Egy 784 évvel ezelőtti katasztrófának kevés közvetlen hatása van a mindennapjainkra. Mégis, a tatárjárás meghatározó szimbóluma lett a magyarság hányattatott sorsának. Oktatásunk ezen keresztül is máig generációkat nevel arra, hogy a magyarok a „történelem vesztesei”. A tudomány viszont számtalan új információt hozott felszínre, ezek pedig alaposan átformálhatják a középkori Magyarországról alkotott képünket.
I. Felkészületlenség
Történelemkönyveink IV. Bélát előszeretettel láttatják tehetségtelen uralkodóként, aki belpolitikai küzdelmei miatt nem készítette fel az országot a mongol invázióra. Azonban két körülmény is árnyalja a feltételezett hanyagságot: legkorábban 1237-ben, Julianus baráttól értesültek az ország vezetői arról, hogy Ögödej nagykán birodalma Európa szélén terjeszkedik. Ekkorra már több éve zajlott az európai hadjárat előkészítése és megvalósítása, a mongolok tehát már akkor tudták, milyen célokat akarnak elérni, amikor Magyarországon még nem is sejtették a veszélyt. Emellett nem tagadhatjuk, hogy a Mongol Birodalom számbeli, logisztikai fölényére IV. Béla a lehető legnagyobb odafigyeléssel sem tudta volna felkészíteni az országot.
II. A muhi csata
Néhány éve kerültek a kutatások homlokterébe olyan kínai források, mint amilyen a Yuanshi, a mongol Jüan-dinasztia történetét feldolgozó krónika. Ebben a muhi csatát az ellenfél szemszögéből ismerhetjük meg: kitérnek benne több olyan elemre, amelyek a magyar köztudatban elsikkadtak. A mongolok meglepődtek a magyar haderő számbeli méretein és felfegyverzettségén. Emiatt döntöttek úgy, hogy egy a magyar sereget támadásra provokálják, és megtört hadrendjüket aknázzák ki. A csatában elismerten nagy veszteségek árán tudtak csak felülkerekedni, és mivel a király életben maradt, az ütközetet nem tartották teljes sikernek.
III. Ostromtechnika
Sokáig úgy tartotta a tudomány, hogy a muhi vereség után csak a kőből épített erődítések tudtak ellenállni a hódítóknak, mondván, hogy a főleg könnyűlovasságból álló mongol haderő nem volt berendezkedve várostromokra. A valóság azonban merőben más: a mongolok kínai és muszlim hadmérnököket foglalkoztattak, akik hajítógépekkel, ostromtornyokkal látták el a hadsereget, sőt, az Európában ismeretlen lőport is használták már Kijev bevételénél. Annak ellenére terjedt el ez a tévhit, hogy a legfontosabb forrásunk, Rogerius püspök Siralmas éneke is beszámol egy magyarországi várostromról a tatárjárás alatt.
IV. Biztos, hogy a várak?
Batu kán seregének tehát egyetlen magyar erőd sem jelenthetett akadályt. Akadályt jelenthetett viszont a magyar lakosság szívós, minden talpalatnyi földért küzdő ellenállása. Bugac és Szank mellett már több mint egy évtizede folyik az Árpád-kori monostorok régészeti feltárása. Az ásatásokból kiderült, hogy a templomokat sánccal, falakkal készítették fel a harcra. A pusztítás nyomai meglepők: az emberek mellett fegyverrel megölt marhák, kutyák, macskák maradványait találták. Az értelmetlen mészárlás az ostromlók dühét, a nagy veszteségek megbosszulását jelezhetik.
V. A király menekülése
Béla király menekülése a muhi csata után fejvesztett, reménytelen sodródásként jelenhet meg fejünkben, legalábbis így festették le nekünk az iskolában. Bár a királynak valóban nem sok mozgástere maradt a cselekvésre, menekülése alatt Zágrábban megpróbálta újraszervezni az ellenállást, majd Klissza, onnan Trau várába visszahúzódva megmentette a királyi kincstárat, a Szent Koronát, és ami a legfontosabb, a saját életét. Tettei, ha nem is voltak heroikusak, egy olyan ember tetteinek tűnnek, aki nem adta fel, életben maradása pedig megakadályozta a magyar állam szétesését a legnehezebb órákban.
Szerző: Gál János
