Egy új csillagrendszerben három csillag kering egymás közvetlen szomszédságában

Sosem találtak még három olyan közeli csillagot, mint az újonnan felfedezett csillagrendszerben.

Vannak csillagok, amik egyedül állnak a bolygók között, például a mi Napunk. A legtöbbjük azonban kettős csillagrendszerben létezik, ahol két csillag kering egymás körül. Egyesek olyan közel vannak egymáshoz, hogy kölcsönhatásaik gyakori robbanásokhoz vezetnek, míg mások olyan távol vannak egymástól, hogy alig kell tudomásul venniük egymás létezését. Természetesen a kettő között is sokféle kombináció létezik.

Ritkább, de még mindig nem szokatlan, hogy három vagy több csillagot tartalmazó rendszereket találunk. Ha ez megtörténik, akkor azonban ritkán egyenrangú partnerségről van szó. Sokkal gyakoribb a legközelebbi szomszédos csillagrendszerünkhöz hasonló helyzet. Az Alpha Centauri A és B olyan távolságban kering egymás körül, mint a Nap és az Uránusz, míg a Proxima Centauri kívül áll, nagyjából tízezerszer olyan messze a párostól, mint a Föld a Naptól.

A legközelebbi triád

Egy újonnan felfedezett hármas csillagrendszerben, a TIC 290061484, szintén két csillag van, amelyek jóval közelebb vannak egymáshoz, mint bármelyik a harmadikhoz, de ez nem teszi a legkülső csillagot távoli betolakodóvá. Ehelyett mindössze 24,5 nap alatt kerüli meg a rendszer közös barycentrumát. Összehasonlításképpen: a Merkúrnak 88 napba telik a Nap körül keringenie. Eközben a belső csillagok kivételesen szoros ölelésben vannak, mindössze 1,8 nap alatt kerülik meg egymást.

A három csillag mindegyike nagy tömegű, és figyelemre méltóan hasonló, 6,85, 6,11 és 7,90 naptömegű. Az ilyen csillagok fényesen égnek, hőmérsékletük három és fél-négyszerese a Napénak. Még egy negyedik csillag is kapcsolódik a rendszerhez, de a Jupiternél nagyobb távolságban és kilenc évig tartó pályáján inkább megfigyelő, mint résztvevője a csillagrendszer dinamikájának.

Régóta keresték

A felfedezés figyelemre méltó aspektusa, hogy milyen hosszú idő telt el az előző rekordtartó megtalálása óta. 1956-ban fedezték fel a Lambda Tauri csillagrendszert, amelyben a legkülső csillag 33 nap alatt kering.

A távcsövek azóta elért látványos fejlődésének köszönhetően, beleértve az olyan műszerek elhelyezését az űrben, mint a mostani felfedezésért felelős TESS (Transiting Exoplanet Survey Satellite), több millió csillag mozgását térképezhettük fel. A csillagászok azon tűnődtek, vajon találtak-e valamilyen alapvető korlátot, amely megakadályozza a közelebbi rendszerek kialakulását.

A TIC 290061484 különlegességét csak azért sikerült azonosítani, mert a csillagok a mi perspektívánkból nézve egymás előtt haladnak el, ami a TESS által keresendő bolygók által okozott bukkanásokhoz hasonló beesésekhez vezet a fényükben. A TESS adatait átkutató neurális hálók a TIC 290061484-t további vizsgálatra érdemesnek találták.

Helyes riasztás volt

A következő szakaszban a polgári tudósok átnézték a számítógépek által megjelölt példákat. Felismerték, hogy a TIC 290061484 valami különleges, és továbbadták az MIT professzorának, Saul Rappaportnak és más szakembereknek, akik a The Astrophysical Journal folyóiratban publikálták a tanulmányt.

„Elsősorban kompakt többcsillagú rendszerek, szokatlanul pulzáló csillagok kettős rendszerekben és furcsa objektumok jeleit keressük” – mondta Rappaport egy nyilatkozatban. „Izgalmas egy ilyen rendszer azonosítása, mert ritkán találunk ilyeneket, de lehet, hogy gyakoribbak, mint azt a jelenlegi számítások sugallják.”

A felfedezés szempontjából döntő volt, hogy a csillagok egy síkban, oldalirányban keringenek felénk, de az, hogy mindhárom csillagnak ugyanaz a síkja van, növeli a csillagcsirendszer stabilitását is. „Úgy gondoljuk, hogy a csillagok ugyanabból a növekedési folyamatból alakultak ki együtt, ami megzavarta volna a bolygókat abban, hogy bármelyik csillag körül nagyon szorosan kialakuljanak” – mondta Rappaport.

A teljes csillagrendszer egyszerre robban majd fel

A csillagok olyan szorosan kapcsolódnak egymáshoz, hogy végül összeolvadnak, ahogy óriásfázisukban felpuffadnak, írja az IFLScience. Az ilyen nagy csillagok csillagászati szempontból rövid életűek, és várhatóan még legfeljebb 40 millió évük van hátra. Egyenként majdnem elég nagy tömegűek ahhoz, hogy szupernóvaként végződjenek, és az egyesített tömegük minden bizonnyal elegendő lesz ahhoz, hogy robbanásszerűen kialudjanak.

„A rendszer kompakt, széleken elhelyezkedő konfigurációjának köszönhetően meg tudjuk mérni a csillagok pályáját, tömegét, méretét és hőmérsékletét” – mondta Dr. Veselin Kostov, a NASA munkatársa, a tanulmány első szerzője. „És tanulmányozhatjuk, hogyan alakult ki a rendszer, és megjósolhatjuk, hogyan fejlődhet tovább”.

Ez is érdekelhet:

• Hogyan keletkezett a Hold? Egy bolygó a Föld belsejében
• 80 évente ismétlődik ez az égi jelenség, de úgy tűnik, most hiába várjuk