A kínai TikTok rövid idő alatt rendkívüli népszerűségre tett szert, ám az alkalmazás mögött Nyugaton titkosszolgálati és adathalász szálakat sejtenek, ezért nemzetbiztonsági indokokra hivatkozva több helyen is korlátozták már a használatát. Az Egyesült Államok tegnap törvényt fogadott el, ami elvezethet a TikTok teljes betiltásához is a szuperhatalom polgárai számára (más kérdés, hogy a 21. században ez nehezen elérhető, hisz hírek szerint Kínában is látogatják a polgárok az ottani tiltott, nyugati weboldalakat). Kérdés, hogy mit lép Magyarország?
Az amerikaiak rettegnek a TikTok-tól
Az amerikai képviselőház nagy többséggel elfogadta szerdán azt a törvényt, amely elvezethet a népszerű közösségi videóalkalmazás, a TikTok betiltásához az Egyesült Államokban, írja az MTI. A kongresszus pártvonalak mentén általában élesen megosztott alsóháza ezúttal jelentős támogatással, 352 igen szavazattal, 65 nem ellenében szavazta meg a törvényjavaslatot. A jogszabály előírja a közösségi oldal kínai tulajdonosának, hogy a hatályba lépést követő 6 hónapon belül adja el az Egyesült Államokban működő, 170 millió felhasználóval rendelkező leányvállalatát egy amerikai cégnek, ellenkező esetben annak működését megtiltják.
A törvényjavaslat beterjesztői szerint a kínai alkalmazás nemzetbiztonsági kockázatot jelent az Egyesült Államok számára, mert a kínai tulajdonos, a ByteDance nevű technológiai vállalat a kínai kormányzat befolyása alatt áll, és a hatályos kínai törvények értelmében bármikor arra kötelezhetik, hogy átadja felhasználóinak adatait a kínai állam számára.
Biden támogatja a betiltást, Trump árnyaltabban fogalmazott
A képviselőházi szavazást követően a jogszabály a felsőház, a szenátus elé kerül, amelynek többségi, demokrata vezetője, Chuck Schumer szerdán annyit mondott, hogy a törvényhozási testület áttekinti majd a törvényt, amint az megérkezik hozzá, ugyanakkor részleteket nem említett, és nem kötelezte el magát amellett, hogy a jogszabályt szavazásra a szenátorok elé terjeszti. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnöke szerdán sürgette a szenátust, hogy mielőbb fogadja el a jogszabályt. Joe Biden elnök jelezte, hogy amennyiben elé kerül a törvény, alá fogja írni.
Donald Trump, a republikánusok nem hivatalos elnökjelöltje fenntartásait hangoztatta a törvénnyel kapcsolatban. Azt mondta, egyetért azzal, hogy a TikTok nemzetbiztonsági fenyegetést hordoz az Egyesült Államok számára, de úgy vélte, hogy ugyanúgy nemzetbiztonsági kockázatot jelent a Facebook, amely véleménye szerint előnyhöz jutna a kínai közösségi oldal betiltása révén.
A kínai külügyminisztérium közleményben figyelmeztette a Képviselőházat a döntés előtt, a ByteDance pedig tiltakozott burkoltan fenyegetve 7 millió amerikai kisvállalkozás nehéz helyzetbe kerülésével. A kínai közösségi videóalkalmazás használata egyébként az amerikai kormányzati eszközökön már jelenleg is tilos, ahogy számos szövetségi állam kormányzatának informatikai eszközein sem engedélyezett a TikTok.
De mi a helyzet Magyarországon?
Mint az közismert, hazánk igyekszik jó kapcsolatokat ápolni Kínával, ennek számos jelét adta az elmúlt időben, elég csak az 5G hálózat kiépítésére utalni a kínai Huawei segítségével, mely cég vörös posztó a nyugati kormányok szemében.
A magyar kormány ezért – szemben például az ír, a francia, a román vagy az olasz kormányokkal – még csak nem is vizsgálódik a TikTok működése kapcsán. Szó sincs arról, hogy betiltsák a kormánytisztviselők részére, mint az történt például Németországban, Hollandiában vagy Csehországban.
A hazai TikTok-felhasználók népes táborának tehát úgy tűnik, nem kell félnie semmilyen kormányzati korlátozástól. Sőt, Orbán Viktor miniszterelnök 2022-ben indította el a saját TikTok-csatornáját, ahol jó pár videó ért el remek eredményeket és nem úgy tűnik mintha abba szeretné hagyni a tartalomgyártást a kínai platformra.
Ez is érdekelhet:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
A kézikönyv, ami a boszorkányüldözések új hullámát indította el a 15. században
7 nevetséges amerikai törvény, amiért börtönbe mehetsz
Így fest a Föld alkonyata a napfordulókkal az űrből
S-70: az oroszok saját drónjukat lőtték le?
136 év után megfejthették Hasfelmetsző Jack rejtélyét
A hacker, aki egyedül megmentette az egész internetet