Újabb futurisztikus járművel támad a Tesla

A világ vezető villanyautó gyártó cége igencsak fura terméket jelentett be.

Elon Musk, a világ leggazdagabb embere közismerten különc és kísérletező alkat. Az általa alapított cégek vitathatatlanul a leginnovatívabb vállalatok közé tartoznak, az általuk készített árucikkek pedig mindennek nevezhetőek, csak unalmasnak nem.

Musk egyik első projektje a PayPal nevű online pénzküldő, illetve most már szinte banki szolgáltatásokat nyújtó felület, mely a maga nemében a legelső hasonló platform volt, de komoly hírnevet szerzett és jelentős eredményeket ért el űrhajózási cégével is. A legismertebb mind közül az elektromos autókat gyártó Tesla, mely a gépkocsikon kívül sok más terméket is kínál.

Kapható náluk többek között esernyő és termosz is, de most nem valami újabb apróságot dobtak piacra, hanem a járműpark termékpalettáját színesítették egy új modellel.

Ez pedig nem más, mint egy villanymotor hajtotta quad, mégpedig gyerekeknek.

Mind ez idáig hasonló termék nem szerepelt a kínálatban, úgy tűnik, hogy a cég nyit a fiatalabb generáció felé is. A jármű a Tesla egy másik, szintén merész külsejű négykerekűjét, a Cybertruckot idézi, a névválasztás sem véletlen:

a vadonatúj játékszert Cyberquadnak hívják.

Hasonló kialakítást kapott mint a nagy testvér, ugyanazok a vonalak és formák köszönnek vissza ennél a járgánynál is. A cég honlapján található leírás szerint acélvázat, párnázott ülést és állítható rugózást kapott, valamint hátsó tárcsafékkel és LED-világítással szerelték fel.

A töltést lítium-ion akkumulátorok adják, melyek kb. 25 kilométeres hatótávot biztosítanak, a végsebessége pedig nagyjából 15 km/h.

Az ára elég húzósnak mondható,

1.900 dollárt kér a vállalat egy-egy darabért,

úgyhogy nem valószínű, hogy túl gyakori vendég lesz a játszótereken. Pillanatnyilag csak előrendelni lehet, 2-4 hét szállítási időt ígérnek, kiemelve, hogy nem garantálják a karácsony előtti szállítást.

A Cyberquad egyelőre csak az Egyesült államokban kapható, az európai vásárlóknak biztosan csak a jövő évtől lesz elérhető.

okostelefon chat facebook közösségi fiatalok telefon mobil
Read alsoKomoly biztonsági kockázatot rejt a Facebook Messenger