Ilyen volt az élet a 18. századi interkontinentális rabszolgahajók fedélzetén
14 olyan roncsot azonosítottak a Bahamákon, amelyekből kiderül, milyen volt a rabszolgahajók személyzetének és utasainak élete.
A kutatók remélik, hogy több mint 200 év víz alatti tartózkodás után sikerül visszaszerezniük, ami a hajókból megmaradt. A Live Science szerint a Bahamákon régészek 14 vitorlás hajó víz alatti roncsait azonosították. Ezek részt vettek az Afrika és Amerika közötti transzatlanti rabszolga-kereskedelemben – derül ki egy új jelentésből.
A roncsok között van a Peter Mowell, amely 1860-ban süllyedt el, mintegy 400 rabszolgasorban élő afrikaival a fedélzetén. Emellett kisebb hajókat is találtak, amelyek rabszolgákat szállítottak cukor-, kávé-, gyapot- és dohányültetvényekre Észak-Amerikában és a Karib-térségben.
Kincskeresés a víz alatt
A legtöbb roncs helyét csak a 18. és 19. századi feljegyzések alapján azonosították nagyjából, és még feltáratlanok. A csapat három roncsot már fizikailag is megtalált, de „egyelőre mindet titokban tartjuk” – mondta Carl Allen, az Allen Exploration víz alatti régészeti csoport vezérigazgatója és alapítója a Live Science-nek. „Ezek a roncsok nem csak történelmileg fontosak annak vizsgálatához, hogy milyen volt az élet a rabszolgahajók fedélzetén, [ami] régészetileg kevéssé ismert, hanem fizikai tanúi annak a tudásbázisnak, amely e szörnyű kereskedelem mögött állt.”
A rabszolgahajókat az Allen Exploration Bahamas Lost Ships Project (Bahamák elveszett hajók projektje) során azonosították. A tervek szerint a szigetek körül található összes hajóroncsról leltárt készítenek. A csapat eddig 596 roncsot azonosított az Abaco-szigetek északi részét körülvevő vizekben, a legrégebbi 1657-ből származik.
A csoport a Bahamai Tengerészeti Múzeummal együtt dolgozik a projekten, amely a Fekete Történelem Hónapja alkalmából az Ocean Dispatches című sorozatában tette közzé a rabszolgahajók kutatásáról szóló jelentést.
A rabszolgakereskedelem fontos erő volt az események alakításában
Michael Pateman, a Bahamai Tengerészeti Múzeum igazgatója és a jelentés társszerzője a Live Science-nek elmondta, hogy a Bahama-szigetek történelmét több rabszolgatartási esemény is alapvetően befolyásolta. Ezek közé tartozik az első rabszolgatartó hajók 1721-es érkezése Afrikából, ami meghatározta a szigetek lakosságát. A ma ott élő emberek több mint 90%-a afrikai származású.
A Bahamákon tört ki 1841-ben egy felkelés a Creole rabszolgahajón, amely a virginiai Norfolkból New Orleansba szállított rabszolgákat. A hajón tartózkodó 135 rabszolga közül néhányan azonban elfoglalták a hajót, és arra kényszerítették, hogy helyette a Bahamákra hajózzon. Ott kivívták szabadságukat. Pateman szerint ez fontos mérföldkő volt a transzatlanti rabszolga-kereskedelem történetében.
Halálos interkontinentális gócpont
A roncsok elhelyezkedése azt mutatja, hogy a Bahamák fontos kereszteződésként szolgált Afrika, az amerikai délkelet, Kuba és a Mexikói-öböl között.
A régió a rossz időjárásáról ismert, de „ez volt a legbiztonságosabb útvonal” – mondta James Jenney, a Bahama-szigeteki Lost Ships Project kutatási igazgatója és a jelentés társszerzője.
A Bahamák északi részén található roncsok közül sok hajó akkor süllyedt el, amikor az amerikai kikötőkből dél felé tartottak. „Ha Havannába és Kuba burjánzó ültetvényeihez akartál eljutni, meg kellett kockáztatnod ezeket a vizeket” – mondta Jenney.
Mi várt az ide szállított rabszolgákra?
Miután a rabszolgahajók kikötöttek, a kubai cukorültetvények különösen szörnyű sorsot jelentettek az ilyen sorba taszított afrikaiak számára. „A körülmények változatosak voltak, de az a tény, hogy Havannát a ’halál lakomájának’ nevezték, mindent elmond” – mondta Sean Kingsley víz alatti régész, a Wreckwatch International igazgatója és a jelentés társszerzője.
Megjegyezte, hogy a rabszolgasorban élő afrikai munkások nyomorúságos kunyhókban éltek, amelyekről azt mondták, hogy „vadállatok lakhelyéül sem alkalmasak”. Vas rabszolga nyakörvet viseltek, és heti hét napot dolgoztak, a nádvágási szezonban mindössze napi négy óra pihenőidővel. A rabszolgakereskedelem idején a rabszolgává tett afrikaiak mintegy 10%-a halt meg évente a kubai ültetvényeken, és néhányukat halálra korbácsolták.
Folytatják a kutatást
A következő lépések között szerepel, hogy néhány roncshoz merüljenek, hogy megnézzék, mi maradt meg. Mindez több mint 200 évvel azután, hogy a hajók elsüllyedtek.
A jelentés társszerzője, James Sinclair, az Allen Exploration régészeti igazgatója szerint sokan sekély, meleg vizekben és „nagy energiájú zónákban” – azaz sok hullámmal és viharral – helyezkednek el, ami negatívan hatott a lelőhelyekre. „A célunk az, hogy rögzítsük, ami megmaradt, és kitaláljuk, hogyan lehetne jobban megőrizni a ritka maradványokat.”
Ezt is érdemes elolvasni:
