvonultató ünnepi játékok kiszolgálására hozták létre az első amfiteátrum-szerű építményeket. Ezen látványosságok rendezésére sem a fórum, sem pedig a cirkusz, a kocsiversenyek helyszíne nem felelt meg. Az amfiteátrum kör vagy ovális alakú, különféle rendezvények tartására használt tér, amelyet nézőközönség befogadására alkalmas fedetlen lelátó vesz körül. Része az elliptikus küzdőtérből (aréna) és azt körülvevő, lépcsősen emelkedő üléssorokból alakított nézőtérből (cavea) áll, amelyet az ugyancsak elliptikus alaprajzú homlokzati fal határol. A homlokzati falat többszintes árkádok tagolják. A legkorábbi római amfiteátrumok a Krisztus előtti első század közepéről származnak, későbbi méretük alapján a legnagyobb ókori épületek között tartjuk őket számon.
Birodalom-szerte több mint kétszáz kisebb vagy nagyobb amfiteátrum épült, ezeknek majdnem a fele Itáliában. A Flaviusok: Vespasianus, Titus és Domitianus császárok alatt Rómában emelték a legnagyobb méretűt, amely Colosseum néven ismeretes, s százezer néző fért el benne. Az itáliai kisvárosok gladiátor viadalai természetesen nem lehettek olyan káprázatosak és nagyszabásúak, mint a fővárosiak, ám ettől nem voltak kevésé népszerűek.
A vég
Gladiátorküzdelmek az 5. század közepéig fordultak elő, melynek elsősorban a gazdasági hanyatlás másrészt a keresztény szemlélet megerősödése voltak okozói. Az elítélteket inkább bányába küldték már az aréna helyett. Az utolsó állatviadalt 523-ban rendezték a Colosseumban, ezután az amfiteátrumok is hanyatlásnak indultak. Fenntartásuk nem volt biztosított, felhasználásuk gyakran azonos volt egy kőbánya nyújtotta lehetőségekkel.
Cikkünkben a térségünkhöz köthető Alsó- és Felső Pannonia provincia székhelyeinek, Aquincumnak és Carnuntumnak két-két amfiteátrumáról mutattunk képeket, a nagy hírességek mellett.
Budapesti római kori épített emlékeinkkel az Mit adtak nekünk a „lómaiak”? Hajléktalanszállót, illegális szemétlerakót, graffitit, (kutya)gumit, szocreált – Aquincumban jártunk című írásunkban foglalkoztunk.
Forrás: romaikor.hu
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Egy tokaji szálloda is bekerült Európa legjobbjai közé
Oroszország állatkerti állatokat adott Észak-Koreának a katonákért cserébe
Magyar származású hírességeket idéz meg egy lenyűgöző animációs kisfilm
Ismét adventi vonatokkal utazhatunk a bécsi és zágrábi karácsonyi vásárokra
Egy rabszolga előzhette meg Magellánékat a Föld megkerülésében
Ez a 2 centiméternél is kisebb fosszília lehet a hiányzó láncszem az evolúcióban