• Ukrajna
  • Egyesült Államok
  • Oroszország
  • történelem
  • Daily News Hungary
hm-logohm-logohm-logohm-logo
  • Külföld
  • Belföld
  • Trend
  • MIX
  • Kult+Múlt
  • Utazás
✕
Rendkívüli hírek
Szerkesztőség Szerkesztőség · 2025.01.02.
· Külföld

Kínának elege van az orosz-észak-koreai szövetségből?

Bár Kína továbbra is jó viszonyt ápol Észak-Koreával, vannak jelek arra vonatkozóan, hogy a Kim Dzsongun és Vlagyimir Putyin Oroszországa közötti egyre mélyülő katonai együttműködést Hszi Csin-ping nem nézi jó szemmel.

Kína sokáig a szinte teljesen elzárt ország egyetlen szövetségese volt, de a tavalyi évet, a diplomáciai kapcsolatok 75. évfordulóját a „barátság évének” nyilvánította. Április óta azonban nem volt magas szintű találkozás a felek között. A korábbi baráti évfordulókkal ellentétben Pekingben ezúttal nem tettek említést ennek megünnepléséről.

Kína már nem olyan udvarias Észak-Koreával

Kína azóta fogta vissza baráti gesztusait, hogy Észak-Korea megkötötte Oroszországgal a kétirányú katonai támogatásról szóló szerződést, amit a szakértők szerint Pekingben igencsak csalódottan vettek tudomásul. A kínai külügyminisztérium hétfői sajtótájékoztatóján erre vonatkozó kérdésre válaszolva Mao Ning szóvivő tagadta, hogy erről lenne szó, kijelentve, hogy a két ország „baráti szomszédok, és mindig is hagyományos barátságot és együttműködési kapcsolatokat ápolnak”.

Putyin és Hszi kínai orosz elnök Oroszország Észak-Korea

Putyin orosz és Hszi kínai elnök. Fotó: Wikimedia

Elemzők a Newsweeknek azonban elmondták, hogy Moszkva és Phenjan erősödő biztonsági kapcsolatai nem tetszenek Kínának, amely szerintük nyugtalan a lehetséges Észak-Koreába irányuló orosz fegyverszállítások miatt, amelyek növelhetik az instabilitást Peking közvetlen közelében. Az Egyesült Államok és szövetségesei nemtetszésüket fejezték ki, hogy Oroszország észak-koreai csapatokért és lőszerekért cserébe olyan ellátmányt és technikai segítséget nyújthat Phenjan számára, amely megerősítheti Kim, az ENSZ által szentesített ballisztikus rakéta- és nukleáris fegyverprogramját.

Mao Ning, a kínai külügyminisztérium szóvivője elmondta, hogy készek együttműködni Észak-Koreával a köztük lévő kapcsolatok „megőrzése, megszilárdítása és fejlesztése érdekében, a két ország vezetői által elért fontos közös megegyezéssel összhangban.” Amerikai tisztviselők szerint Oroszország MiG-29-es és Szu-27-es vadászrepülőgépeket ígért az észak-koreai katonákért cserébe, Dél-Korea pedig arról számolt be, hogy hamarosan további katonákat küldhetnek Oroszországba.

Peking hangsúlyozta, hogy nem avatkozik be az észak-koreai-orosz kapcsolatokba, és nem valószínű, hogy a közeljövőben nyíltan nemtetszését jelezné, vagy jelentősen csökkentené az Oroszországnak nyújtott gazdasági és diplomáciai támogatását, mivel a „határok nélküli” partnerek továbbra is egységes frontot képviselnek az általuk amerikai hegemóniának nevezett rendszerrel szemben.

Érdemes elolvasni:

  • Az orosz reklámvideón rakétával lelövik a Mikulást
  • Kikényszerítheti Trump a békét 2025-ben?
  • Észak-Korea legnagyobb exportcikke: gigantikus szobrok
Ha szeretnéd segíteni a HellóMagyar munkatársainak munkáját és a független újságírást,
itt tudod támogatni az oldalunkat
Egyesült Államok Észak-Korea Kína Oroszország Ukrajna
Megosztás

Érdemes elolvasni

  • 63 napot töltött egy barlang mélyén egy férfi, és átírta, amit az emberi testről addig tudtunk

  • A Fekete Halál titka: hogyan tudott milliókat megölni a pestis?

  • A MÁV jelentős pályafelújításba kezd június végétől

  • Megdöbbentő összefüggés van a vulkánkitörések és a fák állapota között

  • Az oroszok hétfőn árulják el az ukránoknak a tűzszünet feltételeit

  • Lenyűgöző: 15. századi kódexet találtak Felvidéken!

Kapcsolódó cikkek

oroszország ukrajna háború dmitrij peszkov
2025.05.30.

Az oroszok hétfőn árulják el az ukránoknak a tűzszünet feltételeit


Olvasson tovább
Putyin elnök Oroszország Moszkva Európa orosz
2025.05.30.

Mi történne, ha Oroszország megtámadná a NATO-t?


Olvasson tovább
parajdi sóbánya katasztrófa korond-patak áradás
2025.05.29.

Nem bírta tovább a parajdi sóbánya föld alatti része, víz alá került a Telegdy-bánya


Olvasson tovább
Asztana Nemzetközi Fórum 2025, Kazahsztán.
2025.05.29.

Elkezdődött az Asztana Nemzetközi Fórum 2025 – helyszíni riport Kazahsztánból


Olvasson tovább
rkk_336x280px

Érdemes elolvasni

stso

Adatkezelési tájékoztató

Süti (cookie) kezelése

Jogi közlemény

Szerzői Jogok

Hirdess velünk

Impresszum

© 2025 HelloMagyar. Minden jog fenntartva! | Szerver: levixdc.hu
Olvastad már?
63 napot töltött egy barlang mélyén egy férfi, és átírta, amit az emberi testről addig tudtunk

63 napot töltött egy barlang mélyén egy férfi, és átírta, amit az emberi testről addig tudtunk

Tovább olvasok
<strong>A Fekete Halál titka: hogyan tudott milliókat megölni a pestis?</strong>

A Fekete Halál titka: hogyan tudott milliókat megölni a pestis?

Tovább olvasok
A MÁV jelentős pályafelújításba kezd június végétől

A MÁV jelentős pályafelújításba kezd június végétől

Tovább olvasok
Megdöbbentő összefüggés van a vulkánkitörések és a fák állapota között

Megdöbbentő összefüggés van a vulkánkitörések és a fák állapota között

Tovább olvasok
Az oroszok hétfőn árulják el az ukránoknak a tűzszünet feltételeit

Az oroszok hétfőn árulják el az ukránoknak a tűzszünet feltételeit

Tovább olvasok
Lenyűgöző: 15. századi kódexet találtak Felvidéken!

Lenyűgöző: 15. századi kódexet találtak Felvidéken!

Tovább olvasok
Ingyenes nyitóhétvégével indul a szezon Budapest egyik legnépszerűbb strandján

Ingyenes nyitóhétvégével indul a szezon Budapest egyik legnépszerűbb strandján

Tovább olvasok
Mi történne, ha Oroszország megtámadná a NATO-t?

Mi történne, ha Oroszország megtámadná a NATO-t?

Tovább olvasok
Egy új tanulmány szerint ha nem találunk életet a Földön kívül, csak oda kell vinnünk

Egy új tanulmány szerint ha nem találunk életet a Földön kívül, csak oda kell vinnünk

Tovább olvasok
Ideiglenes sávlezárások Magyarország egyik legforgalmasabb autópályáján

Ideiglenes sávlezárások Magyarország egyik legforgalmasabb autópályáján

Tovább olvasok
  • 0
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4