• Ukrajna
  • Egyesült Államok
  • Oroszország
  • történelem
  • Daily News Hungary
hm-logohm-logohm-logohm-logo
  • Külföld
  • Belföld
  • Trend
  • MIX
  • Kult+Múlt
  • Utazás
✕
Rendkívüli hírek
Tárnoki Ágnes Tárnoki Ágnes · 2024.11.02.
· MIX

Így ünneplik a halottak napját a világ körül: 3 csodálatos hagyomány

Forrás: Depositphotos

Ugyan a különböző kultúrák között vannak árnyalatnyi eltérések, október utolsó és november első napjait az emberek világszerte a halottaiknak és a rájuk való emlékezésnek szentelik. A magyar dátumokkal, a mindenszentekkel és halottak napjával nagyjából tisztában vagyunk.

Természetesen mindenki találkozott már a halloween, de lehet, hogy még a día de los muertos fogalmával is. Azt már viszont kevesebben tudják, hogy pontosan mi áll az ünnepi szokások hátterében a világ különböző pontjain.

Magyarországon november elsején mindenszentek, másodikán pedig a halottak napját ünnepeljük. A két nap sok szempontból teljesen összeforrt, pedig ahogy a neveik is sugallják, szigorúan véve két különböző keresztény jeles napról van szó. Mindenszenteknek alapvetően nem sok köze volt az elhunytakhoz: eredetileg ezen a napon azokra a szentekre emlékeztünk, akiknek már nem jutott külön naptári ünnep.

Manapság vallástól függetlenül is általában ezen a két napon megyünk ki a temetőkbe, hogy mécsest gyújtsunk és halottainkra emlékezzünk. A halottak napi szokások minimális eltérésekkel ugyanígy működnek a legtöbb keresztény európai országban. Más kultúrák esetén azonban értelemszerűen különböznek a bevett szokások is, és ezeket manapság sokszor leginkább csak a hagyományőrzés tartja életben.

Halottak napja

Forrás: Depositphotos

A kelta halottak napja

Annak ellenére, hogy mára a halloween globális jelenséggé nőtte ki magát, az eredeti verzió még a kelták idejéből származik, ami aztán főleg a kivándorló íreknek köszönhetően terjedt el az Egyesült Államokban a 19. század folyamán. Az ősi pogányünnep eredetileg a Samhain (kiejtés: “szaun”) nevet viselte, és a szüret végét, valamint a téli időszak kezdetét jelezte.

A hiedelem szerint az elhunytak lelkei ezen a napon tértek vissza, hogy meglátogassák otthonukat, az év során elhunytak pedig ekkor kezdték meg útjukat a túlvilágra. A legendák szerint ilyenkor azonban a gonosz szellemek is átjutottak az élők világába, így a falvakban óriási tüzeket gyújtottak, hogy elijesszék őket, és az emberek maszkokkal és álruhákkal fedték el valódi kilétüket.

Az évszázadok során aztán az ünnepre számtalan “réteg” rakódott az idegen befolyásoknak köszönhetően. Először a római halottak napját (vagy inkább napjait), a Feraliát vették át, amit februárban tartottak, nem sokkal később pedig a keresztény tradíciók következtek. Érdekesség, hogy a keresztény halottak napja eredetileg májusra esett, és csak a 8. században rakták át novemberre, valószínűleg azért is, hogy a pogány ünnepeket visszaszorítsák.

Az eredeti szokásokból napjainkra viszonylag kevés maradt meg, de azt a médiának hála szinte mindenki ismeri: töklámpások, gyertyák, természetfeletti tematikájú dekoráció és beöltöző gyerekek – főleg az angolszász térségben.

Halloween

Forrás: Depositphotos

Día de los muertos

Manapság a halloween mellett talán a día de los muertos az a másik halottak napjához kapcsolódó hagyomány, ami világszerte nagy ismertségre tett szert. A mexikói ünnepet Latin-Amerika néhány más országában, valamint az Egyesült Államok egyes részein is tartják, főleg a spanyolajkú kisebbségnek köszönhetően.

Ez a hagyomány elsősorban arról vált ismertté, hogy az emberek ezeket a napokat a gyászolás helyett sokkal inkább az elhunytak életének ünneplésével töltik. Eredetileg az ünnepség egy hónapig is eltartott, de a katolikus spanyol gyarmatosítok érkezése után a dátumot november első két napjához igazították. A día de los muertos ugyanis egyáltalán nem az európai spanyoloktól ered: ott a halottak napja alig különbözik a miénktől.

Día de los muertos

Día de los muertos
Forrás: Depositphotos

Mexikón belül is vannak kisebb eltérések a szokásokban, de a legfőbb elemek közé tartozik például egyfajta szentély (spanyolul ofrenda) felállítása, amit a halottak fényképeivel, kedvenc ételeikkel, virágokkal és gyertyákkal díszítenek fel. Ezenkívül az emberek ilyenkor a temetőben a sírokat is feldíszítik, így idézve meg a halottaik szellemét.

Az eseménynek valóban kifejezetten ünnepi hangulata van, az emberek kivonulnak az utcákra, beöltöznek, zenélnek és feldíszítik a házakat. Természetesen elmaradhatatlan kellékek a csontváz vagy koponya alakú dekorációs elemek, papírkivágások és a sütemények. A vidám hangulatú szokás az utóbbi időben különösen nagy népszerűségre tett szert a turisták körében is, aminek köszönhetően sok helyen egészen nagyszabású fesztivál lett belőle.

Ezeket is érdemes elolvasni:

A Pannonia motorok – 70 éve kezdték gyártani a világ legszebb motorját, a magyarok büszkeségét

Két ősi város maradványát is feltárták a selyemút mentén

Ha szeretnéd segíteni a HellóMagyar munkatársainak munkáját és a független újságírást,
itt tudod támogatni az oldalunkat
Európa Írország kultúra Mexikó
Megosztás

Érdemes elolvasni

  • Feltételezhetően orosz eredetű hekkercsapat csapott le egy magyar geotermikus termelőrendszerre

  • Hátborzongató: Megtalálták a 25 éve apja által megölt és feldarabolt K. Péter holttestét – KÉPEK

  • Új CAF villamosok érkeznek Budapestre – kirobbant a vita a használhatóságukról

  • Ennyibe kerül egy nap a Balatonnál 2025-ben – már nem a retró nyaralásokról szól a magyar tenger

  • Miért nem érte el a VR a nagy áttörését?

  • Hivatalos: Oroszország a bűnös a Malaysia Airlines MH17-es járatának lelövéséért

Kapcsolódó cikkek

10 hadvezér
2025.07.10.

10 hadvezér, akik rossz döntésekkel írták be magukat a történelembe


Olvasson tovább
Megtalálták a világegyetem legpokolibb helyét univerzum
2025.07.09.

Az univerzum vége: kiszámolták, hogy mikor fog a világ mindenestül megsemmisülni


Olvasson tovább
Gízai Nagy Piramis
2025.07.09.

Mi van a Gízai Nagy Piramisban, ha nincs benne múmia?


Olvasson tovább
Krisna-völgy, Somogyvámos
2025.07.09.

Magyarország legnagyobb spirituális fesztiválja 30 éves – így ünnepel a Krisna-völgy


Olvasson tovább
rkk_336x280px

Érdemes elolvasni

stso

Adatkezelési tájékoztató

Süti (cookie) kezelése

Jogi közlemény

Szerzői Jogok

Hirdess velünk

Impresszum

© 2025 HelloMagyar. Minden jog fenntartva! | Szerver: levixdc.hu
Olvastad már?
Feltételezhetően orosz eredetű hekkercsapat csapott le egy magyar geotermikus termelőrendszerre

Feltételezhetően orosz eredetű hekkercsapat csapott le egy magyar geotermikus termelőrendszerre

Tovább olvasok
Hátborzongató: Megtalálták a 25 éve apja által megölt és feldarabolt K. Péter holttestét – KÉPEK

Hátborzongató: Megtalálták a 25 éve apja által megölt és feldarabolt K. Péter holttestét – KÉPEK

Tovább olvasok
Új CAF villamosok érkeznek Budapestre – kirobbant a vita a használhatóságukról

Új CAF villamosok érkeznek Budapestre – kirobbant a vita a használhatóságukról

Tovább olvasok
Ennyibe kerül egy nap a Balatonnál 2025-ben – már nem a retró nyaralásokról szól a magyar tenger

Ennyibe kerül egy nap a Balatonnál 2025-ben – már nem a retró nyaralásokról szól a magyar tenger

Tovább olvasok
Miért nem érte el a VR a nagy áttörését?

Miért nem érte el a VR a nagy áttörését?

Tovább olvasok
Hivatalos: Oroszország a bűnös a Malaysia Airlines MH17-es járatának lelövéséért

Hivatalos: Oroszország a bűnös a Malaysia Airlines MH17-es járatának lelövéséért

Tovább olvasok
Meghalt egy kárpátaljai magyar férfi, akit állítólag ukrán sorozótisztek vertek meg: Orbán reagált, az ukrán nagykövetet bekérették

Meghalt egy kárpátaljai magyar férfi, akit állítólag ukrán sorozótisztek vertek meg: Orbán reagált, az ukrán nagykövetet bekérették

Tovább olvasok
A világ legöregebb szőlőtőkéje a határtól nem messze: így mutatkozott be Maribor és a megújult Hotel Habakuk

A világ legöregebb szőlőtőkéje a határtól nem messze: így mutatkozott be Maribor és a megújult Hotel Habakuk

Tovább olvasok
Fontos forgalmi változások a Nagykörúton: indul a felújítás második üteme – erre kell számítanunk

Fontos forgalmi változások a Nagykörúton: indul a felújítás második üteme – erre kell számítanunk

Tovább olvasok
Elfogyunk: döbbenetes, hányan hagyták el Magyarországot 10 év alatt

Elfogyunk: döbbenetes, hányan hagyták el Magyarországot 10 év alatt

Tovább olvasok
  • 0
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4