1945. július 16-án új korszak kezdődött az emberiség történetében az új-mexikói sivatagban. Az Egyesült Államok itt hajtotta végre első sikeres nukleáris atomrobbantását, a villanás után egy plutóniumbomba gombafelhője szökött az ég felé. Az amerikai atombomba-fejlesztés éveken át tartott, kb. 2 milliárd dollárt emésztett fel és rengeteg zseniális elme titkos együttműködését igényelte. Ám el sem indult volna, ha nincs Szilárd Leó és az ún. Einstein-Szilárd-levél. Alább a részletek.
A magyar fizikus arra is gondolt, amire még Einstein sem
1939. július 12-én két magyar emigráns tudós kopogtatott Albert Einstein Long Island-i házának ajtaján: Szilárd Leó és az 1963-ban fizikai Nobel-díjat elnyerő Wigner Jenő.
A találkozónak meghatározó jelentősége volt történelmünk alakulása szempontjából. Szilárd Leó, akiről egy francia biokémikus azt tartotta, hogy “úgy bővelkedik az ötletekben, mint egy maori főnök feleségekben” arról próbálta meggyőzni a modern fizikát többedmagával megteremtő német disszidens tudóst, hogy közösen forduljanak az amerikai hatóságokhoz, mert az év elején történt nagy jelentőségű németországi felfedezések alapján lehetséges minden korábbinál pusztítóbb erejű atombombák építése.
Einstein válasza tömör volt: “Daran habe ich gar nicht gedacht” (Erre egyáltalán nem gondoltam). A fizikusok kiválóan ismerték egymást, hisz Németországban korábban éveken át együtt dolgoztak. A levél tehát hamarosan meg is született, ám kalandos körülmények között jutott el végül Roosevelt elnökhöz.
- Ez is érdekelhet: Az emberiség felét megsemmisítené egy orosz-amerikai nukleáris háború
Szilárd Leó 1960-ban. Fotó: Creative Commons
Mi van, ha a németek dobják az első atomot?
Szilárd Leót már az 1930-as évek közepétől foglalkoztatta az a gondolat, hogy ha lehetne találni egy olyan kémiai elemet, amelynek atommagja egy neutron elnyelése után hasad és ennek során két neutront bocsát ki, ráadásul ebből az elemből fel is lehetne halmozni egy kritikus mennyiséget, akkor pusztító erejű bombákat lehetne készíteni. Évekig kereste ezt az elemet, ám végül nem ő, hanem a német Otto Hahn és asszisztense, Fritz Strassmann találtak rá 1938 végén. Eredményeiket pedig 1939 januárjában publikálták (még nem volt háború, a világ tudóstársadalma még ilyen témákban is szabadon publikálta eredményeit). Ez az anyag volt urán.
Szilárdban ekkor szólalt meg a vészcsengő: ha a műszaki és természettudományokban akkor világelső Harmadik Birodalom képes a fenti elv gyakorlatba ültetésére, akkor a nácizmus könnyű győzelmet arathat bárhol a világban.
- Olvass tovább nálunk: Az USA gigantikus fegyvercsomaggal dühíti Kínát
Az Einstein-Szilárd levél fakszimiléje. Fotó: Creative Commons
Figyelmeztetés az amerikai elnöknek
Az első gondolata az volt, hogy felkeresi korábbi kollégáját, Albert Einsteint, hogy személyes kapcsolatait latba vetve érje el a belga királyi családnál: ne adják el belga Kongó uránját a németeknek. Akkoriban ugyanis mindössze Csehszlovákiában, az Egyesült Államokban és Kongóban bányásztak uránt, előbbi pedig már német megszállás alatt állt. Bár a magyar fizikusoknak is meglehetősen nagy respektje volt Amerikában, Einsteiné messze túlnőtt ezen, ezért is kérték meg őt az aláírásra.
- Íme egy másik cikk a témában: 5 ok, amiért az Egyesült Államok legyőzhetetlen
Július 12-én e levélnek csupán a piszkozata készült el a belgiumi amerikai nagykövetnek címezve. Szilárd németül tollba mondta, Wigner leírta, Einstein pedig aláírta. Wigner javaslatára egy második, bővebb levél is készült a Külügyminisztériumnak, amiben összefoglalták, miért fordulnak az amerikai nagykövethez. Szilárd azonban hazatérve találkozott Alexander Sachsszal, aki jelezte, hogy már beszélt Roosevelt elnökkel az uránban rejlő lehetőségekről. Mivel Sachsnak közvetlen bejárása volt az elnökhöz, úgy döntöttek, inkább személyesen Roosevelthez fordulnak az ügyben és kérik a szükséges lépések megtételére.
Ezt a levelet augusztus elején tisztázták Einsteinnel németül, hazatérve pedig a tartalmát Szilárd lediktálta gyorsírójának, Janet Coatesworthnek, aki buggyantnak gondolta, hisz a levélben szuperbombákról volt szó. Az augusztus 2-ra keltezett levél végül csak októberben landolt Roosevelt asztalán. Annak eredményeképp egy bizottság alakult néhány ezer dolláros támogatással azért, hogy Szilárd folytathassa kísérleteit az uránnal és a moderátorként javasolt grafittal.
- Ez is érdekelhet: Besült a NASA holdprogramja, magyar műszerekkel a fedélzetén ragadt a rakéta a Földön
A bombákat végül ledobták Japánra. Fotó: pixabay
Mindenki megbánta
Az atombombához vezető Manhattan-projekt végül csak 1942 közepén indult el teljes gőzzel, ám ebben Einstein már nem vett részt. A hidrogénbomba későbbi atyja, Teller Ede, az első atomreaktort felépítő Szilárd Leó, a számítógép atyjának is nevezett Neumann János, vagy a későbbi Nobel-díjas Wigner Jenő viszont igen.
Einstein egyébként 1946-ban úgy fogalmazott, hogy ha tudta volna, hogy a németek nem lesznek képesek atombombát előállítani, akkor nem írta volna alá a levelet (ezzel nem indította volna el az amerikai atombomba kifejlesztését). Szilárd pedig az 1945 júliusi sikeres robbantás után figyelmeztette (volna) Roosevelt elnököt: ne vesse be a fegyvert Japán ellen, inkább csak valamiféle erődemonstrációt tartson vele. Levele azonban már nem érte el halála előtt a súlyos beteg elnököt. Truman elnök pedig később úgy döntött, Japán hatalmas áldozatokkal járó inváziója helyett inkább beveti az atombombát. Szilárdnak élete végéig súlyos lelkifurdalása volt a levél és annak következményei miatt. Nem véletlen, hogy számos, az atomenergia békés felhasználását hirdető mozgalomnak, konferenciának lett aktív résztvevője.
A National Geographic Einstein életéről szóló sorozata, a Géniusz első évada így ragadta meg a levél megírását és Roosevelthez való eljuttatását:
