Ezért nem hatásos a jelenlegi helyzetben a teljes lezárás
Múlt hét hétfőtől Európa egyik legszigorúbb vírusvédelmi korlátozásait vezették be Szlovákiában. A napi.hu által szemlézett Új szó írja, hogy a most kielemzett adatok szerint az intézkedés közel sem hozott kielégítő eredményeket.
A múlt hónap közepén északi szomszédunknál nagyon durván berobbant a járvány, meredeken emelkedtek az esetszámok és egyre többen szorultak kórházi ápolásra. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy
megjött az emberek oltakozási kedve,
közel 300 százalékkal nőtt az első oltást felvettek száma.
Ugyanakkor a kormány drasztikus lépés mellett döntött november 22-én, tehát majd’ két hete szinte teljesen bezárkózott az ország, a napi fogyasztási cikkeket árusító boltokon kívül minden bezárt és kijárási tilalom van érvényben.
Az intézkedésnek egy nem várt hatása is lett, ugyanis felére zuhant a vakcina után érdeklődők száma. Valószínűleg ennek két magyarázata lehet; azok a tízezrek, akik most fertőződtek meg és a gyógyulásokat követően már védettnek számítanak, nem látják értelmét az oltás felvételének. Illetve mivel
a korlátozó intézkedések nem tesznek különbséget oltott és oltatlan között,
így nincs motiváció az injekcióra.
Európa más országaiban, ahol ettől eltérő utat választottak és a szankciók főként az oltatlanokat sújtják, sokkal jobb eredményeket érnek el. Belgiumban azt követően, hogy a vendéglátóegységeket már csak oltási igazolvánnyal lehet látogatni
20 százalékkal többen kérték a vakcinát.
Hasonló a helyzet Németországban is, az ottani kormány szintén az ilyen típusú védekezés mellett tette le a voksát és a statisztikák szerint nekik volt igazuk.

Érdemes elolvasniAz osztrákok után a szlovákok és a csehek is szigorítanak
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Meghalt egy kárpátaljai magyar férfi, akit állítólag ukrán sorozótisztek vertek meg: Orbán reagált, az ukrán nagykövetet bekérették
A világ legöregebb szőlőtőkéje a határtól nem messze: így mutatkozott be Maribor és a megújult Hotel Habakuk
Fontos forgalmi változások a Nagykörúton: indul a felújítás második üteme – erre kell számítanunk
Elfogyunk: döbbenetes, hányan hagyták el Magyarországot 10 év alatt
Tömegesen bocsátják el magyar dolgozóikat, inkább vendégmunkásokat alkalmaznak a cégek: a kormány cáfol
10 hadvezér, akik rossz döntésekkel írták be magukat a történelembe