Másfél millió éves csonteszközöket találtak Afrikában, amik átírhatják az emberi történelmet
Új, Tanzániában felfedezett csontleletek szerint több mint egymillió évvel korábbra nyúlik vissza a csonteszköz-készítés technológiájának kezdete, mint korábban gondoltuk. Az Olduvai-szurdokban régészek számos csonteszközt tártak fel, amelyeket feltehetően a Homo habilis, egy ősi emberi faj készített és használt 1,5 millió évvel ezelőtt.
Kőeszközökről eddig is tudtunk, a csont új nyersanyag
Az olduvai kultúráról, amelynek tagjai ezeket a csonteszközöket készítették, már korábban is tudtuk, hogy olyan kőeszközöket használt, amelyek 2,5 millió évre nyúlnak vissza. Az újonnan azonosított csontleletek azonban azt mutatják, hogy eszköztechnológiájuk sokkal összetettebb, fejlettebb és kifinomultabb volt, mint azt eddig gondoltuk.

Fotó: CSIC
Ignacio de la Torre, a Spanyol Nemzeti Kutatási Tanács régésze szerint ez a felfedezés arra utal, hogy a korai emberek idővel jelentősen kibővítették technológiai eszközeik választékát, hiszen korábban csak kőeszközöket készítettek, utána viszont új nyersanyagokat is bevontak a potenciális eszközök repertoárjába. A technológiai potenciál ezen bővülése a kognitív képességek és mentális sablonok fejlődésére is utal. Ezek a homininek megértették, hogyan lehet a kőpattintás technikai újításait átültetni a csonteszközök gyártásába.
27 csontot találtak, némelyik majdnem 40 centi hosszú
A CNN szerint a 2015 és 2022 között végzett ásatások során a régészek 27 olyan csontot találtak, amelyek egyértelműen megmunkálás nyomait mutatták. Ezeket szándékosan törték és pattintották, hogy éles, nagy teherbírású eszközöket hozzanak létre. Egyes csontok közel 38 centiméter hosszúak. Az eszközök többnyire elefánt- és vízilócsontokból készültek, pontos felhasználásuk pedig egyelőre ismeretlen, de a kutatócsoport szerint valószínűleg húsfeldolgozásra használhatták őket.
Szakértők valószínűnek tartják, hogy a csonteszközök gyártása szerepet játszhatott az olduvai kultúrából az azt követő acheuli kultúrába való technológiai átmenetben, amely körülbelül 1,7 millió évvel ezelőtt kezdődött és 150 ezer évvel ezelőtt ért véget, írja az EurekAlert. Ez az innováció jelentős hatással lehetett őseink viselkedési repertoárjának bonyolultságára, beleértve a kogníció és a mentális sablonok fejlődését, az eszközök megmunkálását és a nyersanyagok beszerzését.
A felfedezés arra enged következtetni, hogy őseink technológiai képességei sokkal fejlettebbek voltak, mint azt korábban gondoltuk. A csonteszközök standardizált gyártásával az acheuli eszközkészítők olyan technológiai készletet tártak fel, amelyről korábban szakértők úgy vélték, hogy csak több mint egymillió évvel később jelent meg.
Érdemes elolvasni:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Ez a férfi 86 percet töltött a világ legcsendesebb kamrájában, és beszámolt a mellékhatásairól
Észak-Korea új nukleáris tengeralattjárót épített
A Hubble bepillantott az Androméda múltjába, ledöbbentek a kutatók
Lenyűgöző felfedezést tettek a Budavári Palota rekonstrukciója során
Idén nyáron veszi kezdetét Budapest ikonikus épületének átalakítása
Olyan gombákat találtak Csernobilban, amelyek sugárzáson élnek