800 éves ember és mamut közötti együttélésről árulkodik egy szibériai temető

Egy szibériai mamuttemető rengeteg információval szolgált arról, hogyan éltek együtt az emberek az elefántok szőrös rokonaival azok kihalásának végső időszakában. Sajnos a legjobb bizonyítékok egy részét elefántcsontvadászok ellopták.

Nem kis teljesítmény, hogy az emberiség képes volt túlélni Szibériában az Északi-sarkkör felett, ráadásul a jégkorszak végén, de a bizonyítékok egyértelműen azt mutatják, hogy valóban sikerült.

Az IFLScience beszámolója szerint a legnagyobb tényezői ennek a mamutok lehettek, amelyek ételt, ruházatot és eszközökhöz való csontokat biztosítottak. A Berelekh nevű folyó melletti lelőhely azt sugallja, hogy az utóbbi két forrás volt a legfontosabb.

Illusztráció: Julius H./Pixabay

Több mint 150 mamut egy helyen Szibériában

A folyó bal partján egy olyan hely található, ahol legalább 156 mamut csontjai kerültek elő.

Amikor a tudósok először megvizsgálták ezt a helyet 1970-ben, azt hitték, hogy a mamutok maradványai természetes módon gyűltek össze a folyó mentén.

Az elefánttemetők legendája – ahol az öregedő állatok puha fűvel táplálkoznak – nem nyert megerősítést, így az volt a legvalószínűbb feltételezés, hogy a folyó messziről szállította ide a csontokat.

Azonban a részletesebb vizsgálatok kimutatták, hogy erre nagyon kevés esély volt.

A kezdeti feltételezéssel ellentétben, miszerint az emberek 50-80 évvel a mamutcsontok felhalmozódása után érkeztek, Dr. Vladimir Pitulko, az Orosz Tudományos Akadémia kutatója vezette munka arra utal, hogy az emberek és a mamutok egy időben voltak jelen.

A csontok kora túl változatos ahhoz, hogy tömeges kihalási eseményt kiáltsunk, és a folyó is túl gyenge volt ahhoz, hogy ilyen mennyiségű csontot sodorjon le.

Úgy tűnik tehát, hogy az emberek voltak a felelősek. Ellentétben más lelőhelyekkel, itt nincs egyértelmű bizonyíték a mamuthús fogyasztására, ugyanis a nyúlhús sokkal gyakoribb táplálék volt.

Pitulko és társai arra a következtetésre jutottak, hogy a mamutok fő értéke az agyarukban rejlett. Akkor, mint most, az elefántcsont volt az ormányosok áldása és átka egyszerre.

Nem biztos, hogy az emberek vadászták a mamutokat, vagy csak az elhullott példányokat gyűjtötték be – de bármi is legyen az igazság, a helyszín valószínűleg egyfajta műhely volt, ahol a csontokat megmunkálták. Az agyarakat és csontokat, amelyeket a legjobbnak ítéltek az eszközkészítéshez, ide szállították faragásra.

A Berelekh helyszínen található mamutok háromnegyede nőstény volt, valószínűleg azért, mert kisebbek voltak, vagy mert az egyenes agyaraik értékesebbek voltak, mint a hímek görbe agyarai.

A csontok 13 700 és 11 800 év közötti időszakra tehetők, de a legtöbb a későbbi időszakból származik. A nagy csontok egy helyen vannak, míg közelükben található az emberek lakhelye, ahol az elefántcsont megmunkálásának nyomai láthatók.

Az időszak 12 400 és 11 800 év között az úgynevezett Bølling-Allerød felmelegedésbe esik, a pollen arra utal, hogy a régió kedvezőbb volt az emberek számára, de legalább kevésbé lakhatatlan. Az új vizsgálatok azt mutatják, hogy a helyszínt nem lakták állandóan, hanem vissza-visszatértek oda.

Bár ez a helyszín fontos, sokkal többet is elárulhatott volna, 1947-ben például 50 agyart adtak el Berelekhből.

Ma már nehezebb lenne kifosztani ezeket a mamutokat, mivel a legközelebbi város 60 kilométerre található. Azonban korábban volt egy falu mindössze 2 kilométerre lefelé a folyón, ahol az elefántcsontot értékesítették.

Sok kérdés maradt megválaszolatlanul

Például az, hogy honnan származnak azok a csontok, amelyek az évezredek során elszórva kerültek a helyszínre, mielőtt az aktivitás fokozódott volna?

Bár Berelekh lelőhelye egyedinek tűnt, amikor felfedezték, ma már tudjuk, hogy csak egy a számos hasonló mamuttemető közül Észak-Eurázsiában. Ha más helyszínek is hasonló eredetűek, az arra utal, hogy a mamutvadászat széles körben elterjedt szokás volt akkoriban.

Hasonló következtetésekre jutottak a Jana nevű paleolitikus helyszín kapcsán is, szintén Észak-Szibériában, bár ott az állatok elhalálozási aránya valamivel alacsonyabb volt.

Érdemes elolvasni:

• Az ókori görögöknek meglehetősen extrém háziállataik is voltak
• A legendás kakas, ami 18 hónapig fej nélkül élt