Lehet, hogy a Mars nem is olyan élettelen, mint ahogy fél évszázada tanítják. Egy amerikai kutatócsoport szerint a NASA Viking-missziói már 1976-ban olyan eredményeket hoztak, amelyeket ma egészen másképp értelmeznek — és akár az is elképzelhető, hogy a szondák akkoriban életnyomokat észleltek.
A Viking 1 és a Viking 2 a NASA Mars-programjának úttörő küldetései voltak, és mindkét misszió egy Mars körül keringő egységből és egy leszállóegységből állt.
A Viking 1 leszállóegysége 1976 júliusában ért a felszínre, a Viking 2 pedig szeptemberben követte. A két gép fedélzetén három olyan kísérlet is helyet kapott, amelyet kifejezetten arra terveztek, hogy életre utaló jeleket keressen a marsi talajban.
Végül a két Viking-misszió mégsem lett széles körben ismert, mivel a kísérletek nem találtak egyértelmű bizonyítékot az élet nyomaira. Csakhogy most egy amerikai kutatócsoport szerint ez a következtetés túl gyors volt.
A kutatást vezető Steve Benner úgy véli, a Viking misszió adatait félreérthették, és ez évtizedekre visszavetette a marsi élet kutatását, mert a vita gyakorlatilag lezárult, mielőtt igazán elkezdődhetett volna.
A csapat eredményeit – amelyben a berlini műszaki egyetem kutatója, Dirk Schulze-Makuch is részt vett – nemrég az Astrobiology szaklap közölte.
Félreértett eredmények ?
A Vikingek fedélzetén volt egy olyan berendezés, amelynek eredménye körül alakult ki kisebb vita: ez volt a gázkromatográf–tömegspektrométer, röviden GC-MS. Ez a műszer azt vizsgálta, van-e a marsi talajban bármilyen szerves molekula, amely az élethez köthető.
A működési elve egyszerű volt, a leszállóegység egy kis adag marsi port felmelegített, majd a felszabaduló gázokat elemezte. A mintát először 120 Celsius-fokra hevítették, majd egészen 630 fokig emelték a hőmérsékletet, hogy a szerves vegyületek kijöjjenek a talajból.
Végül a műszer nem mutatott ki egyértelmű szerves anyagokat, viszont furcsa jelenségeket igen -egy második szén-dioxid-kiugrást, valamint kis mennyiségben metil-kloridot és metilén-kloridot.
A Viking-program akkori csapata ezt úgy értelmezte, hogy a klórozott vegyületek földi szennyeződések lehetnek, valamilyen tisztítószer-maradvány a műszer összeszereléséből. Benner szerint viszont ez a magyarázat pontatlan lehetett.
„A metil-klorid nem tisztítószer. Ez egy gáz, amely mínusz 24 Celsius-fokon forr” – mondta a kutató a Space.com-nak.
Vagyis ha a Viking valóban metil-kloridot mért, az nem feltétlenül egy „koszos labor” nyoma volt, hanem akár annak a jele is, hogy a marsi talajban léteztek olyan szerves vegyületek, amelyek a hevítés során átalakultak.
A kérdés innentől az: ha nem szennyeződésről volt szó, akkor mi magyarázza a mért anyagokat? Bennerék szerint a választ egy olyan vegyületcsoport adhatja meg, amelyről 1976-ban még senki sem tudta, hogy ott van a Mars felszínén.
Egy hiányzó vegyület, amiről 1976-ban még senki sem tudott
Bennerék szerint a magyarázatot a marsi talajban kell keresni. A Vikingek idején ugyanis még nem ismerték azt az anyagot, amely ma már kulcsszereplője lett az egész kutatásnak: a perklorátot.
Ezt a vegyületcsoportot csak 2008-ban sikerült egyértelműen kimutatni a Mars felszínén. A jelentősége viszont óriási, mert hevítéskor könnyen olyan reakciókat indíthat el, amelyek a szerves anyagokat lebontják – és közben pontosan olyan klórozott gázokat hozhatnak létre, amilyeneket a Viking is mért.
„Most már tudjuk, hogy a GC-MS nem vallott kudarcot. Megtalálta a szerves anyagokat, csak azok bomlástermékein keresztül” – mondta Benner.
Ez azért kulcsfontosságú, mert ha a Vikingek mégis találkoztak szerves vegyületekkel, akkor a három életkereső kísérlet eredménye sem söpörhető le olyan könnyen, mint ahogy az a hetvenes évek végén történt.
A NASA végül mégis a kémiai magyarázat felé hajlott, miszerint a talajban egy rendkívül erős oxidáló anyag bontotta le a szerves molekulákat, és ez okozta a furcsa életjeleknek tűnő eredményeket is. Bennerék szerint azonban ez a feltételezés ma már jóval kevésbé tűnik biztosnak.
Korábban is írtunk arról, hogy a Mars felszínén találtak már oylan jeleket, amelyek felvetik az élet lehetőségét:
Az élet nyomainak keresése a Marson közben nem állt le, sőt, ma is ez az egyik legfontosabb kérdés a bolygókutatásban. Steve Benner szerint éppen ezért lenne ideje újra elővenni a Vikingek adatait, és elindítani a szakmai vitát arról, mit is mértek valójában 1976-ban.
Source: