Denevérbombák: A bizarr második világháborús kísérlet, amely megváltoztathatta volna a hadviselést

Képzeld el, hogy denevérek ezrei – némák, éberek, mindegyik egy-egy apró gyújtóeszközzel – ott tanyáznak az épületek ereszén az éjnek idején. Ekkor a készülékek, mintegy jelzésre, kigyulladnak, és egész szerkezeteket borítanak lángba. Ez a fantasztikus ötlet úgy hangzik, mint valami tudományos-fantasztikus irodalom lapjairól, de a második világháború alatt majdnem valósággá vált. Az Egyesült Államok kormánya a háború sürgősségétől vezérelve olyan furcsa és merész ötlettel állt elő, amely talán megváltoztatta volna a légi hadviselés menetét: a Project X-Ray-t, más néven „denevérbomba” projektet.

A Project X-Ray valószínűtlen ötletgazdája Lytle “Doc” Adams volt, egy fogsebész és részmunkaidős feltaláló a pennsylvaniai Irwinből. Adams szokatlan ötleteket tudott megálmodni, és amikor elkezdődött a második világháború, a képzelete túlpörgött. A denevérekkel fertőzött új-mexikói Carlsbad barlangokban tett látogatása során Adamsnek egy radikális gondolata támadt: fel lehet-e használni a gyújtószerkezetekkel felszerelt denevéreket japán városok porig égetésére? Úgy vélte, hogy ha több ezer miniatűr bombát szállító denevért szabadon engednek Japán felett, behatolhatnak az ország gyúlékony papír-fa épületeibe, és pusztítást végezhetnek — írja a Warfare History.

1942 januárjában Adams írt Franklin D. Roosevelt elnöknek, ismertetve tervét. Javaslata azt javasolta, hogy denevérek millióit használják “tűzgyújtóként” Japán demoralizálására és elpusztítására. Bár az ötlet furcsának tűnt, Roosevelt, aki mindig nyitott az új háborús stratégiákra, meglepő módon potenciált látott az elképzelésben. A javaslatot a következő megjegyzéssel továbbította: „Ez az ember nem egy dió. Tökéletesen vad ötletnek hangzik, de érdemes megvizsgálni.”

Tekintettel arra, hogy az Egyesült Államok kormánya akkoriban más különc projekteket is vizsgált – beleértve a galambvezérelt rakétákat és az atomkutatást –, denevérbombákkal is felkerültek a háborús kísérletek névsorára.

A csapat összeállítása

Roosevelt támogatásával a hadsereg légiereje zöld utat adott Adamsnek a terv megvalósításához. Adams gyorsan összegyűjtött egy olyan eklektikus és ötletes csapatot, mint maga a projekt. A csoport tagja volt Dr. Jack von Bloeker, a Los Angeles-i Megyei Múzeum emlőskutatója és Dr. Theodore Fieser, a napalmot feltaláló harvardi kémikus. Adams sokszínű egyveleget is toborzott: egy pilótából lett színész, egy különböző hátterű testvérpár, egy volt szállodaigazgató, egy gengszter, aki egykor Al Capone-nak dolgozott, valamint két középiskolás diák, Jack Couffer és Harry Fletcher. .

Adams csapata gyorsan hozzálátott a projekthez, amelyet hamarosan „Project X-Ray” névre kereszteltek. A dolgok hivatalossá tétele érdekében a projekt idejére besorozta legénységét a hadsereg légierejében, és sokukat egyoldalúan is „eljáró” altiszti státuszba emelte. Couffer később felidézte, hogy Adams inkább a személyiségük és a hűségük, mintsem a technikai szakértelmük miatt választotta csapatát, így lényegében egy szokatlan gondolkodókból álló furcsa csapatot alkotott.

A denevérbomba mechanikája

Miután a csapat összeállt, szembe kellett nézniük az első kihívással: Hogyan tudnák hatékonyan bevetni ezeket a gyújtóanyaggal terhelt denevéreket? Némi kutatás után a mexikói szabadfarkú denevér mellett döntöttek ideális hordozóként. Ezek az Egyesült Államok délnyugati részén elterjedt denevérek nagy számukról és kis terhek szállítására való képességükről voltak ismertek. Adams és legénysége különleges engedélyt kapott denevérek begyűjtésére olyan helyekről, mint a Carlsbad Caverns, ahol a lények milliói fészkeltek.

Ezután következett a gyújtószerkezetek tervezése. Kezdetben a csapat fehérfoszfor használatát fontolgatta, de az túl ingatagnak bizonyult. Ehelyett Dr. Fieser kifejlesztett egy napalmmal töltött cellulóz kapszulát, amelyet H-2 egységnek neveztek, amely elég kicsi volt ahhoz, hogy a denevérek mellére ragasszák. Minden körülbelül fél uncia súlyú denevér 15-18 gramm napalmot tudott szállítani. A denevérek célpontra szállításához a csapat bombahordozót tervezett: egy 1,5 méter hosszú fémcsövet, amelyben 26 kör alakú tálcán 1040 denevér található. A hordozó 4000 láb magasságba süllyedt, mielőtt bevetné az ejtőernyőt, és elengedte a denevéreket, hogy szétterüljenek és megszálljanak az épületekben.

Azonban számos technikai kérdés felmerült, amelyekre választ kellett adni: Milyen messzire repülhetnek a denevérek? Milyen hidegre lehet őket lehűteni szállítás közben, hogy hibernálást idézzenek elő, és milyen gyorsan ébreszthetők fel? A csapat hozzálátott ezeknek a problémáknak a megoldásához rögtönzött laboratóriumukban, fáradhatatlanul azon dolgozva, hogy a fantasztikus koncepciót funkcionális fegyverré alakítsák.

A koncepció tesztelése

A katonaság eredményeket akart, és a csapat hamarosan terepi teszteket végez. A kaliforniai Muroc Lake-nél élő és álbombákkal is kísérleteztek. A tárgyalások egy része katasztrofális volt. Sok denevér, még mindig hibernált állapotban, a földre zuhant a szabaduláskor, míg mások a sivatagba repültek, és soha többé nem látták őket. A Carlsbad segédrepülőtéren lezajlott tárgyalás során az élő, bombával megrakott denevérek véletlenül kiszabadulása felgyújtotta az egész bázist, és az egész bázist felégette. nd. Noha ezek a szerencsétlenségek kudarcot jelentettek, egyben bizonyították a denevérek gyújtóképességét is.

Egy sikeresebb teszt során a denevéreket ledobták egy szimulált japán falura, és több tüzet is sikerült felgyújtaniuk, bizonyítva, hogy a koncepció, bármilyen bizarr is legyen, valóban működhet. Fieser, a harvardi vegyész úgy becsülte, hogy a denevérbombák akár 4800 tüzet is képesek kiváltani egyetlen küldetés során, míg a hagyományos gyújtószerkezetek mindössze 400-at – ez a pusztító képesség 12-szeres növekedése.

Az ígéretes eredmények ellenére a projekt előrehaladása lassú volt, technikai kihívások és bürokratikus akadályok miatt. 1943-ban a hadsereg légiereje elvesztette érdeklődését, és átadta a projektet a haditengerészetnek. A „Project X-Ray” névre keresztelt haditengerészet folytatta a tesztelést a utahi Dugway Proving Groundon, ahol a denevérek sikeresen tüzet gyújtottak szimulált ellenséges városokban. A terv az volt, hogy 1944 májusáig egymillió gyújtószerkezetet gyártanak tömegesen.

De ahogy a Project X-Ray a gyártás küszöbén állt, az amerikai hadsereg figyelme egy másik, még erősebb fegyverre, az atombombára helyeződött át. Egy washingtoni utazása során Adams értesült erről a másik titkos projektről, bár „buta ostobaságnak” minősítette. Utólag világossá vált, hogy az atomfegyverek pusztító ereje szükségtelenné tette a denevérbombák továbbfejlesztését. 1944 végére a haditengerészet lemondta a Project X-Ray-t, megpecsételve annak sorsát, mint a történelem egyik legfurcsább háborús kísérletét.

Ezeket a cikkeket is érdemes elolvasni:

A 19-es járat eltűnése: a Bermuda-háromszög rejtélye
A Piltdown-ember hazugsága: A 20. század legnagyobb tudományos megtévesztése